Mickey webnaplója

Véleményem a valóságról, annak egy-egy kiragadott darabkájáról. Főleg irodalomszeretetem, vallásom, kedvelt zenéim, saját élettapasztalataim lenyomatai ezek a rövid írások, amelyeket naponként megfogalmazok. Tehát egyfajta napló, füves könyv, önéletírás, (családi) eseménytár, benyomásaim laza szövésű összegzése mindarról, ami körülvesz. Reményeim szerint fotóimmal tarkítva.

Friss topikok

  • emmausz: :) (2018.05.14. 10:29) Diakónusszentelés
  • emmausz: Köszönöm szépen! (2018.04.18. 21:48) Lábadozva
  • emmausz: Valahogy dönteni jobb, mint sehogyan se dönteni. :) üdv mik (2018.04.05. 14:11) Mostanában…
  • exbikfic: A lényeget jól visszaadja a fordítás, tömörebben, mintha szolgaian lefordították volna. (2018.03.30. 22:11) Passió napja, nagypéntek
  • emmausz: Kicsit utal a képzettek távozása nyomán keletkezett űrre. Ha a tendencia felerősödne, jaj volna ne... (2018.03.27. 14:50) Normális???

Utolsó kommentek

  • emmausz: :) (2018.05.14. 10:29) Diakónusszentelés
  • Klári Bodó: "Mérgemben felébredtem" - ez annyira tetszett, persze a többi esemény is.:) (2018.05.13. 12:49) Diakónusszentelés
  • emmausz: Köszönöm szépen! (2018.04.18. 21:48) Lábadozva
  • exbikfic: Mielőbbi teljes felépülést kívánok! (2018.04.18. 20:05) Lábadozva
  • emmausz: Valahogy dönteni jobb, mint sehogyan se dönteni. :) üdv mik (2018.04.05. 14:11) Mostanában…
  • Utolsó 20

2018.05.12. 04:58 emmausz

Kirándulás az IKEÁ-ba

Előbb HÉV, majd metró. A metró alsó peronján középkorú asszonyka próbálkozik. „Vonatjegyre kellene pénz.” Persze. Akár a mondat elejét el is hagyhatná. Kellene pénz. Jut eszembe a közhely: Főnök, van egy cigije? Buszjegyre kellene. Azt hiszem, a lejmolás magasiskolája rejlik a képzavaros szövegben.   
Vajon van-e még olyan balek, aki miatt megéri a peronon kínlódni a megkopott szöveggel?
Érkezik a metró. Leülök. Velem szemben egy házaspár. Mind a férfi, mind a nő a Lokál c. lap egy-egy pld.-át olvassák. Megállapítom magamban, hogy a házaspár egyféle bilokációt valósít meg:
bi-lokálnak.
Melléjük telepedik egy úr. Üdítő kivétel a szép új világban. Se nem olvassa a Lokált, se nem használ mobilt. Csak ül, mint én. És néz és hall. Egyszer csak elmosolyodik. Azon mosolyog, amit hall a mellette ülő asszonytól, aki a Lokálban talált valami érdekeset, és most magyarázza férjének. Én csak a zajt hallom, azt nem, hogy min mosolyog a harmadik fél, akinek a szeme most rám nevet, ti. hogy vajon értem-e, amit ő hallott? Én visszamosolygok, és tudomásul veszem, hogy soha ebben az életben nem tudom meg, miféle szamárságról esett szó a Lokál-fogyasztó házaspár között.
Leszállunk.
Az Örs vezér téri aluljáróban lányka énekel. Énekel?... Tisztán intonálva kiáltja el nótáját, közben kezével nyúlkál, úgy, mint aki éppen pénzt vesz át. Túljutunk rajta is.
Fent az IKEA oldalán óriásplakát, rajta a felirat: ÁLMAIDNAK SEMMI SEM SZABHAT HATÁRT.
A freudi kisördög dolgozik bennem. Azonnal átfordul a felirat a következők szerint: Árainknak senki sem szabhat határt.
Mi tagadás, rendes árat kérnek mindenért. Mondják, hogy Bécsben olcsóbb az IKEA. Lehet, oda nem tervezek menni a közeljövőben.

***
A tegnapi történések beszámolója után egy mai: Elek Laci jezsuitának készül. Ma diakónussá szentelik a Mária utcában. Isten áldja!  

 

 

      

Szólj hozzá!


2018.05.11. 07:32 emmausz

Régi kor fénye felé

Régi kor árnya felé, visszamerengni, mit ér? – kérdezi Kölcsey epigrammájában (Huszt). Ez az árny olykor nem annyira árny, mint inkább fény. Ezért is tettem a címbe a fény szót az árny helyébe, amire a német azt kiáltaná, hogy Falsch!!! No, igen.
Néha a múlt nem baljóslatú: fényt hozhat életünkbe.
KÖlcsey egyike azoknak, akikből a jövőre nézve fény árad. Tegnap a posztomban megemlítettem a költő intelmeit, amelyet Kálmán unokaöcséhez intézett.    
A Parainesis hatvan évvel ezelőtt (a kommunista hatalmaskodás idején!) még szerepelt általános iskolai tankönyvünkben, és épülésére szolgált mindazoknak, akik hajlandók voltak komolyan venni a régi, de velős megfogalmazásokat.
Az ugyancsak Kölcseytől származó nemzeti imánk, a Himnusz szintén olyan gondolatokat tartalmaz, amelyek korunkban éppúgy aktuálisak, mint megírásuk idején voltak. Nem részletezem. Aki akarja végigolvassa, s nem fog velem vitatkozni. Itt legyen elég megjegyezni, hogy Rákosi Mátyás felvetette Kodálynak, hogy korszerű himnuszt kellene már írni. A komponista hárította: Ami van, az jó, jobbat ő se tudna írni.
Tegnap OV megkezdte 4. ciklusát. Azt olvassa nyitóbeszédéről a feleség, hogy beszéde sokkolta az ellenzéket, mert a min. elnök 10 évre megkísérelte vázolni a várható jövőt. Mondom neki, hogy a sokkolást nem Orbán kezdte, hanem már korábban Áder János, aki Ferenc pápát idézte a parlamentben elmondott beszédében. Majd Orbán is sokkolhatta őket, de nem azért, amit írnak, hanem amit le sem mernek írni. Ilyenekre gondolok: A parlament felett angyal szállt át… majd egy kijelentése: „kormányunknak kimondatlanul is érvényes jelszava a Soli Deo gloria (egyedül Istené a dicsőség), ez egy nemzet- és országépítő kormány…”, és még: Isten kegyelme… Ezekkel végképp nem tud mit kezdeni az, aki babonás félelemmel tekint a megfoghatatlanra.        
Visszatérve az előzőekre ki kell mondani, hogy régen is tudtak valamit. Ha a Parainesis benne van valamelyik tankönyvben, jó, ha nincs, bele kellene tenni. A Himnuszt pedig ma is fel kell adni memoriterként, hogy mélyen elüljön a fiatalok lelkében.
Mert Tamási Áronnak igaza volt, aki imigyen fogalmazott: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” Nos a Himnusz segít az otthonlevésben, a meggyökerezésben.

Szólj hozzá!


2018.05.10. 09:46 emmausz

Csendet!

A Csönd ereje c. kötetet olvasva elmélázok azon, hogy bennem nincs csönd. Nincs, mert általában fülemben cseng egy-egy dallam, dallamfoszlány ismétlődik ostinató mód, míg egy másik ki nem löki a helyéről. Ha valamiért még sincs belső fülemben semmiféle nóta, csend akkor sincs, mert egyedül hallgatom fülem zúgását, hidegfrontkor fortéban, egyéb alkalmakkor pianóban, de fülcsengésemhez az esti csöndben társul egy városi alapzajra emlékeztető másik szólam, és ha kevés bennem a folyadék, akkor triót hallgatok, szívverésem alkotja a ritmusszekciót. Bennem tehát hangos a csend. Most kicsit szemezek az Csöndben talált legérdekesebb gondolatokból.
- A közönséges és ízléstelen zenét hangzavarban ordítozva, lármában, ördögi és kimerítő izgatottságban adják elő így van (48.) Bizony, így van ez. Elég csak belehallgatni és belekukkantani az Eurovíziós Dalfesztiválba.
- A csönd az ember legnagyobb szabadsága (49.). lehet, sőt bizonyosan így van. Olyan ez, mint a térnek egy űr-es része. Kedvedre betöltheted.
- A fecsegő a mindent elmondás kényszerétől hajtva eltávolodik Istentől, és minden mély cselekvéstől. Ennek igazságát sem vonhatom kétségbe.  Kölcsey üres beszédű társalkodónak nevezi a szószátyár embert a Parainesisében.
- A csönd csöndben készül és csöndben növekszik. Korunk előrehaladtával is növekszik. De nem magától. A decrescendót meg kell csinálni, magától nem megy (Maklári L.).
- Maurice Zundeltől vett idézet: (in: Un autre regard sur l’homme) Egész létezésünk ebben az alternatívában értendő: vagy önmagamban vagyok, vagy az Istenben. Nincs középút (77.).
A csönd által visszatérünk égi eredetünkhöz, ahol nincs más, csak nyugalom, békesség, pihenés, szemlélődés…(79.)  Remélem, sikerül egykor örök harmóniában élnünk.

Szólj hozzá!


2018.05.09. 05:02 emmausz

Csönd

Az idei Szent István-könyvhét újdonságai közül is kiemelkedik  – legalábbis nekem – egy vaskos interjúkötet. Címe: A csönd ereje a zaj diktatúrájával szemben.  Robert Sarah bíborossal beszélget Nicolas Diat.  Különösen is érdekes nekem, aki láttam a Csend c. filmet a Grande Chartreuse világáról.
Nagyon az elején tartok az olvasásban, de megfogalmazásaiból máris érdemesnek tartok kiemelni többeket. „Az ember szívében van egy vele született csönd, mert minden személy legmélyén Isten lakik.” (28. o.)
„A Petit Robert szerint a csönd annak a valakinek a magatartása, aki nem beszél. Jelentése a zaj, a zűrzavar hiánya, egy hely állapota, ahol semmiféle hang nem érzékelhető.”  (35. o.) Ezt cáfolja a bíboros: „A csönd nem hiány. Ellenkezőleg, a jelenlét megnyilvánulása, mégpedig az összes közül a legintenzívebbé. Súlyos és nyugtalanító betegség jele, hogy a modern társadalom rontja a csönd hitelét.” (36. o.)
Majd Teréz anyától idéz néhány mondatot, amelyet 1979-ben Oslóban mondott a Nobel-díj átvétele alkalmával: „Az Úr a csend barátja. A fák, a virágok, a fű csendben nőnek. Nézzetek a csillagokra, a Holdra, a Napra – milyen hangtalanul járják útjukat.” (uo.)
Szent II. János Pál a Novo millennio ineunte k. levelében írja: „Korunk állandó változások kora, amely gyakran aktivizmusba, öncélú cselekvésbe fullad. Ellene kell szegülnünk e kísértésnek, inkább kell »lennünk«, mint »tennünk«.” (38. o.)
Másutt (42. o.) Thomas Mertont idézi: „A csend szükséges a tiltakozáshoz, és hogy kijavítsuk a zaj bűne által végzett rombolásokat és károkat… helytelen … olyan közösségben élni, amely a tevékenységekkel mindig túlterhelt és belefullad a gépek, a hirdetések, az állandóan bekapcsolt rádió és televízió zajába.” (43. o.) „Az embereknek olyan helyet kellene biztosítani, ahol elméjük és szívük megpihenhet Isten jelenlétében…”
Majd Pascal ismert mondását hozza az emberekről, megállapítva: hogy „minden bajuk egyik forrása: nem tudnak nyugodtan megülni a szobájukban.” (45. o.)      
Egyelőre ennyit. Egy poszt gondolatgazdagságához már ez is túlságos.
***
Nevednek jó íze: “Napsugarak zugása, amit hallok, / Számban nevednek jó ize van, / Szent mennydörgést néz a két szemem, / Istenem, istenem, istenem, / Zavart lelkem tegnap mindent bevallott: / Te voltál mindig mindenben minden” (Ady: Köszönöm, köszönöm, köszönöm) – “Ő jár fönt a tetőkön, / ha a nap lemenőben, / s ha túl előre dőlök, / ő zuhan ki belőlem.” (Halmai Tamás: Neki mondom) – “Azt kérdezed, merre voltam, / Hogy nem láttál ezer éve. / Zúgás voltam vízesésben, / Búzatáblán arany kéve. … És leszek még Szivárványhíd, / Színes pára, napsütötte. / Aki átmegy alattam, az / Boldog legyen mindörökre.” (Tóth Ágnes: Azt kérdezed) [Balázs Géza mai posztjából]

Szólj hozzá!


2018.05.08. 04:59 emmausz

Urbánusok a XX. sz. elején

Végére értem a Kellér Andor: Bal négyes páholy c. kötete olvasásának. A bőséges életrajz Beöthy László pályájának hallatlanul szélsőséges amplitúdók között zajló életén kalauzol végig. Párhuzamosan részletező korrajzot produkál a XX. sz. elejei polgárosodó főváros értelmiségéről. Ha Tömörkény megmutatta ugyanannak a kornak a plebejus rétegét, Kellér az urbánusokról szól érdekes történeteket felvillantva. Arról nem tudok, hogy személyiségi jogokra hivatkozva valaki feljelentette volna a szerzőt, mindenesetre sok pikáns részletet hoz a figurái életéből. Szokásom szerint szemezgetek az olvasottakból.
- Az író közreadja pl. az itt következő történetet. „A bácsi kaftánban ült be a kávéházba, és reggelit kért, de a pincér, a kávés utasítására, nem szolgálta ki. Az öreg erre fél óra alatt megvásárolta a házat, és a kávést kitette ezüsttükrös üzletéből. A kupléénekes [akkoriban] így dalolt: »Akinek pénze van, annak telik malagára, akinek pénze nincs, az üljön a foteljába…«”  
- Az idős primadonna köszöntőjére, ajándékának átadásához rögtönözte a zseniális Beöthy:
A te múlhatatlan fiatalságodnak, a mi hervadó ifjúságunk. ”
- A sznobok világába csöppent Sebestyént kérdezi a megyei úr, akinek az apja villamoskalauz volt: Te melyik Sebestyén családból származol, és mi a címeretek? Mire S. G.: A Sternek közül, a címerünk: zöld mezőben egy szakaszjegy.
- Beöthy tiltakozik, mondván, hogy ő nem optimista. Szerinte csak az az ember optimista, aki a keresztrejtvénybe tintával írja be a megoldást [ezek szerint én az ő kritériuma szerint optimista vagyok].
- A szellemi javakkal szerényen megáldott Bruki egyik híres mondása: Olyan az élet, mint a lavina, hol föl, hol le… [Volt egy másik poénlövő idős úr, az ő írásbeli  gyöngyszeme: maga alatt vágja a fejszét.]
***
Végül egy összetett szó, ami közelkerült a szívemhez. Mivel még mindig diétán vagyok, többször éltem a tejbegríz fogyasztásával. A kötetben találtam erre a szóra: színdarabírás. Bennem ez így alakult át: Szín dara-bírás. 

Szólj hozzá!


2018.05.07. 05:16 emmausz

A gonosz álmok fussanak és minden éji képzelet…

Immár megfordultunk a Balatonnál, és ott Kati kutyájával játszottunk. Gazdi nem volt jelen, csak mi és a kutya. Volt ott egy ér, egy sebes sodrású víz. Egy alkalommal a kutyust beleküldtem, hogy fürödjön meg benne. A kutya lemerült, és többé nem került a szemünk elé. Kerestük kézzel, bottal, föl és alá szaladgálva az erecske partján, de nem találtuk. Akkor elmentem a patakocska végére, hogy a tóba ömlésénél lessem, nem úszik-e a kutya az árral. De ott se találtam. Viszont egy nővel beszéltem, aki megerősítette, hogy ha váratlanul került vízbe az eb, a meglepetésre rámehetett a kis élete, mert sokkot kapott. Ezzel a hírrel tértem vissza a nyaralóba – kutya nélkül. Kezdtem magamban megfogalmazgatni egy üzenetet a kutya elvesztéséről. Ekkor vált világossá, hogy az egész kész átverés. Mert nem a Balatonnál fordultunk meg, hanem én az ágyamban. A szőrös kis jószág, amely vízbe fúlt, egy puli volt, és Katiéknak ugyan van két kutyájuk, de pulijuk nincs. Tehát a rossz hír, hogy megfulladt a puli, a jó hír, hogy az egészet csak álmodtam.
Mondhatom, felszabadító.
Mégis hol a valóságalapja?
A dolog egyszerű. Érden a kertben áll egy betonozott medence, egy tó, 80 cm-es vízzel. Mivel a három óvodás korú unokát órákon át nem lehetett elmozdítani a víz mellől, mindvégig mellettük rostokolt egy vagy több felnőtt, hogy ne fordulhasson elő baleset. Ez a szituáció élt bennem nappal – és úgy látszik – éjszaka is.
***
Lassan végéhez közeledik három hete tartó diétás időszakom. Mivel pépeset ehetek, már háromszor készítettem tejbegrízt, alias darakását. Utóbb egy húsvéti tejcsoki nyuszival fűszereztem. Bár viszonylag minőségi nyuszi volt, feloldódása után sem éreztem a kásában kakaó ízt. Ugyan a grízt ehető hőmérsékletűre hűtötte, egyéb hasznát azonban nem láttam.  
Tanulság.
Óvakodjunk a csokinyuszitól, ha nem akarunk csalódni.    
       

Szólj hozzá!


2018.05.06. 07:33 emmausz

Kereken harmincan

Május 8. a győzelem napja, de G. születésnapja is. Ebből az alkalomból jöttünk össze fiánál kereken harmincan – mindenféle korosztályhoz tartozók.
Mivel jó idő volt, teraszon és a ház kertjében töltöttük a délutánt kitűnő hangulatban.
Ma utánaszámoltam: 32 tag maradt igazoltan távol a világ minden részén elszórva. Ha tehát mindenki el tudott volna jönni, ami csaknem nonszensz, több mint hatvan fő ünnepelt volna.
Érdekes adalék, hogy most van anyák napja is. Nálunk május első vasárnapján. Sínylik is az orgonabokrok. Nem egységes ez a gyakorlat a világon. Utánanéztem a google-n. Anyák napja ógörög eredetű ünnep, amelyet a világ nációi az év tizenhat különféle napján ülik meg. Sokuk május első vasárnapján, de a többség nem. Pl. május utolsó vasárnapján: Franciaország, Marokkó, Svédország.
Nálunk viszont mostanság. Így hát minden asszony tulipánnal gazdagodva indulhatott haza erről a jeles találkozóról.
Unokáim (mi is) nagyon élvezték a jó társaságot, jó levegőt, szép pázsitot, enyhén lejtős terepet, halastavacskát, a frisbee-t, a labdát, a talicskázást és a két kezes jószágot: a feketés és a fehéres szőrű kutyákat.
Meg is jegyezték, hogy jönnek máskor is.
Hogy mikor lesz ez?
Hát máskor.

Szólj hozzá!


2018.05.05. 10:33 emmausz

Hobbik

Tegnap ejtőzés volt, ma találkozás lesz.
Ami már nem lesz, hanem van: 30 fokos a meleg.
Megvan a májusi Füles Bagoly rejtvénylap, benne apró szösszenetek. Most ezekből mazsolázok.
- Nagyapa, hol van az Alpok?
 - A mamát kérdezd, ő rak el mindent.
***
- Ragozd, fiam a menni igét. - Megyek, mész megy.
Ha lehet, kicsit gyorsabban: - Igenis. Futok, futsz, fut…
***
- Mit mondott a tanító néni, miért kaptál ma egyest.
- Azt mondta, azért, mert nincs annál rosszabb jegy.
***
- Autós mondja. Én soha nem használok indexet, senkinek semmi köze ahhoz, hogy merre megyek.
- A hosszú élet titka, hogy nagyon régen kell születni.

***
A XX. sz. eleji fővárosi világi életről meglehetősen keveset olvastam. Tegnap viszont a kezembe akadt a könyvmegállóban Kellér Andor tollából A bal négyes páholy. Jó megírt visszaemlékezés emlékezetes figurákra. Csak ámulok, és bámulok Beöthy László tehetségén és szörnyűségesen szenvedélyes életvitelén. Mellette jobbra-balra dőlnek a kortársak. Ki fölébe kerekedik, ki leszáll a piedesztálról. Valamit megsejtet a korabeli polgári lét szépségéből és felejthető henyeségeiből.

