Már gimnazista koromban tetszett mély gondolkozásra valló szüleménye, A régi panasz c. verse. Mit sem vesztett aktualitásából. A kiegyezés után írta vagy tíz évvel. De gondolatisága ma éppen úgy él, mint megírásakor. Az első néhány szakasz gyorsan elintézhető azzal, amit költőtársa is pedzett korábban: „Régi kor árnya felé, visszamerengni mit ér?” És mégis. Őszinte érzések vibrálnak itt. Miként belőlünk is, ha visszamerengünk a rendszerváltás idejére. Mert mi is „hogy reméltünk! s mint csalódánk! / És magunkban mekkorát!...” Miért? - kérdezhetnéd.
Elég visszalapozni a korabeli szimpóziumok egyikre. A nekünk előadó nyugatiak arról szónokoltak, hogy beemelnek bennünket a De Gasperi, Schuman és Adenauer által vízionált keresztény Közös Európába. Ebből nem lett semmi. Helyette egy globalista, arc nélküli birodalommal akarják felváltani azt, ami bennünket európaivá tett. Adenauertől idézek: „Európa csak úgy lehetséges, hogyha az európai népek közösségét ismét helyre állítjuk, és ha minden nép saját tehetségével járul hozzá az európai gazdaság és kultúra felemeléséhez, … az európai kultúra közös alapokon nyugszik…. Ide tartozik Olaszország, a Benelux államok, Ausztria és Anglia. Európa integrációját el kell érnünk, hogyha meg akarjuk menteni a nyugati kultúrát, a keresztény Európát. Európa integrációja a keresztény Nyugat egyetlen megmentési lehetősége.”
Tessék összehasonlítani a mai állapotokkal. Nem ezt akartuk, nem ide igyekeztünk, nem ezzel kecsegtettek bennünket a Nyugatról küldöttek. „Hisz csak egy pontot kerestünk: / Megtalálva, onnan estünk; / Így bukásunk lelki vád. /
Megint Arany szavai jönnek: / Volt elég, /Kit nagy honszerelme vonzott / Megragadni minden koncot, / Nehogy más elkapja még. / Semmi új nincs benne. Különösen választások előtt indul a sárdobálás, a pocskondiázás, és a suttogó propaganda a háttérben gyanús ügyleteket sejttet. A korrupció egyidős az emberiséggel. Túl kellene lépni rajta, de nem lehet. A hatalmasokat megingatja a gazdagodás kísértete. Bródy J. szövege muzsikál bennem: „Ha te ott állnál, ahol én álltam, nem volnál már ártatlan…” Volt egyszer egy Ludas Matyi c. lap. Egyik állandó rovatának a címe: Le a bürokráciával. Nem ment. Írhatták volna azt is, hogy Le a korrupcióval. Úgy látszik ellene is marad az örökös harc.
„Mennyi szájhős! mennyi lárma!” – írja Arany a továbbiakban, de írhatná ma is.
A szájhősöknek idézem őt tovább: / Nem elég csak emlegetni: / Tudni is kell jól szeretni, / Tudni bölcsen, a hazát. /
Különben csakugyan „itt rohadunk el”.
Immár Európával együtt.
Lássuk akkor magát a verset:
Arany János
A RÉGI PANASZ
„Eh! mi gondod a jövőre?
Eh! a múlttal mi közöd?
Könnyel a múlt sirja dombját
S a reménynek száraz lombját
Hasztalan mit öntözöd?
Századoknak bűne, átka
Mind csak téged terhel-e?
Nem talán még sokkal érzőbb,
Nem talán még sokkal vérzőbb
Honfitársid kebele?...”
Oh, tudom; de bánatomban
Meg nem enyhit társaság;
Mint szülétlen több gyerekre
Osztatlan száll s mindegyikre
Az egész nagy árvaság.
Sőt azáltal súlyosb részem,
Hogy míg a tett melege
Más sebét enyhőbbé tészi:
Ő, szegény, csak kínját érzi -
A lant méla gyermeke.
Hogy reméltünk! s mint csalódánk!
És magunkban mekkorát!...
Hisz csak egy pontot kerestünk:
Megtalálva, onnan estünk;
Így bukásunk lelki vád.
Mennyi seprő a pezsgésben,
S mily kevés bor!... Volt elég,
Kit nagy honszerelme vonzott
Megragadni minden koncot,
Nehogy más elkapja még.
Mennyi szájhős! mennyi lárma!
S egyre sűlyedt a naszád;
Nem elég csak emlegetni:
Tudni is kell jól szeretni,
Tudni bölcsen, a hazát.
Vagy nekünk már így is, úgy is
Minden módon veszni kell?
Egy világ hogy ránk omoljon?
Kül-erőszak elsodorjon?...
Vagy itt-benn rohadni el?
Utolsó kommentek