Van abban valami gondviselésszerű, hogy összefutott életünk bizonyos vonatkozásban. 1991-ben ő látott el bennünket Medjugorjéban melegétellel az ifjúsági találkozó idején. Majd pauza. Újfent valamikor jó öt év elteltével találkoztunk: Ő rendezte az Echó c. lapocska sorsát, egy személyben gépelte, tördelte, előfizetéseket adminisztrálta, én meg a keze alá dolgoztam, mert sok magyartalanul fordított szöveget kellett gatyába rázni. Ráadásul felkérést kaptam két-három flekkes kommentárok írására, amiket rendre leszállítottam hónapról hónapra. Ha meggondolom, kb. ötven kommentár készülhetett el az évtizedek során. Tehát lapszerkesztés és pátyolgatás ügyében hosszas, és gyümölcsöző időszakot tudhatunk magunk mögött.
Ez év elején egy erőteljes hidegfront nyomán magas vérnyomással kerültem kórházba. Legyen elég itt annyi, hogy a 418. szobában helyeztek el. Tudtam, hogy ő is beteg, de nem tudtam, hogy hol fekszik. Micsoda véletlenség: ugyanabban az intézményben, éppen egy emelettel lejjebb, a 318. kórteremben. Meglátogattam. Bágyadtam mosolygott, néhány szót váltottunk. Halálos betegség kínozta. Nem érezte jól magát. Kezet fogtunk, s távoztam.
Utóbb megtudtam, hogy 10-én elhunyt.
Isten nyugosztalja!
PS. Megint miféle véletlen: Kiderült, hogy pontosan négy hónappal idősebb nálam.
2018.01.13. 11:13 emmausz
Az együtt futás is efemer
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr5113571219
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek