Mickey webnaplója

Végigolvastam volna (ha volna vége), Gogol könyvét a Holt lelkeket. De nincs neki, legalább féltucat lábjegyzeti utalással találkoztam, miszerint a rész nincs befejezve, nincs elkezdve, nincs megírva. Elképzelem, hogy még kétszáz oldallal tekintélyesebb lenne az így is terebélyes regény. Steinbecket hívom segítségül, nála olvastam: Sok benne a zöngicse, és nincs utalás rá, hogy zöngicse jön, s akinek nincs kedve ezek silabizáláshoz, az ugorhasson az újabb értesítésre: zöngicse vége.
Persze a mű csaknem két évszázada keletkezett, amikor is az embereknek kevesebb inger is betöltötte a kedvét, ráérősebben éltek, s volt idejük sokat olvasni, (írni is). Ráadásul azt veszem észre, hogy figyelmem lanyhul, az olvasás jobban fáraszt, mint korábban. Tegnap pl. egy O’Henry-novella dobott fel érdekes-szellemes szófordulataival, slusszpoénjával. Ma meg majdnem elaludtam Gogolon. Ám a könnyed életet élő szélhámos főhőst a legváratlanabb pillanatban letartóztatják, hogy egy még váratlanabb fordulattal útjára eresszék némi pénz leperkálása után, és Gogol a szerző jogán lezárhassa a történetet azzal, hogy az egész közigazgatás korrupt, lefizethető, vagy mint egy mai graffiti hirdeti: megvehető kilóra.
Mindenesetre megtudtam, hogy egy pud kb. 16 kiló, egy verszta kb. egy km, és a tarantász, rugózatlan, ám fedeles utazókocsi, továbbá, hogy az orosz regényhősök magyar tokajit isznak (két ízben is említi Gogol), ha valami kitűnő borral akarják vidámítani életüket.   
***
Néhány perc misztika
Alphonse Ratisbonne esete
Ratisbonne elbeszélését Jean Guitton adta közre, amelyet André Frossard idéz:
„1842. január 20-án történt:  Ha valaki ezt mondta volna nekem aznap reggel: »Te zsidóként kelsz föl és keresztényként fekszel le«, szóval ha bárki ezt mondta volna, úgy néztem volna rá, mint töké­letes őrültre…Ha abban a pillanatban (mert dél volt) egy harmadik személy hozzám lépett volna ezekkel a szavakkal: »Al­phonse, egy negyed óra múlva te Jézus Krisztust, Istenedet és Üdvözítődet imádod, leborulsz egy kis templomba egy pap lábánál melledet vered, a farsangot egy jezsuita rendházban töltöd, hogy előkészülj a keresztségre, készen arra, hogy föláldozd magad a katolikus hitért; lemondasz a világról, gazdagságáról, gyönyöreiről, vagyonodról, reményeidről, jövődről, s ha kell, lemondasz menyasszonyodról is, a családod iránti szeretetről, barátaid tiszteletéről, a zsidókhoz való ragaszkodásodról... s nem lesz más vágyad, mint hogy Jézus Krisztusnak szolgálj és az Ő keresztjét hordozd halálodig..., szóval ha egy próféta ilyeneket jövendölt volna nekem, a világ legnagyobb őrültjének ítéltem volna: egy ember, aki ilyen bolond lehetőségben hitt volna! És mégis: ma ez az őrültség az én egyetlen bölcsességem és boldogságom.
Kilépve a kávéházból M. Théodore de Bussières kocsijába szálltam, …aki engedelmet kért, hogy pár pillanatra megálljon …valamilyen megbízatást elintéz­ni… én is kiszálltam, hogy megnézzem a közeli templomot. A Sant’Andrea-templom kicsi, szegényes és elhagyatott…. majdnem egyedül voltam; jelen ... Gépiesen járattam körbe a tekintetemet… csak egy fekete kutyára emlékszem, ott ugrált a lábam előtt... majd eltűnt, eltűnt az egész templom, többé nem láttam semmit, vagy inkább, ó Istenem, csak egy valamit láttam!!!
Hogy is lehetne elmagyarázni azt, ami megmagyaráz­hatatlan; még a legmagasztosabb leírás sem más, mint a kimondhatatlan igazság megszentségtelenítése. Ott voltam, leborulva, szemem könnyben úszott, szívem majd kisza­kadt, amikor M. de Bussières visszahívott az életbe… túláradó örömömben csókol­gattam a kegyelmi sugarakkal körülvett Szent Szűz képét... Ó, igen, Ő volt! …Nem tudtam, hol vagyok, Alphonse vagyok-e, vagy vala­ki más. Olyan gyökeres átalakulást tapasztaltam, hogy azt hittem, valaki más én vagyok... Amit mondhatok, hogy abban a pillanatban lehullt szememről a kötés. Nem egy, hanem az engem beburkoló egész sor kötés tűnt el gyors egymásutánban úgy, mint ahogyan a tűző nap alatt megolvad hó, a sár és a jég. Csak annyit tudtam, hogy a templomba belépve minden ismeretlen volt, mikor pedig kiléptem, minden világos… jóllehet nem volt semmi betű szerinti tudásom, megsejtettem a dogmák jelentését és szellemét. A bennem létrejött kifejezhetetlen hatások által inkább éreztem, mintsem láttam ezeket a dolgokat. Minden bensőmben ment végbe. Ezek a gondolatnál ezerszer gyorsabb, a megfontolásnál ezerszerte mélyebb benyomá­sok nem csupán megindították lelkemet, hanem mintegy visszafordították és más irányba, más cél felé, új élet felé vezették.” (In: André Frossard: Il y a un autre monde, Van egy másik világ)
Hát ez se piskóta. Istennek azonban semmi sem lehetetlen.