Szólj hozzá!

Címkék: l


2018.05.04. 05:05 emmausz

Tegnap Esztergom, ma szünnap

Karinthy kínai verse szellemes fricska: „Most abbahagyom a versírást, mert eszembe jutott valami.”
Ma szüntet tartok, mert tegnap egy fél napot Esztergomban csavarogtunk, és eldöntöttem, hogy rám fér a pihenés.
Tegnap este befejeztem Móra Négy apának egy leánya c. regényét.
Tegnap albumba rendeztem 70 friss fotót,
tegnap beszélgettem azokkal, akik magyarul tudtak, és sajnáltam, hogy az angolul elhangzó poénokat nem értem.
Tegnap kétszer másztam fel a bazilika dombjára.
Tegnap jól tartottuk magunkat a Prímás pince ételválasztéka jóvoltából.  
Tegnap a Pilisen keresztül közelítettük meg Egomot, és a Duna mellett autóztunk haza.
Tegnap nem én vezettem.
Tegnap sem vette fel (immár második napja) a telefont az a doktor, aki kérte, hogy érdeklődjek nála operációm utózöngéiről.
Tegnap kiderült, hogy kétszáz éves rekordot döntött meg április közép-hőmérséklete.
Tegnap is nyári meleg volt. Árnyékban 30 fok.

Szólj hozzá!


2018.05.03. 05:34 emmausz

Párhuzamos történetek

Napjaink híre, hogy az USA és Franciaorság légiereje támadja Szíriát, bombázza irányultsága szerint, romokat hagyva maga mögött. Az is hír értékű, hogy a magyar kormány nem csak retorikával, hanem a valóságban is segíti Szíriát, ezt a bajba jutott országot és másokat is Közel-Keleten. Hol lerombolt templomot épít újjá, hol iskolát, hol pedig lerombolt hajlékok százait.
Elválnak az országok érdekeltségei, és ezek mentén egyik ÉPít, a másik ROMbol.
A rombolók nem igazán szeretik az építőket, hiszen szembe mennek amazok „meggyőződésével”.
Nem szeretésüknek lépten-nyomon hangot is adnak.
Egyelőre nem látszik tisztán, hogy a végső elszámolásnál kik fognak nyerni, mindenesetre elképzelésem van róla.
Továbbá azért ötlik fel ilyen élességgel bennem korunk történése, mert 1999-ben keletkezett egy írásom, amely valós eseményt dolgoz fel, és amely hasonlóságot mutat kicsiben azzal, ami napjainkban is történik nagyban.

Fenegyerekek

Van nekem két fenegyerek haverom. Pontosabban van nekem két haverom, aki fiatal korában – alkalmasint jobb értelemben vett – fenegyerek volt, és akik ma sem ijednek meg a saját árnyékuktól és talán a másétól sem. Ők mesélték metróbeli élményüket.
Felszálltak a szerelvényre. Alig kezdtek beszélgetni, a mellettük álló pasas szotyolázásba fogott, és mivel nem a saját lakásában tartózkodott, kezdte köpködni maga köré a szotyihéjat. Összenézett az én két barátom, s ohne zsinór leguggoltak, összegyűjtötték a héjat a markukba. A pasas ideges és egyre ingerültebb lett. Rájuk mordult mondván: Mit hajolgatnak, kit idegesít az, ha a földre köpködi a szotyi héjat? Az én két haverom halál nyugodtan értésére adták, hogy őket biza zavarja a szemetelés, és éppen ezért szedegetik. De miért? – morogta a köpködő. – Mert ez a hobbink – válaszolták emezek.
A következő megállóig tartott a szotyizó köpködése. A feje búbjáig elvörösödve várta, hogy kinyíljon az ajtó, azonnal kipattant rajta és – ahogyan Heltai Gáspár fogalmazta volna – igen,  megszégyellte magát ennek okáért elpironkoda onnét. Milyen furcsa is a mi világunk. Egyfelől folyamatos a köpködés, másfelől a takarítás, és ennek sosincs vége. Még érdekesebb tanulság, hogy kevés takarító hogyan képes egyensúlyban tartani a folyamatos köpködést.

Szólj hozzá!