- Volt egyszer egy ember, ügyes famegmunkáló. Többek között gyertyatartókat esztergált. Termékeit elvitte a helyi élelmiszerboltba, hogy segítsenek neki eladni. A boltos átvette a gyertyatartókat. Kis idő elteltével a faragó ember jelentkezett, hogy három darabot venne a gyertyatartókból, mert olyan szépek (mint a nárcisz – tehetném hozzá magamban kajánul). Igen. Így működünk, feleim az Úrban! - Jó múltkor a tévében szerepelt egy rendező, aki elismerte, hogy megkülönböztetett bánásban részesítette szinte akarata ellenére azt a színésznőt, aki a másikkal ellentétben rendszeresen smúzolt neki. Nem akarta ezt a diszkriminációt, de utólag becsületesen ránézve a történtekre, el kellett ismernie, hogy ösztönösen ezt tette.
- A vicc szerint a matematikatanár a rossz tanulónak egyest ad, a jó tanulónak kettest, önmagának hármast ad, a tankönyvírónak négyest ad, és ötöst az kap, aki csontot hoz a kutyájának. Ez életben is előfordul. Van olyan hír, mi szerint egyes tanárok elvárják, hogy napi rendszerességgel kapjanak valami finomat, sütit, csokit stb. Ellentételezik jobb jegyekkel.
- Hallgatom az egyik idős szerzetes elmélkedését. Apologetikai tárgyú könyvet írt. Mint elmondja, induláskor egy szempont vezette, hogy Istent szolgálja keletkezőfélben lévő művével. Ahogy az írásba belemélyedt, egyre inkább azon kapta magát, hogy el van bűvölve saját művétől, és egyre inkább az foglalkoztatja, miként lehetne elismert szerző a könyv által.
De vajon nem erről szólnak-e a FB-bejegyzések?
- Ugye, jó ez a szelfi rólam, ugye jogosan vagyok büszke gyermekeim, unokáim teljesítményeire? Ugye elismered sikeremet, hiszen megmásztam a „Csomolungmát”, leugrottam ejtőernyővel, megmentettem egy macskát, gyönyörű fotókat raktam fel, elkaptam egy egyszeri és meg nem ismétlődő eseményt.
Lájkolj! Csodálj! legalább 200 lájkot szeretnék begyűjteni. Stb.
Valamikor kevélységnek (gőgnek, fennhéjázásnak, dölyfnek, önteltségnek) titulálták ezt az önérvényesítő magatartást. Vele kezdődött a hét főbűn felsorolása, amely bűnök azért furcsák, mert nagyon mélyen bele vannak kódolva emberi természetünkbe, és egész életünkben több-kevesebb sikerrel hadakozunk ellenük.
Az elidegenedett ember különösen is sírja az általa nem is ismert emberek elismerését.
2017.11.30. 09:47 emmausz
Lécci lájkolj!
komment
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr3713405739
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek