Mickey webnaplója

Fel-alá járkálva lakásunkban konstatálom, hogy minden helyiségében akad egy-egy feszület. Hogyne akadna, én tettem ki őket. Itt hátul annak a keresztnek a másolata van, amelynek az eredetije előtt Assisi Szent Ferenc imádkozott egykor. A lila-szobában egy ágakból fűrészelt kereszt függ a falon. Tudomásom szerint apósomé volt. A nappaliban egy fém kompozíció, nászajándékba kaptuk barátainktól. A konyhában anyai nagyszüleim feszülete van felfüggesztve. Lehet jó százéves. Az étkezőben az a feszület található, amelyik gyermekkoromban szüleim szobafalán volt látható. A hálónkban egy nyakláncon lógó római kereszt látható korpusszal. 70. születésnapomra kaptam. Az az érdekessége, hogy eredetijét egy honfoglaláskor előtti magyar sírban találták egy kilenc év körüli lányka teteme mellett.
Végül a fürdőszobában szintén egy bőrszíjon lógó fémötvösmunka látható. Jézus a kereszten. Ancsáé volt.  Tőle örököltem.             
***
Gogol könyvét olvasom, a Holt lelkek címűt. A szerző humorára jellemző a következő epizód. Meghalt az ügyész. „Az újságok most majd megírják: alárendeltjeinek és az egész emberiségnek őszinte bánatára elhunyt egy tiszteletre méltó polgár, a legjobb apa, példás férj és sok efféle szólamot; sőt valószínűleg hozzáteszik, hogy özvegyek és árvák zokogása kísérte koporsóját; pedig ha jól meggondoljuk, minden kiválósága abban mutatkozott meg, hogy busa szemöldöke volt.” Temetni, nagyon tudunk – jegyezte meg Kodály. De úgy látszik, nem csak mi tudunk.
Egy másik érdekesség, hogy egy falusi tanítót Alexander Petrovicsnak nevez. Ez kísértetiesen a Petőfi Sándor névre hajaz.
***
Konvertiták istenélményeiről 1.
André Frossard múltszázadi konvertita (a francia, még ateista újságíró  unalmában, várakozásképpen betér egy kápolnába) élményére így emlékezik vissza: „A kápolna mélye elég jól meg van világítva. A fehérbe öltözött főoltár fölött egész sor növény, kandeláberek és más díszítő elem. Mindezt egy nagy fémkereszt uralja, közepén egy matt fehér korong ... az Oltáriszentség előtt va­gyok, ami körül két sor gyertya ég: ...Mindezek jelentése hidegen hagy... [Most] tekinte­tem a homályból a fény felé siklik; aztán minden különö­sebb gondolat nélkül visszafordul a jelenlévőkre, a hívőkről a mozdulatlan apácákra, az oltárnál lévő apácákra, aztán, fogalmam sincs miért, megállapodik a kereszt bal oldalán égő második gyertyán. ...Ám... ekkor szabadult el hirtelen a csodák áradata. Egy szempillantás alatt lerombolta abszurd lénye­met, és világra hozza azt a csodálkozó gyermeket, aki soha nem voltam. Mindenekelőtt ezek a szavak hangzottak felém: lelki élet. Nem kiejtett szavak voltak, nem is én formáltam meg őket, hanem úgy hallottam, mintha olyan valaki suttogta volna mellettem, aki látja, amit én még nem látok ... Nem azt mondom, hogy megnyílik az ég: nem nyílik meg, hanem megindul valami, csöndes villám­lásként. Hirtelen fölemelkedik, fölszáll e gyanútlan kápolnából, amibe titokzatos módon be volt zárva. Hogy is lehetne mindezt leírni ezekkel a hűtlen szavakkal, amelyek megtagadják a szolgálatot... El­pusztíthatatlan, végtelenül áttetsző, szinte elviselhetetlenül ragyogó kristály ez (egy fokkal világosabb már megsemmi­sítene engem), vagy még inkább kék, a tündöklés és a telítettség világa, egy másik világ, amely a miénket a befejezetlen álmok törékeny árnyai közé utalja: Ez a valóság, ez az igazság, ezt jól látom arról a homályos partról, ahol még tartózkodom. A világegyetemben van egy másik rend, és annak csúcsán, a ragyogó ködfátylon túl Isten nyilvánvalósága, annak a jelenlétté és személlyé lett evidenciája, akit egy perccel ezelőtt még tagadtam, ... Megtapasz­talom, hogy szelíd, semmihez sem hasonlíthatóan szelíd. Szelídsége nem az a passzív minőség, amit az ember olykor e névvel jelez, hanem cselekvő, megindító, minden erőszakon túllépő gyöngéd szelídség, ami képes arra, hogy a legkeményebb követ is szétrobbantsa, sőt a kőnél is keményebbet az emberi szívet. stb, stb.