Hihetetlenül gyorsan történelmivé válhat egy-egy regény. Azért írom, mert a kezembe került egy Janikovszky Éva által írt „csíkos-könyv”, Aranyeső a címe. A csíkos-könyvek sorozat fiatalságom idején dívott és bakfis lányokat szólított meg (ma célcsoportnak mondják), koromnál és nememnél fogva semmiképpen se engem. Nem is kívánom elolvasni, csak néhány idézetet hoznék belőle, a kötet rövidke 2. fejezetéből szemezgetve. Onnan is azért, hogy egy letűnt kor emblematikus viszonyaira, helytörténeti érdekességeire, rávilágítsak. Amit említ ezekben az idézetekben, azokat, ha egy szóval akarom kifejezni a RETRO szó-t használnám.   
Lássuk akkor:
- „A csillaghegyi állomáson áll a HÉV. A forgalmista (hol van már?) szalutál, s már indul is a kis mozdony”. A regény 1962-ben jelent meg, tehát az előtt íródott. Nem tudom milyen mozdonyra gondol. Árammal működtették már akkor a „mozdonyt”, azt hiszem.
- „A második kocsi a nemdohányzók számára van fenntartva.” Azóta még a vasúton se szabad dohányozni. Minden tömegközlekedési jármű nemdohányzó.
- Az utas „kint állt a peronon…” Csakugyan peron volt, az ajtókivágásában nyitott, a két zsanéron forgó ajtófelet kellett csapózárral rögzíteni. Szabadon járt a levegő a peronon.
- …Egyetemi felvételije biztosan sikerült volna, hiszen „kiszista, jól érett, munkásszármazású…” Aha. Íme a proletárdiktatúra nyers valósága.
- „Rómaifürdő! – kiáltotta a kalauz…” és csakugyan: kalauzok dolgoztak a szerelvényeken.
- „Margit-híd! Végállomás! – kiáltotta be a kalauz.” Igen. Akkor odáig járt a HÉV. Azóta készült el a földalatti szakasza.
***
Varga László gondolataiból: „Nem ismerjük fel, hogy Isten ajándékai vagyunk, nem hisszük el, hogy életünk teljes azáltal, hogy a Szentháromság bennünk él, hogy Krisztus Testének a tagjai vagyunk, és már mindent megkaptunk Istentől.”