Mickey webnaplója

Véleményem a valóságról, annak egy-egy kiragadott darabkájáról. Főleg irodalomszeretetem, vallásom, kedvelt zenéim, saját élettapasztalataim lenyomatai ezek a rövid írások, amelyeket naponként megfogalmazok. Tehát egyfajta napló, füves könyv, önéletírás, (családi) eseménytár, benyomásaim laza szövésű összegzése mindarról, ami körülvesz. Reményeim szerint fotóimmal tarkítva.

Friss topikok

  • exbikfic: @emmausz: Sajnos, semmit nem lehet tenni. Szerencsére völt már évek óta egy diaszkennelésre is alk... (2018.01.19. 07:06) Gépakarat
  • emmausz: A prófétanő szóljon belőled! (2018.01.11. 16:46) Epizódok a kórházi életből
  • emmausz: Lám, lám. Örülök ennek a találatnak. (2017.12.23. 09:31) Változó időben
  • Klári Bodó: Köszönöm, Mick, letölthetem e-könyvben az egészet, csak nagyon rossz a régi könyv betűje meg sűrű ... (2017.11.29. 09:20) „HOGY HALAD A HEGEDŰVERSENYEM?” - kérdi Menuhin
  • exbikfic: @emmausz: Ez így van, rémisztgetik az embert folyamatosan. A kórházas-orvosos filmekben is kivétel... (2017.11.24. 18:08) Retro

Utolsó kommentek

  • exbikfic: @emmausz: Sajnos, semmit nem lehet tenni. Szerencsére völt már évek óta egy diaszkennelésre is alkalmas lapolvasóm, az kompatibilis a gépemmel és a Win7-tel is. Csak a régi jó öreg HP szkenner szebb... (2018.01.19. 07:06) Gépakarat
  • emmausz: Sajnos nem értek hozzá, hogy megmondjam, mit kellene tenni. A nyomtatónkat is fiam illeszti a PC-hez. (2018.01.18. 15:47) Gépakarat
  • exbikfic: Én taktikázni sem tudok a régi szkenneremmel, egyszerűen nem kompatibilis se a laptoppal, se a Windows 7-tel, vagy a laptop és a Win 7 nem kompatibilis vele - attól függ, honnan nézzük. :( (2018.01.18. 13:29) Gépakarat
  • emmausz: A prófétanő szóljon belőled! (2018.01.11. 16:46) Epizódok a kórházi életből
  • exbikfic: Örülök, hogy újra itt vagy! Kívánom, hogy legyen eredményes a "karbantartás", hassanak azok a pirulák, jobbulást! (2018.01.11. 14:25) Epizódok a kórházi életből
  • Utolsó 20

2018.01.19. 09:35 emmausz

Harminckét korty

A víz és a vízivás napjaink egyik legfelkapottabb témája. Spórolni illik a vízzel, bár jelenleg nincs belőle hiányunk, legalábbis itt a Kárpát-medencében. Persze szolidaritás is van a világon. S az is tény, hogy embermilliárdok nélkülözik a vizet, a tiszta vizet. Mivel testünk döntő hányada vízszerű képlet, a vizet tartósan nem vagyunk képesek nélkülözni. Ebből világméretű feszültség keletkezik (keletkezhet). Nálunk tehát van víz bőven. Talán infrastrukturális kérdés, de ettől még tény, hogy a konyhakertek locsolásához is jó részt ivóvizet használunk. Ez csakugyan luxusnak tűnik.
Ami pedig a harminckét kortyot illeti, leszámoltam: két és fél decis a bögrénk, egy bögre víz elfogyasztása során tizenhatszor kortyolok. Mióta hazajöttem a kórházból, minden hajnalban két bögre vizet iszom éhgyomorra. Így jön össze a fél liter víz reggelenként, így jön össze a harminckét korty.
Hogy miért teszem?
Többek biztatására.
Pl. a kórház egyik orvosnőjének említettem, hogy ezután mézes tea helyett vizet fogok inni. Mire ő: Ha megteszi, nagy jót tesz magával. Több problémájának a rendezését remélheti a vízivástól.
Most reménykedem és iszom. A vízivásnak tulajdonítom, hogy reggel alacsony a vérnyomásom. Volt, hogy majdnem elszédültem. Szokatlan nekem a 109-es felső érték.
Ma is alacsony lehetett.
Persze a melegfront. Talán az is.
Délután hidegfront érkezik.
No, ezeknek a vérnyomásra tett hatásait regulázza meg valamelyik okos orvos.        

Szólj hozzá!


2018.01.18. 11:45 emmausz

Gépakarat

Van nekem egy számítógépem. A Windows korszerű formája fut rajta. Van nekem egy nyomtatóm is: HP LaserJet 1012. Prímán dolgozik. Prímán dolgozna, ha hagyná a számítógép szoftvere. De időről időre ellehetetleníti a nyomtatást. Ez akkor fordul elő, amikor frissíti a gép a szoftvert. Egy darabig csak felajánlja a változtatásokat, aztán egy idő elteltével se szó, se beszéd, bekapcsoláskor nekilát átgyúrni a programot. No, ilyenkor elfelejti, hogy a nyomtató pszichéjére is kellene hatnia. Nem törődik az én LaserJet-emmel: „Lejárt lemez”-nek minősíti. Magyarán, nem ismeri fel annak a beállítását. Azt ajánlja, hogy vezessem félre a pc programját, mintha nem is olyan típusú nyomtatóm volna, mint amilyen valójában. Ha sikeres a többlépcsős átverés, akkor a legközelebbi frissítésig nyomtat, mint a kis angyal.
Az én akaratom az volna, hogy készítsenek egy áthidaló programot a nyomtató és a PC különbözése miatt. Miért nekem kell minden frissítéskor bonyolult módon taktikázni?
Hol itt a felhasználóbarát üzemmód, hol a XXI. sz?      

3 komment


2018.01.17. 12:27 emmausz

Ajándék

Valami nem stimmel a M.-rádió archívumába való bejelentkezéssel. Többször próbálkoztam, többször visszabeszélt, és én eluntam a kísérletezést. Végtére nem is olyan fontos, hogy szó szerint tudjam idézni Varga pp. szavait, aki tegnap előtt tizenegy óra húsz körül megint a lényegről beszélt. Próbáltam rá figyelni, már amennyire az éjfél közeledtével az ember kótyagos fejjel egyáltalán képes ilyesmire.
Nagyjából azt mondta a jó Laci sógor, hogy bár észbe vennénk, hogy a minket szerető Isten megkeresztelésünk által a világ leghatalmasabb ajándékát nyújtja át teljesen ingyenesen. Ez az ajándék abban áll, hogy Isten országa részeseivé tesz, azaz lemossa a Fiú vére bűneinket, és alkalmassá tesz bennünket az örök boldogságra. Ezzel még tennivaló sincs, vagy hát nem túl sok.
Az első, hogy higgyük el, hogy megkaptuk a belépőt a megváltottságba.
A másik, hogy ha felfogtuk, köszönjük meg.
A harmadik pedig, hogy hirdessük a háztetőkről ezt a hallatlan örömhírt, amelyben minden megkeresztelt részesedett.
Én mostanában szédelgek. Érthető okokból nem megyek fel a ház tetejére, hogy kikiáltsam, viszont posztokat rendszeresen szoktam írni, és az is eljut néhány olvasóhoz. Ezúttal deklarálom tehát az előbbiekben rögzítetteket. Annál is inkább, mert elvárás is tőlem, hogy tudatosítsam másokban, éppúgy részesedtek az örök élet gazdagságában, mint bárki más, aki meg van keresztelve. Ha ezt valaki mélységében megélné, eksztázisba esne, de az sem kell, hogy hatalmas lelki felemelkedést megérjen, a puszta tény hittel való elfogadása éppen olyan hasznos, mintha kitörő ujjongó öröm kísérné.         

Szólj hozzá!


