Mickey webnaplója

Mondják, hogy Erdélyben a fiatal pap tisztelendő bácsi, de amikor tisztesebb korba ér, változik a titulusa, attól kezdve pap bácsi. Ilyen volt a Tömő u.-i plébános, Futó Károly atya, sőt még ilyenebb, mert ő még csak nem is pap bácsi, hanem Karcsi bácsi volt.   
Karcsi bácsi posztom tárgya nemcsak élőlény volt, hanem fogalom is. Én évek során sose láttam mérgesnek. Karcsi bácsi csak szeretett.
Nála ismerkedtünk meg a szeretetből összehozott Agapéval. A diákmise után az udvari asztalon bőven találtunk zsírral vagy lekvárral megkent kenyereket, kancsószám forró teát és kancsóban forróvizet. A nescafét Karcsi bácsi adagolta poharunkba. – Ne menjetek el – mondta, most jön az egyházüldözés.  Az egyház üldözi híveit nescaféval.
A Tömő utcai agapéra le lehetett látni a Szemészeti klinika felső emeleteiről. Sokszor nézegették a spontán közösséget az ablakokból. Isten bocsássa meg, hogy ennek láttán megjegyeztük: A vakok látnak… Tényleg volt ezeknek a találkozásoknak valami éteri dimenziójuk.  
Karcsibácsit megkérték, hogy nyissa ki az ajtót, mert elromlott a zár. Ő odament, és engedelmességre szólította a zárszerkezetet. Kérdezték tőle, hogy csináltad Karcsi bácsi. Mire ő:  - Még emlékeztem a mozdulatra bankrablókoromból.
Most hagyjuk, hogy hány hivatást támogatott, hány emberben erősítette az egyházhoz tartozást. Ezt majd megírják mások.
Elég legyen itt annyi, hogy milyen lazán állt dolgokhoz. Kértem időpontot keresztelésre. Megerősítette, hogy rendben van, már felírta. Igen ám, de a mi keresztelőnket és egy másik társaság keresztelőjét egy időpontra vette. Tévedésből valahogyan a fejében eggyé lett ez e két közösség. Így adódott, hogy páros keresztelő lett immár két pappal, sógorommal és Lukács Lászlóval. Meglepő módon sikerültebb volt, mert a templomka tele lett emberekkel, és hatalmas hangulata volt az eseménynek.
Egyik kispapját ellehetetlenítették egy időre. Amikor mégis sor került felszentelésére, hatalmas lakomát csaptak: ő és immáron felszentelt papja. Átment ezért a szomszédos ABC-be, és négy zacskós kakaóval tért vissza, amit meg is ittak az örömteli esemény megünneplésére. Talán háztartási keksz is volt mellé.
Humora kiapadhatatlan, ötletei sziporkázók, társasága vigasztaló, megélt hite példamutató mindenki számára.
Utóbb csak szórványos hírek jutottak el hozzánk. Egy ilyen a minap olvasott megemlékezés. Ebben írja RP, hogy Karcsi bácsi mindenre felkészült. Aranymiséjét tartotta, aminek a végén valaki felvetette, hogy szép-szép, de ez alkalomra készült szentkép nem lesz? – Dehogynem – válaszolta Karcsi bácsi. Ott osztják a kijáratnál.
Tényleg osztották: egy másik aranymisés paptól megmaradt szentképeket.   
Öt perc misztika
Ha sarkosan akarok fogalmazni, a teológia elkövetői elsősorban Istenről értekeznek, a misztika hívei pedig valamiféle istenjelenlétet élnek meg. Ez persze nagyon általánosító megközelítés, de megpróbálja a kétféle létmódot elkülöníteni egymástól.  
Mára ezt a szösszenetet gondoltam a misztika kifejtésére.
Varga László (ma már püspök) írja:
„Részt vettem egy papi lelkigyakorlaton Megjugorjéban, ahol Elvira nővér (aki 34 házat alapított drogos férfiak s nők számára), volt az egyik előadó. Arról beszélt, hogy az ő házai az élet iskolái. Megkérdezték tőle, mit jelent ezt. Kiállított egy szerb fiatalembert, Boriszt, aki 8 évig kokaint szedett, és 5 vagy 6 éve él a közösségben. Ő így beszélt nekünk az élet iskolájáról: »A közösségünk állandóan Istenre hagyatkozik. Nincs orvos, nincs gyógyszer, nincs olyan üzlet, amivel fönntartanánk magunkat, hanem munka, Istenre hagyatkozás és ima van. A gondviselés erejéből él mind a 34 házunk. Közben keményen dolgozunk, és rendszeresen imádkozunk. Naponta háromszor végezzük a rózsafüzért, éjszaka pedig lehet a kápolnában adorálni.
Az élet - a szeretet iskolája - számunkra az, hogy megtanuljuk a türelmet, az önmegtagadást, az engedelmességet, az engedékenységet, az egymás elviselését, az önuralmat, és Isten akaratára figyelve a szolgálatot, tevékeny szeretetet.«
Megkérdeztük az egyik fiatalembert, hogy nem nehéz-e a kemény fizikai munka (kőfejtés) mellett éjszaka még szentségimádásra is fölkelni. Azt felelte: Ha ébren tudtam maradni a kábatószerért éjszakákon át, amikor a halált szolgáltam, akkor igazán nem gond, hogy fönnmaradjak az élet Uráért egy-két órát. (In: A rohanástól a lélek nyugalmáig 77–79. o.)