Mickey webnaplója

Egykori pégé-tanárunk, N. L. mesélte, hogy a negyvenes években megnyaggatták a nyilasok. A rabok körben álltak falnak fordulva, mögöttük pedig nesztelenül vonulgatott Kékkői Jóska, a nyilas. Nem lehetett kitalálni, hogy éppen merre jár. Egyszer csak megérintette a vállát, és azt mondta: Lacikám, te kellesz! Melyik bottal üsselek? Ugyanis a falon rövidebb-hosszabb, vékonyabb-vastagabb gumibotok lógtak.   
---
A kórházban hajnalban kezdődnek a vérvételek. Kit csak ujján szúrnak vércukor érték miatt, kitől egy kémcsőnyit vesznek INR-miatt, kitől három kémcsőre valót. És akad, akitől nem vesznek vért. Találgathattuk hát, hogy „kellünk”-e, vagy sem. Próbáltam felvenni a faarcot: Nincs közöm magamhoz. Ha meg akarnak szúrni, legyen, ha nem az is jó. Ha kell, tegyenek fel kanült, ha nem kell, az is jó.
***
A tanú c. film vége felé Pelikánt fel akarják akasztani, ám a siralomházban még kap kaját (marhahús vadasan zsemlegombóccal) és piát. Mint tudjuk, az akasztás elmaradt. „A fegyőr undorral vegyes irigységgel mondja: A gombócot is megzabálta, a rumot is megitta. Ki se végzik. Dohányt is kap. Egy brancs maguk, ne is tagadja.”       
---
Ha az embernek beleduruzsolják a fülébe, hogy koradélután hazaengedik, attól kezdve tűkön ül-áll-sátál, makacsul egy dologra koncentrálva. Mikorra készül el a zárójelentése, mikor kötnek útilaput a lábára.  És mennek a percek-tízpercek, órák… és semmi.  Koradélután hozzák az ebédet. Nahát, velem még számoltak? Számoltak. Az idő is jobban telik, ha közben eszeget az ember. Nekifog komótosan, és mindent fölfal, amit elé raknak. Tagadhatatlan, hogy a jelenet hasomlóképpen feszült, mint az elbocsátásra váró rabé, a filmfiguráé.