2018.01.16. 13:16 emmausz

Szürkék

Igen. Szürke az ég, szürke a latyakos hó, szürke a lombja vesztett fa, szürke a flaszter, szürke talán a kedvem is. A szürke se nem fehér, se nem fekete. A kettő vegyüléke. Szürke a kedvem, mert még sápadt vagyok, de mintha kezdene lazulni a hörghurutom. Megsokasodott piruláim mintha már-már túllőttek volna a célon, tenziómat példátlan alacsonyságba vitték, mértünk már 109-et felső értékként, persze kóvályogtam miatta, és gyorsan egy jó kávét kellett lezavarnom, hogy vérnyomásom mielőbb visszatáncoljon a szokott tartományba.
Igyekszem felszámolni blogolvasási restanciámat. Falom a bejegyzéseket, s ezek is szürkébe torkollnak. Van köztük szívderítő, és van lelombozó is.
Ma olvasom, hogy egy hete elhunyt France Gall, sanzonénekesnő. Velem korú volt. Nyugodjék békében. Olvasom azt is, hogy ma már inkább zavaró a hóesés. Igen, nekem is. Minden reggel fagymentesíteni kell a szélvédőt, az ablakokat, óvatosan vezetni, rétegesen öltözködni stb. De ha arra gondolok, hogy unokáim három óra hosszat szánkóztak két napja, akkor azt mondom: essen csak az a fránya hó, tapadjon csak hógombóccá, és hemperegjenek a gyerekek a hóban, angyalkát túrva benne.    
Visszatérve a szürkeséghez, ez is szín, ha nem is a kedvencem. Unalmas, mint a galambszürke öltöny. A szürke mindent összevéve elviselhetőbb a vakító fehér fénynél, és a töksötétnél is jobb. Próbálok megbarátkozni vele. Tőlem Ady írhatja, hogy „Én nem leszek a szürkék hegedőse”.
Ő ne legyen.
Én elvagyok a szürkékkel, „szörkékkel”, mint „hegedősök”.  

Szólj hozzá!


2018.01.15. 06:32 emmausz

Űrkutató lettem

Fél öt. Két órája félig ülő helyzetben pihenek már, túl egy fél liter víz elfogyasztásán, hogy szívem megkapja a szükséges mennyiségű hajtóanyagot ahhoz, hogy úgy dobogjon, mint ahogyan egy Doxa ketyeg. Tehát visszakucorodtam a heverőre, ahol azonnal álomba merültem. Egy gyárfélében találtam magamat. Oda is úgy kerültem, hogy hatalmas vihar keletkezett Zuglóban, a lakásunkban. Mindenféle óvintézkedést meghoztam, hogy kárunk ne keletkezzék. Nem keletkezett. Ekkor mintha nem is lakásban volnék, hanem munkatársakkal együtt valamiféle gyárban, annak is a kutató részlegében. Fenemód érdekes volt, hogy kutatótársaim zömmel jezsuita szerzetesek voltak, ha nem is kizárólag mind. Kutattunk, hát kutattunk. Nevezetesen az űrre fordítottuk figyelmünket, ahonnan érkező vagy éppenséggel nem érkező jelzésekre vadásztunk. Telt-múlt az idő, és megpróbáltam a fülem zúgásától megkülönböztetni azokat a hangokat, amelyek jöhettek akár az űrből is. Sajnos teljesítményem meglehetősen szerényre sikeredett, mert egyszer csak kezembe nyomták az elbocsátó szép üzenetet. Szó szerint lapátra tettek, mert bennünket, sok léhűtőt nem tudott a gyár eltartani. Rezzenéstelen arccal vettem át a stilizált útilaput. Próbáltam meggondolni, hogy most már mihez kezdek magammal. Vonuljak rokkant nyugdíjba, keressek más értelmes elfoglaltságot, vagy gondoljam meg, hogy hány éves is vagyok. Idáig jutottam, amikor öntudatomra ébredtem. Rájöttem, hogy elég rokkant vagyok hivatalos papír nélkül is, elég idős ahhoz, hogy továbbra is megkapjam a nyugdíjamat. Nem kell állás után néznem, elég, ha kibírom a jelenemet. Ránézek az órára: öt óra tizenegy. Elég gyorsan elég nagy utat jártam be az álmok birodalmában. Ezúttal befejeztem álmodozást, s ha már így alakult, kevertem magamnak egy jó tejszínes kávét.
Egészségemre!        

Szólj hozzá!


