Albertfalva. Kondorosi út. Széles pusztaság. Hosszában egy nagy lövészárok húzódott, a Fehérvári út mellett pedig betonbunker az út alatt, a föld alatt. Az onnan kitermelt föld dombbá magasodott a bunker mellett. A Kondorosi út rétszerű füves térségbe torkollott az Albert utca. Végét magas drótkerítés zárta le. A drótkerítés mögött salakos teniszpálya kezdődött, azért is volt olyan magas az a kerítés. Még nem jártam iskolába, mikor egyik csavargásom alkalmával erről a salakpályáról hangicsálást észleltem. Megnéztem közelről, meghallgattam a muzsikát a kerítés tövében álldogálva. A részletekre nem nagyon emlékszem. Szerintem egyenruhás fúvós zenekar próbált. Hogy mit, azt akkor még nem tudtam. Az erőteljes dallam viszont rabul ejtett. Évekig visszhangzott bennem, amit hallottam. Csak jóval utóbb szembesültem a zene forrásával. Boldogan emlékeztem rá, hogy már ismerem ezt a melódiát. Hiszen nem volt ez más, mint egy Rossini-nyitány, A tolvaj szarka nyitánya. Évek múlva is emlékeztem egyik dallamrészletére, s,s,s,s, d m d s,s,s,s, d m d …
Másik felejthetetlen alapélményem egy film, A kis karmester. Egész biztos, hogy ebben hallottam először Liszt Les preludes c. szimfonikus költeményét. Teljesen magával ragadott az a szenvedélyes zene.
Egy harmadik alapélményem valamikor az ötvenes évek első feléből, Yehudi Menuhin előadása. Ezt rádión keresztül élveztük együtt a családdal. A kitűnő hegedűs Mozart A-dúr hegedűversenyével lépett fel Budapesten. Ennek a tételei is örökre bevésődtek emlékezetembe.
Sorolhatnám még az élményeket. Zenekari tagként ismerkedtem meg Händel Messiásával, énekkarosként a Schütz Máté-Passiójával, a szabadság képzetét pedig érdekes módon egy könnyűzenei banda révén éltem meg: The Shadows az együttes neve. Annak a hangzásvilága mindig felszabadultságot hozott, derűs, érthető, szívet melengető és dinamikus zenélés volt az övéké.
Sok más hatásról is beszámolhatnék, de ez egy poszt csupán. Így hát: Ennyi.
***
De ha már ennyi, visszaidézek egy viccet, melyet néptáncos barátunk mesélt még a jezsuitáknál. Gazda-továbbképzés folyik. Ott is nyelvtan óra. A tanár különös feladatra kéri hallgatóságát. Tudna-e valaki példamondatot alkotni, amelyben szerepelnek ezek a határozatlan számnevek: mennyi, ennyi, annyi.
Józsi bácsi jelentkezik és más mondja is: Amikor itt az ideje, mennyi kő a jószágnak ennyi annyi.
Még most is elmosolyodok rajta.
***
Egy perc misztika. Elhánytam a kocsi pótkulcsát. Most kellett volna. Hiába törtem a fejemet, hová is tehettem. Semmi. A pápa múltkori tanítása ugrott be: Kérj bölcsességet, a bölcsesség Lelkét, hogy segítsen, amikor nem tudsz zöld ágra vergődni saját magadtól egy kérdésben. Kértem. Kisvártatva kaptam. A kocsi csomagtartózárjában felejthettem, amikor a téli gumikat bepakoltam cserére. Ott lehet. A kocsit az utcán parkoltam. De már ott sincs, éppen szerelhetik a műhelyben. ...és ha ellopták az utcán? ...akkor már jött volna a szerelő, hogy szomszéd úr, hol parkolt a kocsijával, mert nem találjuk. De nem. Akkor pedig... Akkor pedig a szerelő asztalán volt mindkét kulcspéldány. Tényleg benne hagytam a zárban a pótkulcsot.
2017.11.17. 09:41 emmausz
A tolvaj szarka és más zenék
komment
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr4013292807
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek