Mickey webnaplója

Véleményem a valóságról, annak egy-egy kiragadott darabkájáról. Főleg irodalomszeretetem, vallásom, kedvelt zenéim, saját élettapasztalataim lenyomatai ezek a rövid írások, amelyeket naponként megfogalmazok. Tehát egyfajta napló, füves könyv, önéletírás, (családi) eseménytár, benyomásaim laza szövésű összegzése mindarról, ami körülvesz. Reményeim szerint fotóimmal tarkítva.

Friss topikok

  • MGracchus: En is Isten tenyeren vagyok, es ez a letezo legjobb, ami tortenhet velem. (2018.06.11. 08:42) Mi lesz veled, világ?
  • gond/ol/a: de épp a rettenetességek feldolgozása motivációjában látott valami majdnem rettenetest (emberi gya... (2018.05.30. 14:15) Még egyszer GULAG
  • emmausz: :) (2018.05.14. 10:29) Diakónusszentelés
  • emmausz: Köszönöm szépen! (2018.04.18. 21:48) Lábadozva
  • emmausz: Valahogy dönteni jobb, mint sehogyan se dönteni. :) üdv mik (2018.04.05. 14:11) Mostanában…

Utolsó kommentek

  • MGracchus: En is Isten tenyeren vagyok, es ez a letezo legjobb, ami tortenhet velem. (2018.06.11. 08:42) Mi lesz veled, világ?
  • gond/ol/a: de épp a rettenetességek feldolgozása motivációjában látott valami majdnem rettenetest (emberi gyarlóságot Sz részéről (is). Én nem éreztem dagályosnak a stilust, Hemingway jutott eszembe róla, s az... (2018.05.30. 14:15) Még egyszer GULAG
  • emmausz: Szolzsenyicintől én se vagyok elragadtatva. Rettentő dagályos, de lehet, hogy a fordító sincs hivatása magaslatán. Persze ettől a rettenetességek még azok maradnak. (2018.05.30. 10:49) Még egyszer GULAG
  • gond/ol/a: Márai az 1974-1977-es naplójában gyakran ir Szolzsenyicinről (még a közben újraolvasott Dante Pokol-ját is bizonyos szempontsból összefüggésbe hozva vele - ), meg Orwelről ia... elragadtatva azért n... (2018.05.30. 10:17) Még egyszer GULAG
  • emmausz: :) (2018.05.14. 10:29) Diakónusszentelés
  • Utolsó 20

2018.06.04. 07:38 emmausz

Digitális világ

A közhely szerint a vadász csak guggol, guggol, de nem jön semmi. Ez az eredménytelen időtöltés utoléri olykor a témavadász poszt-írókat is. Csak ülünk, ülünk, és nem akar felmerülni semmi. Pontosabban a felmerülő gondolatok egyformán súlytalanok ahhoz, hogy kibontsa az ember.  Kit érdekel az időjárás, kit érdekelnek a frontok, kit érdekelnek, hogy milyen fotót sikerült alkotni, kit érdekelnek, hogy a só vagy a vukor fogyott-e el a háztartásban. Kit érdekelnek…
Ami engem se érdekelt igazán, hogy a Microsoft viszonyunkat hogyan szabja át érdekei(nk) mentén. Szabja, ahogy akarja. S ha elegem lesz szolgáltatásaiból, egyszerűen ki se nyitom a számítógépet, vagy éppenséggel elajándékozom másnak. Mert  
van élet az EU-n kívül – hallottuk egykor, ugyanígy
van élet a számítógépen kívül
van élet a mobiltelefon világán kívül
van élet a gépkocsihasználaton kívül
van élet az üzletközpontokon kívül
van élet a reklámon kívül – kockázatok és mellékhatások nélkül. Mert
van élet a televízión kívül.
van élet a digitális fotózáson kívül, sőt
van élet a digitális világon kívül is
Bár ma már fantázia kell ahhoz is, hogy mindezt elképzeljük.
Vagányság volna megpróbálni.   

Szólj hozzá!


2018.06.03. 05:53 emmausz

Mi lesz veled, világ?

Jó száz évvel ezelőtt élt (adnázsdi zsil-bil) egy öregember, mégpedig eléggé nyomorult körülmények között. Apánk elbeszélése szerint Bacsik volt a vezetékneve. Az öreg egy sok ablakszemes szuterénben lakott, nagyjából egy pincében. A helyiségben néhány tonna szén volt felhalmozva, mert az öreg olvasta valahol, hogy kiapadóban a világ szénkészlete, és ő nem kívánt megfagyni. Így élt hát a szénkupacok és a pókok között míg meg nem halt. Azóta eltelt száz év, és a világ szénkészlete máig sem fogyott el, amivel persze nem akarom azt bizonygatni, hogy soha nem is fog.   
Kicsit így vagyunk az olajjal is. Kapjuk időszakonként a híreket: Fogytán az olaj, mi lesz velünk? Más hírek szerint újabb és újabb olajmezőket találnak a kutatók. Kinek van igaza? Mi lesz, ha tényleg olaj nélkül maradunk. Elég csak a műanyagfelhasználás elterjedtségére gondolni. Se zacskó, se egyszer használatos eszközök az egészségügyben, és így tovább.
Fenyeget még a klímaváltozás, ami a legegyszerűbben úgy fejezhető ki, hogy emelkedik az átlaghőmérséklet. Elgondolom, hogy kedves unokáink milyen sokat fognak szenvedni tőle, és unokáink unokái, ha lesznek, még többet.
Az ember az adott körülmények között teszi, amit tehet, igyekszik ökológiai lábnyomát visszaszorítani, amennyire tőle telik (kellene is, mert kétakkora Föld tudna csak megbirkózni az igényeinkkel, mint amekkora valójában).
Felelősségünk?
Mindenkinek van.
Éljünk egyszerűen, kevés eszközzel, barátságosan másokkal, osztozkodva velük. A többi nem a mi dolgunk.

Hátha megfordulnak a trendek, hátha okosaink ma még nem látott megoldásokat találnak.
Barátunk szokta mondani: Mindnyájan Isten kezében vagyunk.
Csak megerősíthetem. Isten tenyerén vagyunk, és az jó hely.
Onnan nézve a Földünk gyönyörű hely, hatalmas érték, amelyet teljes mellszélességben óvni kell.   

1 komment


2018.06.02. 06:00 emmausz

Ki az első?

Szoktam nézni, vagy legalábbis belenézek a VIRTUÓZOK adásába. Ugye ez egy olyan vetélkedő műsor, ahol fiatalok három kategóriában mérik össze komolyzenei tudásukat (kicsik, tinik, nagyok). Mivel ez a negyedik merítés, azt gondolná az ember, hogy a krémje már lefutott (és befutott), maradtak a kimaradtak egy második halászásban mérik össze erejüket, de az ő teljesítményük már nem olyan egyértelműen kitűnő. Hatalmasat csalódtam. Az induló fiatalok 100%-os teljesítményt nyújtottak, vagy jobbat. Komoly komolyzenei élményt nyújtottak azoknak, akik a nézték a műsort. Zenéjükkel a tévé elé szögeztek bennünket.
Ha jobb volna a memóriám, most idesorakoztatnám a kilenc gyerek (? van köztük 27 éves is) nevét azzal hogy
XY, te vagy a legjobb,
NN, te vagy a legjobb
… – így kilencszer.
És hogy ki a nyertes közülük? A zsűri hármukat kiemelte, én viszont azt mondom, hogy a nyertesek azok, akik nyitott szívvel befogadták a produkciókat.
A Virtuózok műsor iránt van érdeklődés a világban, mert éppen olyan felépítésű, mint a világ. Versenyezzetek gyerekek, mert a bank nagy pénzeket oszt ki a győzteseknek. Rendesen helyet is kap ennek a reklámja az adásokban. A díszlet korunknak megfelelő színorgia, a zsűri értelmesen elemez, és nehéz helyzetben van.
A versenyző gyerekek közül az igazi nyertesek azok, akik meg is fogalmazzák, hogy szeretnek zenélni, és az esélytelenek magabiztosságával lépnek fel, élvezve a jelen gyönyörűségét. Nos, érettebbek a felnőttvilágnál.
Megkönnyebbülve vettem tudomásul, hogy a zsűri nem örül egyértelműen a gyerekek leszalámizásának. Egyikük egy adás utáni interjúban Bartókot idézte, aki azt mondta, „a versenyzés a lovaknak való”. Kodály hasonló véleményen volt, ellenezte a kórusversenyeket. Kórustalálkozókat javasolt helyettük. Igaza volt, ám ő is magára maradt közösségi indíttatású elképzelésével. Az individualista nyugati civilizáció mindenkit versenyzésre késztet, és bedarálja a más javaslatokat. Jó esetben ad fair play-díjat azoknak, akikben a közösségi érzés übereli a magánérdeket.
***
Megjegyzem még, hogy a műsornak volt egy akart-akaratlan spirituális vonatkozása is. Jó érzéssel töltött el, hogy ilyenek hangzanak el: „A jó Isten küldött téged Magyarországra, hogy felébreszd bennünk a nemzeti öntudatunkat!... Te egy tiszta ember vagy.”... 

Szólj hozzá!


2018.06.01. 10:04 emmausz

Egy perc móka

Te honnan tudod, hogy mikor ettél eleget?
- Ja, én tudományos módszerrel dolgozom. Mielőtt enni kezdek, a székemet rendesen hátra húzom. És amikor a hasam eléri az asztal szélét, akkor tudom, hogy jól laktam.
***
Uszodába megy a 4. osztály. Lubickolnak, de a tanár még a medence szélén áll. Érdeklődik:
Hány fokos a víz, kisfiam?
25., tanár úr.
Rendben, kisfiam, leülhetsz.
***
A bírót figyelmeztetik, hogy barátságosabb legyen a vádlottakkal. A gyilkos perére kerül sor. A bíró imigyen szólítja meg: Nicsak-nicsak, ki van itt? Hát illik a szomszéd bácsit agyon csapni baltácskával? Ejnye-ejnye…
(A mai világban mintha tényleg több védelem járna a tetteseknek, mint az áldozatoknak.)
***     
BG írja posztjában: BMV-vel járok dolgozni: busszal, metróval, villamossal. 
Nem múlt ki még a humor. Mi annak idején Ikarus helyett fakarusszal [fa-kasznis busz a háború után] jártunk, s ha az se járt, akkor lábusszal.

Szólj hozzá!


2018.05.31. 10:32 emmausz

Hogyan hangzik a nóta?

Ma szép nap van, csupa sugárzás, futkosnak a kutyák az árokszélen és mindenki remekül tölti az időt, még a rabkocsiból is nóta hangzik. Weöres Sándortól idézem a témát, most variációk nélkül. Inkább elemzem ezt az indító sort.
Ma szép nap van. Valamikor langy meleg, szelíd napsütés, kellemes szellő és általában húsz és harminc fok között mozgott a hőmérséklet. Ezt nevezték jó időnek, szép időnek, szép napnak. A kifejezés megmaradt, de nem értek vele egyet. A mai szép nap (szép idő) sokszor kánikulát jelent, amelyet jószerével csak a fürdőhelyeken lehet elviselni vagy légkondicionált helyen. Igazából a rossz idő a szép idő, a valamennyire borús nap kellemes, tehát a rossz idő a szép idő, szép nap, és a szép idő már-már rossz idő.  
Csupa sugárzás. Stimmel. Hét ágra süt a nap, vagy másképpen tűz a tarhonyaszárító csillag. Attól is van kánikula. Nem mindenütt, pl. A Jura hegység északi lankáin kellemes 23 fok van. Tegnap beszéltem É.-val, innen a jólértesültségem.
Futkosnak a kutyák az árokszélen. Nálunk különösképpen is igaz, merthogy egy kutyafuttató húzódik az Aranyhegyi-patak mentén, és elég rendszeresen itt szórakoztatják a kutyáikat a gazdik.
és mindenki remekül tölti az időt… reménykedjünk, reménykedjünk. Itt a légkondi hűvösében ez lehetséges, de odakint már inkább csak a szilfid termetűek élvezik a forró sugarakat.
Egykori szomszédunk K. Gy. adta értésemre, hogy ő 35 fok felett kezd el élni. Van hát ilyen. Próbáltam megérteni, és árnyékba húzódni, mert engem meg pusztít a hőség. Hideg ellen még csak lehet öltözködni, de mit vegyen le magáról a lenge ruházatban is izzadó polgár?
még a rabkocsiból is nóta hangzik. Ez az általános derűs légkör netovábbja. Amikor a rabok énekelnek. Elvileg nem lehetetlen az sem, az után hogy fogva tartottak lekaszálták az árokpartot. De hogy munka végeztével mit énekelnek, egyáltalán énekelnek-e, azt nem lehet tudni. Lehet, hogy csak beszállnak a rabkocsiba (rabomobil), és csendben pihengetnek.   
Meleg ide, kánikula oda, elmondhatjuk, hogy igen hangulatos sort fogalmazott meg WS.
***
M. kicsi fiú volt, amikor Szegeden sétálva elunta a kánikulát, és normál erősségű hangon közölte  velem: „apa, most kiabálva mondom, hogy menjünk már haza”.
Nálunk ez kezd fordítva lenni. Mivel korosodván hallásunk fakulóban, muszáj emelt hangon társalognunk egymással. Amit még meg kell szokni, hogy ez emelt hang nem, vagy nem okvetlenül az indulatosság jele, lehet, hogy csak az érthetőség kapcsán adódó kényszer, amely negatív megszólalásnak is tűnhet, miközben nem az.
Ezt tényleg szokni kell.

Szólj hozzá!


2018.05.30. 12:00 emmausz

Hol voltam?

Ketten örültünk a kereszthuzatnak a nagy melegben, ketten tiltakoztak a légáram miatt. Becsukták az ablakot.
Az egyik édesen szerette a teát, a másik keserűen, a harmadik Hyppolit módra: ebbül is egy kicsit, abbul is egy kicsit.
Az egyik nem kért semmit, és mindennel meg volt elégedve. A másik segítséget kért: Kérem, hozzon nekem szívószálakat: egy kisebbet, meg egy hosszút. Már vártam, hogy hozzátegye: világoskék legyen.
Reggel hárman távoztak, egy negyedik még maradt.
Az egyik lecsapott a számára előnyösebb eszközökre, mi többiek nem akadtunk fenn rajta.
Az egyik elmesélte, hogy mik történtek vele katonakorában, a másik is elmesélte.
Az egyik két nap alatt kb. 120-szor beleszőtte a mondókájába, hogy „az a helyzet”, de elfelejtette  megkérdezni a többiektől, hogy vajon érdekli-e őket, hogy mi a helyzet?
Az egyiknek nagy hangja volt, a másik halk szavú, a harmadik nagyot halló.
Az éjszaka folyamán a legváratlanabb pillanatokban lámpát gyújtottak.   
Nappal viszont a szúrásokat kivéve álmatagon telt az idő.
Búcsúzóul egy régi vicc.
– Doktor úr, elmehetek?
– Mondom, elmebeteg.

Szólj hozzá!


2018.05.27. 06:34 emmausz

Még egyszer GULAG

Visszatértem a Szolzsenyicin-kötetekhez, folytatom A GULAG szigetcsoport olvasását. A földi pokolról szóló részletező leírás nyomokban hasonlít a magyar szerző, Hetényi Varga Károly munkájához, aki hasonló terjedelemben állít emléket azoknak a papoknak, szerzeteseknek, akiket a XX. sz. szélesőségesei támadtak, elítéltek, zaklattak (Papi sorsok a horogkereszt és a vöröscsillag árnyékában). A hasonlóság persze elsősorban terjedelmi hasonlóság, továbbá abban hasonlít a két mű, hogy mindkettőt hatalmas gyűjtőmunka előzte meg. Nem tudom, hogy az orosz író mekkora stábbal dolgozott munkáján, HVK feleségével összeműködve hozta össze az öt kötetet. Nem hasonlítanak abban, hogy Szolzsenyicin Nobel-díjat kapott könyvéért (1973), HVK pedig nem. Továbbá a könyvek szerkezete is teljesen eltérő. Szolzsenyicin folyamatában szemléli a tömegek elhurcolását, az előzetes letartóztatás, a vizsgálati fogság, a bírói ítélkezés, a rabok utaztatásának a kínjait, a munkatáborok életének a bemutatását. Hetényi Varga pedig arcról arcra haladva, az utolérhetőktől interjút kérve rögzíti, kivel mit tettek az ideológusok, zömmel a kommunisták. Az ő kötetei egyházmegyénként dolgozza fel a papi sorsokat abc-rendbe szedve a benne szereplő személyeket.
Mivel most az oroszokról szóló könyvet olvasom, ebből ragadok ki teljesen önkényesen két epizódot.
„Milyen jó orosz szó ez is: osztrog (börtön, fegyház) – írja –, micsoda erő árad belőle! Milyen remekbe van kovácsolva! Benne van a börtönfalak erőssége, melyek közül nem lehet kitörni. S mi mindent idéz fel ez a hat betű. Szigort (sztrogoszty), szigonyt (osztroga), metsző élt (osztrota) – mint az ember képébe hasító tüskék, mint a fagyos arcba csapódó hóvihar, mint a lágerövezet kihegyezett karói vagy a drótkerítés szögei, aztán közeli asszociáció a vigyázatossághoz is (osztrozsnoszty)… no meg a szarvhoz (rog).”  Meglep, hogy nem említi a sziget értelmű osztrov szót. De hát az ő dolga.                       
Másutt azt írja, hogy „egy társadalmilag rokon és egy társadalmilag idegen elem konfliktusában az állam nem állhat az utóbbi pártján.”  Időben megelőzi őt észrevételével Orwell, aki az 1984-ben megismertet bennünket az „újbeszél” kategória tartalmával, de ő is megelőzi tán a ma oly divatos political correct fogalmát, amely nem kívánt elemnek, persona non gratá-nak tekint mindenkit, akinek a gondolkozása bizonyos mértékben eltér a „mainstream” (főáramú) gondolkozási trendektől. A politikailag korrekt meghatározás ugyanúgy magában foglalja a kétségbevonhatóságát, mint a hasonló szerkezetű hatóságilag tilos szókapcsolat. Utóbbi azt jelenti, hogy hatóságilag ugyan tilos, egyébként azonban szabad. Az előbbi pedig nekem ezt mondja: politikailag korrekt, ám egyébként nem igaz, vagy nem teljesen az.

3 komment


2018.05.26. 11:21 emmausz

Isten projektje

Ma reggel azt jutott eszembe, hogy ezen a földön egyetlen projekt van, a szentháromságos egy Istené. Már Pál utal rá, amikor azt írja, hogy benne (Krisztus) áll fenn minden. Őérte teremtetett a világegyetem, és mi magunkra reflektáló lények is, akik hozzá fogunk érkezni. Az a furcsaság, hogy ami megvalósul, az valamiképpen az ő akarata. Pedig a  világ tele van ellentétekkel. A szemet gyönyörködtető valóságelemek mellett sok szörnyűség is jelen van. Ezeket ki se tudjuk sokszor védeni. Mivel mi nem látjuk az Isten felől a valóságot, rettenetes dolgoknak is tanúi lehetünk. Persze nem vagyunk istenek. Képtelenek vagyunk felfogni a bűn, a rossz misztériumát, de a halálét se. Belátjuk, hogy egy élőlény születése pozitív, gyönyörű, egyszeri és a gének adta gazdagságot hordozza. Nem értjük, miért kell befejeznünk földi létünket, és azt se tudjuk, hogy elszenderedés a végünk, vagy hatalmas szenvedések között megy-e végbe.
Az Isten (és így Krisztus) terve a mi szegénységünk feloldása, és odaát a „megistenítésünk”, amennyiben egyre inkább megismerjük a szeretetet.
Most még csak töredékesen látunk, mintegy tükör által, homályosan, akkor majd színről színre, most még csak töredékes a tudásunk, akkor majd úgy ismerünk mindent, mint minket ismernek – fogalmazza meg Pál a szeretethimnusza végén.
Pál zseni volt, vagy karizmatikus – vagy mindkettő.   
Tisztán látott, összefüggéseiben szemlélte a világot, s ráébredt arra, amit Pierre Teilhard de Chardin évezredek múltán fedezett fel ismét, hogy a világ Isten egyetlen projektje, amely fejlődést mutat.
Ám Krisztussal kezdődik és vele is végződik, mert ő az alfa és az ómega.   
Hogy mi vitt erre a gondolatsorra? Alighanem az, hogy tegnap befejeztem A csönd ereje c. könyvet, amely valamiképpen a lényeget fogja.  

Szólj hozzá!


2018.05.24. 20:31 emmausz

A csönd ereje, 2. bef.

Robert Sarah guineai fekete bíboros, ez idő szerint a Vatikán harmadik legrangosabb képviselője nyilatkozik a csendről. Kötetéből szemezgetek még egyszer és utoljára.
- A hazugságnak mérhetetlen nagy képessége van, hogy érveket, bizonyítékokat és homokra épített igazságokat tákoljon össze. Tapasztalhatjuk világszerte a nyilvánosságban.
- … sohase legyen bennük neheztelés, gyűlölet, alantas érzelmek
- A kereszt elviselhetetlen gondolkodásunk és a könnyű megoldásokat kereső magatartásunk számára. Boldogok akarunk lenni és békében élni ebben a világban, anélkül, hogy megfizetnénk az árát. Valójában komfortunk rabszolgái vagyunk – teszem hozzá.
- Isten szegény és szereti a szegényeket. Isten szegény, mert Isten a szeretet, és a szeretett szegény, mert csak a szeretett személytől való teljes függésben lehet boldog. A kijelentést János apostol hitelesíti levelében.
- A szegénység olyan megpróbáltatás és kifosztottság, amelyet Isten szab ki azokra, akik az ő társaságában akarnak élni… Ha túlságosan el vagyunk látva anyagi javakkal, és ha nem vetkőzünk ki ambícióinkból, nem tudunk Isten felé, a mi létünk lényege felé haladni…. minden feleslegestől megszabadulva lassanként belépünk egyfajta csöndbe… Utalás a szerzetesek szegénységi fogadalmára. De ha nekik jó az eszköztelenség, nekünk is hasznos törekednünk rá.
- Fölösleges az, amit az ember szükség nélkül, mohóságból fölhalmoz. Aki örökölt, tudja, hogy igazat szól a bíboros.   
- Az Atya semmit sem birtokol az örökkévalóság óta. Mi természetünktől fogva távol vagyunk Isten végtelen egyszerűségétől. Isten szegény (ld. fent), mindent nekünk adott, saját fiát is, és egyszerű. Ezért nem értjük meg.
- Nincs válaszunk a rosszra, de az a feladatunk, hogy elviselhetőbbé tegyük képességünk szerint. A rossz, a bűn léte misztikába torkollik. De a következtében beálló ínségen segítenünk kell.
- Istennel az ember mindent megkapott. A lehetőség adott mindenki számára.
- A karthauziaknak nincsen mobiltelefonjuk, se tévéjük, se rádiójuk… A perjel tájékozódik az írott sajtóból és röviden tájékoztatja a karthauziakat a világhelyzetről.
- A hangok és képek egy század óta megsokszorozódtak, elképesztő méreteket öltöttek. Magyarán nagy a lárma, az információs dzsungelben. Nem könnyű a körülmények miatt az elcsendesedés.
- Szolzsenyicin jelenti ki: ha jog van az információhoz, ahhoz is van jog, hogy az ember ne legyen informálódva. Én meg azt mondom, minden jog mellett párhuzamosan meg kell jelennie a kötelezettségeknek is. Nincs olyan, hogy ép eszű felnőttnek csak jogai vannak. Más kérdés, hogy hamis módon nagyon sokan csak a jogaikat skandálják, ami ily módon hamisság. A posztmodern ember a zajba menekül, hogy ne kelljen magába szállnia.
Végül egy elválasztási baki. Fogjuk az elválasztóprogramra: Egyhá-
zatyák.

Szólj hozzá!


2018.05.23. 21:26 emmausz

Beszamolo

„Sziasztok! Tudnatok nekem ajanlani egy megbizhato, munkajara ado kormost?” – olvasom az egyik FB-bejegyzésben.
Kormos?
Ki lehet az?
A kéményseprő?
De akkor miért nem így írja: kemenyseprot.
Hát persze, nem kéménykotrót, hanem mukoromepitot, esetleg manikurost keres.
Sikerült megtréfálnia.
A félreértés oka az ékezet nélküli billentyűzet. Amerikás rokonainknak sem volt egykor magyar ékezetet tudó írógépük, így hát ilyesmiket írtak levelükbe: „szivbol gratulalunk az uj kis jovevenyhez, sok oromben legyen reszetek altala”.
***
Elolvastam a sógor-püspökkel, Varga Lászlóval készült interjúkötetet. Leginkább a személyes vonatkozású részek fogtak meg. Folytatom hát A csönd ereje c. munka olvasását.
De hogyan?
Hát olvasó szemüveggel, amit megjavítottam. Merthogy a jobb szára megadta magát. Rugója tönkrement, minek következtében folyamatosan le kívánkozott rólam az ókula.
Hogy beálljon a szár a kívánt síkba, fogtam egy kis méretű derékszögű képakasztó csavart, ráhelyeztem a kívánt felületre, és virágkötöző dróttal rögzítettem. Nem kellett hozzá semmiféle szerszám. Elkészült kb. egy perc alatt.
Hogy miért tettem mindezt?
Az olvasó szemüveget kizárólag itthon használom. Operába, színházba, és egyáltalán semmiféle nyilvános helyre nem jön velem.
Ha visszamennék vele az Ofotértbe azzal, hogy kérek egy szár-cserét, vagy elutasítanának, vagy nem. Ha nem, akkor észre vennék, hogy a jobb lencse sarkából egy pici le van pattanva. Ez egyáltalán nem zavar olvasás közben, de a látszerész fennakadna rajta.
Némileg karcos is a karcmentes lencse mindegyike. Ezért javasolnák, hogy készíttessek másikat.
De mivel évek teltek el az utolsó szemvizsgálatom óta, beültetnének a masinához, és húsz–harminc percig elszöszmötölnének a dioptriák beállításával.
Nos, ez az, amire nem vágyom, ez az, amihez egyre kevéssé van türelmem.
Nagyon is jól szuperál a megdrótozott pápaszem.
                 


 

Szólj hozzá!