2018.01.14. 16:49 emmausz

Hó? No, ilyen aztán nincs is

Hó hol van, hol nincs. Idén nem sok esett - itt. – Ott persze talán sok.
G. Nigériába került férjét követve. A fehér asszonyt figyelemmel hallgatták a helyi nők. Érdekes volt számukra minden, amit a másik kontinens szülötte előadott. Egy dolgot nem fogadtak el tőle. Nevezetesen azt, hogy nálunk, Európában olykor nem eső esik, hanem jégkristályokká fagyott vízcseppek: hó – azaz snow.
Ilyen állat aztán nincs! – rázták a fejüket.
G. próbálta érzékletessé tenni azzal, hogy magyarázta: Ha a firdzs fagyasztójának az oldaláról levakarjátok a zúzmarát, kb. olyan állagú valami keletkezik, mint amikor a felhőkből hull a hó. Mosolyogtak, egyre mosolyogtak, de a hó valóságát elfogadni nem tudták.
Van ez így.
Ha azt mondom, hogy a Pannon-tenger fenekén serénykedtem, amikor Pápán kitermeltük a földet, s a termőréteg alatti homokot, sok-sok megkövült kecskekörmöt találva, az is egy érdekes valami. Még tán hihető is.
De hogy a Balaton nem régebb óta létezik, mint 25 000 év, az még engem is fejbe kólintott. Mi az a rongyos 25 000 év a földtörténeti alakulások idejét tekintve. Semmi. Ha ez így van, lehet, hogy néhány évtized, és kiszárad a sekély vizű tó.
De hiszen ez sem új.
Moldova Gy. egyik rövid, humoros írásában már említette, hogy egyszer csak megtörtént, hogy kiszáradt a Balaton. A Balaton Intéző Bizottságot ez a ténykörülmény nem hozta zavarba. Valahol a tó képzeletbeli közepén húztak fel egy tárgyalótermet, egy kutatóközpontot, és olvasták fel éves jelentésüket, a tényektől egyáltalán nem befolyásolva.      

Szólj hozzá!


2018.01.13. 11:13 emmausz

Az együtt futás is efemer

Van abban valami gondviselésszerű, hogy összefutott életünk bizonyos vonatkozásban. 1991-ben ő látott el bennünket Medjugorjéban melegétellel az ifjúsági találkozó idején. Majd pauza. Újfent valamikor jó öt év elteltével találkoztunk: Ő rendezte az Echó c. lapocska sorsát, egy személyben gépelte, tördelte, előfizetéseket adminisztrálta, én meg a keze alá dolgoztam, mert sok magyartalanul fordított szöveget kellett gatyába rázni. Ráadásul felkérést kaptam két-három flekkes kommentárok írására, amiket rendre leszállítottam hónapról hónapra. Ha meggondolom, kb. ötven kommentár készülhetett el az évtizedek során. Tehát lapszerkesztés és pátyolgatás ügyében hosszas, és gyümölcsöző időszakot tudhatunk magunk mögött.
Ez év elején egy erőteljes hidegfront nyomán magas vérnyomással kerültem kórházba. Legyen elég itt annyi, hogy a 418. szobában helyeztek el. Tudtam, hogy ő is beteg, de nem tudtam, hogy hol fekszik. Micsoda véletlenség: ugyanabban az intézményben, éppen egy emelettel lejjebb, a 318. kórteremben. Meglátogattam. Bágyadtam mosolygott, néhány szót váltottunk. Halálos betegség kínozta. Nem érezte jól magát. Kezet fogtunk, s távoztam.
Utóbb megtudtam, hogy 10-én elhunyt.          
Isten nyugosztalja!
PS. Megint miféle véletlen: Kiderült, hogy pontosan négy hónappal idősebb nálam.

Szólj hozzá!


