Mickey webnaplója

Tartozom egy vallomással: A tegnap kidobott használt fecni-gyűjteményben akadt egy fel nem használt. Igaz, hogy nem poszthoz szántam, hanem kiránduláshoz. Felírtam a buszmenetrend indulási idejét Pomáztól Dobogókőre. Hátha egyszer vagy többször kedvünk szottyan kirándulni. Aztán elmúlt a kánikula, többször is. Aztán utánament a nyár, és mi maradtunk a földszinten. Nnem szotyogott eléggé kedvünk a szintemelkedéshez. Kidobtam hát a papírt, hiszen változik olykor a menetrend, és különben is, bármikor lehívható az internetről.
Mai témám egy Adlernek tulajdonított gondolat, amit Montágh Imre egyik előadásában emleget. Miszerint mindenkinek az életét meghatározza egy vezérmondat.
Elgondolkoztam én ezen a bölcsességen, és arra jutottam, hogy igaza van Montághnak, aki szerint sokan nem is ismerik fel saját életük vezérmondatát. De igazam van nekem is, aki azt gondolom, hogy nem egy, vagy nem feltétlenül csak egy, hanem alkalmasint több vezérmondat alapján éljük le életünket. Próbáltam a magamét megfogalmazni. Azt hiszem, hogy igazi pacifista vagyok. Igyekszem mindenkivel békességben élni, nyugodt maradni, a normalitás mezsgyéjén belül tartózkodni. De ha további lózungokat keresek, még számos ilyen meghatározó kijelentést regisztrálhatok. A Bibliából a legalapvetőbb kapaszkodóm: „A kő, amit az építők elvetettek, szegletkővé lett. Az Úr vitte végbe mindezt, csodálatos a mi szemünkben.”  A 117 zsoltárban, de Izajásnál és Zakariásnál is olvashatunk erről a Messiásról szóló jövendölésről, amit Jézus magára vonatkoztatott. A szegletkő, mindennek alfája és ómegája, ami/aki az én fix vonatkozási pontom. Olyan alapvetően igaz ez nekem, mint Archimédesznek, aki keresi ezt a pontot, hogy segítségével kimozdíthassa a földet.
Vannak aztán huszadrangú eligazító megállapítások, amelyek szintén befolyásolják hétköznapi gyakorlatomat. Éva lányunk egyszer értésünkre adta, hogy a HÉV-megállóba melyik a legrövidebb kanyargós út (egyenes nincs). Harminc éve ezen közlekedünk anélkül, hogy megmértük volna. Vannak olyan elvek is, amelyeket nem követek. Cs. pl. törekszik mindig más úton közlekedni autójával, hogy megismerje az útválasztási lehetőségeket. Én nem osztom ezt. Ha ismerem a legcélszerűbb útvonalat (az azért van, mert a sokból értelemszerűen a legjobbat választottam), akkor nem fogom lecserélni egy ócskábbra, még a kaland kedvéért se. Ami neki javára lehet, az nekem nem biztos, hogy hasznos, amíg az ellenkezőjét be nem látom. Pl. több benzin fogy, és elveim egyike szerint egy centit se szeretek feleslegesen autózni.
Végül is elmondható, hogy számos elv van, amelyek életem hajóját irányba navigálják, de hát mindet felsorolni képtelenség, és nem is fontos.
Ízelítő az Ezekiel 10. f.-ből:
... A kerubok a templom jobb oldalán álltak, ... és a felhő betöltötte a belső udvart. Az Úr dicsősége a kerubokról a templom küszöbéhez szállt, a templom tele lett a felhővel, és az udvart betöltötte az Úr dicsősége ragyogásával. ... .... Megfigyeltem: Négy kerék volt a kerubok mellett, mindegyik kerék egy kerub mellett, s a kerekek úgy ragyogtak, mint a krizolit. Úgy látszott, hogy mind a négy egyforma, s mintha az egyik kerék a másikban lett volna. Amikor mentek, négy irányban haladtak, s nem fordultak meg menet közben, hanem abban az irányban mentek, amerre a fej irányította őket, és nem fordultak meg menet közben. Egész testük, hátuk, kezük és szárnyuk, valamint a kerekek körös-körül tele voltak szemekkel, mind a négyüknek. Hallottam, hogy a kerekeknek ezt a nevet adták: „galgal”. Mindegyiknek négy arca volt: az első bikaarc volt, a második emberi arc, a harmadik oroszlánarc, a negyedik sasarc. A kerubok fölemelkedtek; ugyanaz az élőlény volt, amelyet a Kebár folyónál láttam. Amikor a kerubok járkáltak, a kerekek haladtak mellettük, amikor a kerubok fölemelték szárnyukat, hogy fölemelkedjenek a földről, a kerekek ottmaradtak mellettük. Amikor megálltak, azok is megálltak, amikor fölemelkedtek, azok is fölemelkedtek velük, mert az élőlény lelke volt bennük.
Az Úr dicsősége elhagyja a templomot
Az Úr dicsősége elhagyta a templom küszöbét és megállt a kerubok fölött. A kerubok fölemelték  szárnyukat, és szemem láttára fölemelkedtek a földről, s amikor eltávoztak, velük voltak a kerekek is, és megálltak az Isten háza keleti kapujának bejáratánál, s Izrael Istenének dicsősége ott volt fölöttük. Ez az az élőlény volt, amelyet Izrael Istene alatt láttam a Kebár folyó mellett, és megértettem, hogy kerubok voltak. Mindegyiknek négy arca és négy szárnya volt, s emberi kézhez hasonló valami volt a szárnya alatt. Arcuk olyan volt, mint azoknak az arca, amelyeket a Kebár folyó mellett láttam. Mindegyik egyenesen haladt, maga előtt. Közöm. A kép az első fejezet látomását ismétli (kerubok és kerekek), és egészíti ki. Észre kell venni, hogy az itt megjelenő szimbólumokat (az első bikaarc volt, a második emberi arc, a harmadik oroszlánarc, a negyedik sasarc) felhasználták az evangelisták attribútumaként. Szt. Iréneusztól ered a hagyomány, mely szerint Máté az ember, Lukács a bika, Márk az oroszlán és János a sas. Utóbbi csakugyan szárnyal.