Mickey webnaplója

Ha egy amerikai gyereket lefényképeznek, okvetlenül elhangzik a „Cheese, hogy a készülő fotón a gyermek kvázi mosolygós képe jelenjen meg! A franciák más szóra buzdítják a csemetéket: egy kismajom nevét kimondva áll a szájuk mosolygásra: a majom neve wistiti.
Az 57-es út néhány éve készült. Az új, négysávos útszakasz átadásának a napján a helyi iskolában osztályfényképezés volt. Valahogy a gyerekeknek beragadt ez a szó, s ha kellett, ha nem, mondogatták. Az útátadás alkalmával mindjárt kis kirándulást szerveztek a nebulóknak, akik odaérve a két aluljáró egyikéhez egyre csak ismételgették a wistiti-t, és élvezték, hogy a betonfalak ide-oda verik a hangokat. Ez a hangicsálás igen megtetszett a serdületlen ifjúságnak.
A helyiek hamar kialakítottak egy kisebb, meg egy nagyobb túraútvonalat – amolyan kirándulós-sétálós köröket. Ezeket rendre elnevezték kis wistiti-nek s nagy wistiti-nek.
A kisebbiket ma másodszor jártam végig. Ez akkora séta, hogy ha elég lassan megyek, és meg-megállva elgyönyörködöm a fennsík lankáiban, akkor kitesz egy órát is a gyaloglás. Nekem meg ez kell – naponta.
Ma tehát szép tavaszi napsütésben ballagtam át a mezőn. Az egyik lekerekített telken feltűnt egy magvető. Nem volt ez olyan fáradt, mint Millet magvetője, sem olyan fenséges, mint van Goghé, inkább pragmatista. A magvető traktort vezetett, melyre hátul egy kúpos szerkezet volt szerelve, és amelynek a tárcsája olyan tempóban spriccelte szanaszét a szántásban a magokat, mint a sót az utakra a munkagép havazáskor.
Nem tudom, hogy a magvető fáradt volt-e vagy sem, de ha igen, akkor nem a derekára kötött zsák súlya és karjának rendíthetetlenül ismételt mozdulata fárasztotta, hanem a szakadatlan figyelés: a traktor irányítása, hogy a barázdák egyenletes mennyiségű magot kapjanak és egyenlő távolságban helyezkedjenek el egymástól.
Óhatatlanul eszembe ötlött a Mester tanítása a magvetőről, aki maga az Isten. A föld, mely az isteni igazságokról szóló tanítás magját befogadja, az ember. (Az útfélre esett mag nem ad helyet Isten szavának, a köves helyre esett mag nem tud gyökeret verni az ember szívében, a tövisek közé esőben a világ gondja, a gazdagság csalárdsága elfojtja az igét, és gyümölcsöt nem hoz. A jó földbe esett magot semmi sem akadályozza meg természetes fejlődésében. Vö. Mt. 13,20-22.)
Az egyik legszemléletesebb parabola értelme kezdett kibontakozni szemem előtt:
A magok túlnyomó többsége, legalább 95%-a jó földbe hullik!
Ide írom gyorsan gyermekem egyik megfigyelését. Az emberek töredéke jár templomba, más részük a maga módján vallásos, zömük pedig egyszerűen jó szándékú ember. Nem ritkán különbek, mint azok, akik magukat vallásosnak tartják. Ezekről mondta a Mester a farizeusoknak: …a vámosok megelőznek benneteket a mennyek országában!