2018.01.12. 12:07 emmausz

Párhuzamos esetek

Egykori pégé-tanárunk, N. L. mesélte, hogy a negyvenes években megnyaggatták a nyilasok. A rabok körben álltak falnak fordulva, mögöttük pedig nesztelenül vonulgatott Kékkői Jóska, a nyilas. Nem lehetett kitalálni, hogy éppen merre jár. Egyszer csak megérintette a vállát, és azt mondta: Lacikám, te kellesz! Melyik bottal üsselek? Ugyanis a falon rövidebb-hosszabb, vékonyabb-vastagabb gumibotok lógtak.   
---
A kórházban hajnalban kezdődnek a vérvételek. Kit csak ujján szúrnak vércukor érték miatt, kitől egy kémcsőnyit vesznek INR-miatt, kitől három kémcsőre valót. És akad, akitől nem vesznek vért. Találgathattuk hát, hogy „kellünk”-e, vagy sem. Próbáltam felvenni a faarcot: Nincs közöm magamhoz. Ha meg akarnak szúrni, legyen, ha nem az is jó. Ha kell, tegyenek fel kanült, ha nem kell, az is jó.
***
A tanú c. film vége felé Pelikánt fel akarják akasztani, ám a siralomházban még kap kaját (marhahús vadasan zsemlegombóccal) és piát. Mint tudjuk, az akasztás elmaradt. „A fegyőr undorral vegyes irigységgel mondja: A gombócot is megzabálta, a rumot is megitta. Ki se végzik. Dohányt is kap. Egy brancs maguk, ne is tagadja.”       
---
Ha az embernek beleduruzsolják a fülébe, hogy koradélután hazaengedik, attól kezdve tűkön ül-áll-sátál, makacsul egy dologra koncentrálva. Mikorra készül el a zárójelentése, mikor kötnek útilaput a lábára.  És mennek a percek-tízpercek, órák… és semmi.  Koradélután hozzák az ebédet. Nahát, velem még számoltak? Számoltak. Az idő is jobban telik, ha közben eszeget az ember. Nekifog komótosan, és mindent fölfal, amit elé raknak. Tagadhatatlan, hogy a jelenet hasomlóképpen feszült, mint az elbocsátásra váró rabé, a filmfiguráé.  

Szólj hozzá!


2018.01.11. 12:02 emmausz

Epizódok a kórházi életből

Ha férfiként megbetegszel, annyira nem lehetsz rosszul, hogy elfelejts magaddal zsebtükröt vinni.
Megint széltében-hosszában kerestem olyan helyen konnektort, ahol tükör is van. Ám tükör csak a fürdőhelyiségekben van, konnektor pedig csak az ágyak tövén. Aki tehát villanyborotválkozni kíván, látatlanban szedi magáról a szőröket, vagy előkapja zsebtükrét. Mert … csak.
Ha élére állított alumínium-doboz zörög a folyosón, tudod, hogy étkeztetési ceremónia indul. Ha csendesen guruló vízszintesen elhelyezkedő alumínium-dobozzal közelítenek, biztosra veheted, hogy tetemet szállítanak vele.
Összevissza vert a szívem, ezért mentem be saját lábamon a kórházba. Ott röntgen-átvilágításra küldtek. Mondom, ide a papírt, ismerem a járást. Nem addig az – kaptam a választ, van betegszállító, majd az áttolja magát. És jött a betegszállító és áttolt.
Fábryról mesélik, hogy hipochonder, mégis évente kivizsgáltatja magát. Jóllehet megmondták neki az orvosok: Ha megvizsgálunk, akkor találunk… Megvizsgálták és találtak.
Én is így jártam. Megvizsgáltak és találtak – újabb kopásokat. Megsokszorozódtak a gyógyszereim.
Hozzák este az arzenált. Már annyi fajta pirulás szedek, hogy csak na. Kapom bé, iszom rá a vizet, s az egyik mocskossa elakad a torkomon. Köhögök, erre felszalad az orrüregembe. Leszippantom, vissza a légcső bemenetéhez, kiköhögöm, visszaugrik az orrüregembe. Megint próbálkozom, s valahol meglapul. Eltelik félóra, rám jön a köhögés, a meglapuló drog újra mutatja magát. Ezúttal sikerül rendes útjára segítenem. Az eset óta csak félmarék pirulát kapok be egyszerre, mert ami sok, az sok.          
Jó tanács. Ha a belosztályon utolér a torokgyulladás, hozass otthonról strepsilst, mert erre nincsenek berendezkedve.  
Mókás olvasni az ajtókon: betegszoba, betegvécé, beteghűtőgép, betegtévé. Ha beteg– gondolom magamban –, gyógyítsák meg.  
A szomszéd ágyon nyűglődő annyi
t kér, hogy egyféle pirulát kapjon, mert nem fogja győzni őket számon tartani. Persze hat félével bocsátják el. Megértem őt. De megértem az orvost is. Ha egyet elhagyna azokból, amelyeket a szimptómák alapján szükségesnek ítél, kitolna a beteggel, de hűtlen lenne az orvoslás gyakorlatához is.  A feleslegesnek látszó pirulák elhagyásának kemény következményi tudnak lenni.
Én már csak tudom.

2 komment


2018.01.03. 15:03 emmausz

Emberi sors

Nem mondtam? Kalimpálni kezdett tegnap a szívem, ezért irány a házi orvos, s mivel hamar beutalt, irány a kórház kardiológiája. Ott se voltam sokáig, csak huszonegy óráig. Először készült egy EKG, egy szívultrahang, majd a kapott adatok alapján gyógyszerrel visszaállították a színuszmat, de párhuzamosan készült még egy EKG, miközben folyamatosan mutatta egy monitor a szívverésem alakulását. A gyógyszer csakugyan jót tett. Valaha szedtem, aztán abbahagyatták, hátha jó lesz anélkül is. Nem lett jó. Most szívem ütemesen kalapál, ahogy kell.
Ám nem erről kívántam írni, hanem arról, hogy egy valóság van, s annak részei vannak. Az egy valóság része, és ezzel a gondolattal vonultam kontrollra, hogy Isten háromféle módon gyógyít. Imádság hatására, orvosok közbenjárására és halállal. Értem imádkoztak, és orvosok segítettek szakismereteikkel, és itt vagyok. Lehetett volna a többi variáció szerint. Amint befeküdtem, az idős X. úr hangos hangokat adott ki: zihált. A kezelések ellenére. Népes orvosgárda látta, hogy itt nekik nincs sok lehetőségük. Az úr időközben elcsendesedett. Az egzitálás tünteteit tapsztalva az utolsó szalmaszállal próbálkoztak. Lélegeztetés, szívmasszázs, majd az elektromos újraélesztés. Próbálták – eredménytelenül. Az idős úr végképp elcsendesedett. Hogy a teremben tartózkodókban mi zajlott le, arra ki-ki maga tudna válaszolni. Én úgy éltem meg, hogy X. úr az előbb a maga módján artikulálva válaszolgatott az orvosi kérdésekre. Majd életének leghatalmasabb változásán jutott keresztül. Az Oscar-győztes Röhrig Géza foglalkozása és megfogalmazása jutott eszembe. Az itt maradt test tiszteletet érdemel, mert, ha a lélek igaz volt, ha komisz, a test semmiről nem tehet. Ő csak viselte az a lelket, amely benne dolgozott. A halálban a leghatalmasabb változás éri a lelket. Itt nincs kórház, nincs politika, itt nincs adó, sem romlásra ítélt autó, ház, öltözék, ékszer, drága kép. Itt nincs még tér se, meg idő se. Hogyan éli meg X. úr, aki az előbb még a legsúlyosabb evilági nehézségekkel küszködött, most pedig nincs ágy a teste alatt, sőt padló se a lába alatt, de szembesül a saját lényege egy valakivel, akinek a megtapasztalására se érzékeink, se dimenzióink nem alkalmasak, akinek a jósága mégis átható, szeretete hívogató, az általa mutatott lét elképzelhetetlenül tágas, szép érdekes, lebilincselő és bámulatos. Sem az orvosok, sem a betegek nem érzékelnek ebből semmit. X. úr viszont segítséget kaphat a földiektől származó jó szó által.  Mondjuk, X. úr kapott közbenjáró gondolatokat. Vajon milyen arányban kapnak-nem kapnak támogatást az elhunyók?
Y. úr jócskán nyolcvanon felüli. Ma vitték tovább pacemaker-műtétre. Sokat kesergett. Hogy az Orbán-kormány focipályák helyett…, hogy miért engedik ki dolgozni az itt végzett orvosokat… hogy... Az nem jutott eszébe, hogy a kormány lát benne fantáziát, és élemedett kora ellenére biztosítja szívritmusának rendezését egy bizonyára pénzbe kerülő eszközzel, és bizonyára azok az orvosok fogják elvégezni a műtétet, akik minden csábítás ellenére itthon tevékenykednek.
Még sok érdekesség adódott a 24 óra alatt, ide mégis csak egyet írok. Kérdezték, mi volt a foglalkozásom. Mondom, hogy szerkesztő voltam. Mint szerkesztő sétálgattam a folyosón, s értékeltem magamban a falra biggyesztett gépi szöveget: A WC-ben tilos a dohányzás. Mivel a kórház egész területére nézve dohányzási tilalom van érvényben, helyénvaló lett volna egy ilyen szöveg: A dohányzás a WC-kben is tilos.                          

Szólj hozzá!