Mickey webnaplója

Bővelkedünk pl. dizájnos csomagolóanyagokban. A húszdekás kiszerelésű Nescafé csavaros üvege átgondolt, szép formájú palack. Csaknem kiáltja: vegyél le engem a sztenderről. Lapított formája kézre álló, alja karmos, hogy ne csússzon az asztalon, kupakja egy csavarással levehető, használat után visszatekerhető. És mindez a gondosság csupán addig szolgál, ameddig az üveg tartalma el nem fogy. Aztán szemétbe vele, jobb esetben szelektív gyűjtőbe. Ugyanígy a PET-palackokról is elmondható, hogy csaknem tökéletesen átlátszók, nincs súlyuk, de van terhelhetőségük. Ám minek, tartalmukat felhasználva szemétre kerülnek. Mit adnának érte azok, aki az oázisból a sivatagba veszik útjukat. Jól láttuk ezt az Az istenek a fejükre estek c. filmvígjátékban. A Cessnáról kidobott Coca-Colás palackon a sivatag lakói összevesznek. Használják tárolásra, tésztagyúrásra, no meg egymás fejbe verésére. Kincs, ami náluk nincs, de amit mi nem tartunk kincsnek, ellenkezőleg, szemétnek. Óvatosabban kellene élnünk, hogy egy földnyit használjon mindenki az egy földből.
***
A tegnap hazahozott Magyar Nyelvőr egyik cikke (Kutya van a kertben) összegyűjti azokat a népi növényneveket, amelyekben az eb vagy kutya szó szerepel. Legalább száz ilyet sorol.  Ezekből idézek néhányat, hiszen a cím szerint „bővelkedünk”: cserjéskutyatej, ebagyar, ebbúza, ebcseresznye, ebcsipke, ebfa, ebfarkfű, ebfáj, ebfejűfű, ebfingottafa, ebfogfű, ebfojtófű, ebfojtó müge, ebfű, ebgyógyító pázsit, ebgyömbér, ebibolya, ebír, ebkapor. Itt abbahagyom. Eszembe jutott, hogy ez utóbbi szerepel Arany János örökbecsű komikus versében (A bajusz) Kopasz-szájú Szűcs György bátya (ez volt az ő titulája) kenőcsei között, amelyektől remélte legénytollának pelyhedzését: / Kente, fente ő  azt írral, / Kígyóhájjal, medvezsírral, / Ebkaporral, kutyatéjjel / ... hiába. /      
Jeremiás 45. fejezet
Jövendölés Bárukról
Ezt a szózatot intézte Jeremiás próféta Bárukhoz, Nerija fiához, amikor ezeket a szavakat Jeremiás diktálása nyomán leírta egy könyvbe, Jojakimnak, Jozija fiának, Júda királyának 4. esztendejében. Ezt mondja az Úr, Izrael Istene felőled, Báruk: Így szóltál: „Jaj nekem! Az Úr fájdalmat fájdalomra halmoz. Elfáradtam a sóhajtozásban, nem találok nyugalmat.” Ezért ezt mondja az Úr: Most éppen azon vagyok, hogy leromboljam, amit építettem, hogy kitépjem, amit ültettem. Le akarok sújtani az egész földre.
– FOLYTATÁS
És te most különleges bánásmódot kívánsz magadnak? Ne kívánd ezt! Mert veszedelmet hozok minden emberre – mondja az Úr. De te azért zsákmányul kapod életedet, bárhová mégy. Közöm. Ha jól értem ezt a rövid fejezetet, Báruknak megígéri az Úr, hogy életben marad a közelgő kataklizma ellenére. Ha az ember beleképzeli magát az adott szituációba, elég hátborzongató lehet hallani, hogy hatalmas veszedelem közeledik ellenállhatatlanul, amely tömegeket sodor el az élők sorából. Feltételezhetően Báruk ismerőseit, netán barátait is viszi az ár. Vigasz neki a túlélés ígérete, de a többiek nélkül. Ábrahám küzdött a társakért. Így alkudozik az Úrral: - Ha tíz igaz van a városban, megmented-e a tíz igaz kedvéért? Van tehát szomorúság a relatíve jó hírben is.