Amikor kéréssel fordultak hozzám kollégák, visszatérő módon háromféleképpen közelítettek:
- Miklós, te mindent tudsz… Na persze, hát hogyne, azt is tudom (hogy szeretsz), hogy szeretnél kérni tőlem valamit. A bonmot hallatán magamban, vagy félhangosan ilyesfélék törtek fel belőlem: Ajjaj, nem jól indul a beszélgetés. Ki vele! Miért jöttél?
- Nagy vagy Csendes-óceán. A nekem szóló elismerést beburkolták gyermekkoruk egyik földrajzi tényközlésébe. Ugyanis a múltban a Csendes-óceán neve Nagy-óceán volt. De mivel újabb elfogadott neve Csendes lett, mindkét elnevezés élt: Nagy- vagy Csendes-óceán. Tehát úgy dicsértek, hogy igazán nem is nekem szólt és nem is azt mondták, amit. Hiszen nem én vagyok nagy, hanem az óceán. De mintha mégis… Ilyenkor is vártam a folytatást, mert mindig abban volt a lényeg. Valamiért, ha burkoltan is, gazsulál az illető.
- Végül akadt egy prózai közelítés is. Miklós, annyira tetszett a múltkori cikked. Na, erre nem illett visszakérdezni, hogy melyik, mert tudni lehetett, hogy ez üres állítás, és a következő percekben kiderül, hogy miért a smúzoló hangvétel.
Mindezek előre vetése azért történt, hogy az angyali üdvözletről szóljak, mely bizonyos tekintetben három részből áll. Sorra veszem őket:
1. Bonmot: Üdvöz légy, kegyelemmel teljes, veled az ég ura, áldottabb vagy minden asszonynál, és Édes Fiad is áldott.
2. Kérésünk megszólítással: Miasszonyunk, Istennek szent anyja, folyton (most és halálunk óráján) imádkozzál értünk, bűnösökért!
3. Amen? Lehetséges? Rendben? OKÉ?
2017.12.10. 10:07 emmausz
Bonmot és az üdvözlégy
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr4213468865
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek