Mickey webnaplója

Ha én író lennék…
De nem, író soha nem lettem. Pedig talán lehettem volna, nem csupán egy töltőtollkoptató… De nem lettem. Kezdem az elején.
Elég érdekesen és elég rondán írtam. Ma még rondábban. Olvasni szerettem, előadni nem. Írni szerettem, szerepelni nem. Pedig rákényszerültem. Gimiben meg kellett nyilvánulnom, mert azon kevesek egyike voltam, akik megértették, hogy egy adott címhez milyen kifejtés illik. Ugyanott érettségin megírom az évfolyam legjobb dolgozatát. Nagyon ronda lett a piszkozat. Annál már csak a tisztázat lett még rondább. Amikor a banketten ezeket tudomásomra hozták, nem is igen esett le, hogy mit jelent ez. Nevezetesen, hogy könnyen írok, és általában eleje, közepe és vége anyagaimnak.
Jött huszonöt év a kereskedelemben, ahol nem igazán vettem hasznát eme készségemnek. Majd, amikor állás nélkül maradtam és egy újságíró akadémiához sodródtam, ráébredtem, hogy enyém az esszé, a kroki és még néhány könnyed, és főleg rövid műfaj.
Sikerült ezután olyan helyen dolgoznom nyugdíjazásomig, ahol ilyesmikre volt szükség.
Aki írásra adja a fejét, az megtalálta annak a módját, hogy hogyan vezesse le a benne esetlegesen felgyülemlő feszültségeket. Mivel a regényírás, annak szerkezeti felépítése, a szereplők karakterének a megálmodása nem áll hozzám közel, nagy örömömre szolgált a blogolás, a posztok írásának a lehetősége.  A blogra fiam hívta fel a figyelmemet. Hálás is vagyok érte.
Egyik unokaöcsém emlegette vagy harminc éve egyik beszélgetésünk során, hogy azért szereti a hangszeres zenét, mert életének minden rezdülését képes általa kifejezni. Nos igaza volt, és igaza van a festőnek, a szobrásznak, a modellezőnek stb., de az író embernek is, aki ugyanezt műveli, amikor hozzáfog egy anyag elkészítéséhez. Aki nem éri be ennyivel, hanem elismert alkotóvá szeretne lenni, annak nagyon nagy szüksége van a tehetségén kívül néhány agilis pártfogóra. MS emlegette korábbi munkahelyemen, hogy nem elég egy jó ötlet, magam mellé kell tudni állítani másokat, akik elhiszik, hogy érdemes a dolgot megcsinálni. No ez nekem nem ment.
Sebaj.
Továbbra is szeretek írni.
Ízelítő a Zsid 5. f.-ből:
A főpapnak … a népért is, saját vétkeiért is áldozatot kell bemutatnia. A tisztséget csak az vállalhatja, akit az Isten meghív. Krisztus sem önmagát emelte főpapi méltóságra, hanem az, aki így szólt hozzá: „A Fiam vagy, ma szültelek.” Másutt: „Pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint.” Földi életében hangosan kiáltozva, könnyek között imádkozott s könyörgött ahhoz, aki meg tudta menteni a haláltól, és hódolatáért meghallgatásra talált. Annak ellenére, hogy ő volt a Fiú, a szenvedésből engedelmességet tanult. Műve befejeztével pedig örök üdvösséget szerzett azoknak, akik engedelmeskednek neki, mert az Isten őt hirdette ki főpapnak...
III. KRISZTUS FŐPAPSÁGÁNAK ELŐKÉPEI ÉS JEGYEI
Buzdítás a tökéletességre
Erről még sok mondanivalónk volna, de nehéz nektek kifejteni, mert közömbösen hallgatjátok. Ha az időt tekintjük, már tanítóknak kellene lennetek, s mégis arra szorultok, hogy az isteni tanítás elemeire oktassanak benneteket. Tejre van szükségetek, nem szilárd ételre. Aki tejen él, járatlan az igaz tanításban, hiszen még kisgyerek. A tökéletesnek viszont, aki gyakorlattal megfelelő érzéket szerzett a jó és a rossz megkülönböztetésére, szilárd eledel való. Közöm. – Az első részt nehezen vettem be, mert  hogy találhatott meghallgatásra (könyörgött ahhoz, aki meg tudta menteni a haláltól, és hódolatáért meghallgatásra talált) Jézus, hiszen meghalt. Azzal oldható fel a látszólagos ellentmondás, hogy Jézus feltámadott a halálból, és mindjárt az örökkévalóság testébe öltözött. – A második bekezdés a késedelmes szívű tanítványokról szól, akik „nem bírják a szellemi szilárd ételt, tejjel élnek”. Ha Pál ma körbe nézne, minket, engem, hova sorolna?