Sok mindenre jó. Először is, ha nem volna, lengőajtóvá válna az ajtószárny. Ha nem volna, mit kellene időnként visszavakolni a helyére, miután az ajtócsapkodástól kimozdult a tok. Mit kellene átfesteni időnként, és min jelölnénk a gyerek növekedését pontos dátummal. Az első jelölés kb. akkorra tehető, amikor felállt, elindult a gyerek. Ebben az időben minden lépését nyomon kísértük, óvtuk, sikerüljön anyától apáig az útja, s vissza. Az utolsó jelölés talán akkori, amikor magasabbá lett nálam, amikor már nem várhatta maga se további növekedését. Ám a tanulási folymat egyre tart. (Élethosszig való tanulás a divat.) Pl. legutóbb a sikeres jogosítványszerzés. Aztán az első indítás saját kocsinkban együtt. Tegnap a lelki ajtófélfára új vonás került: 2006. febr. 12. Egyedül, este, jeges, havas úton, lekopott nyári gumival, a barátjához kocsival. Biz Isten, néztem utána, míg csak a kanyarban el nem tűnt, néztem, mint mikor az első lépéseit figyeltem. Hazahozta épségben az autót. Persze, hogy... mondtam magamban, miután tényleg. Mi kerül még az ajtófélfára? Ez amolyan folytatásos akar lenni, mint a nonstop kézimunka. Hogy mégis legyen valami sorminta az elválasztáshoz, a vége ezentúl: uff. A kezdetre is utal, hiszen ami utána jön az az új. Próba következik: uff. Látod, milyen kiválóan műxik?
2006. február 24.
Nincs vége. Sosincs vége. Kár izgulni, mert mindig jönnek új események, amiért lehet. Ma két 75 éves kolléga köszöntése. Szervezésileg nyom. De utána már nincs ilyen feladatom. csak olyan, hogy adjak elő a Prohászka-napon, csak olyan, hogy intézzem nyugdíjba vonulásomat, csak olyan, hogy menjünk Krakkóba, vagy ne, hogy jönnek az unokák szülőstül, vagy hogy férjhez megy vagy nem a Kati, vagy hogy ... ki tudja még mi jön. S valóban: ki tudja? Sosincs vége, csak egyszer, akkor meg már nem lesz miért izgulni, mert nem lesz az a földi valaki, aki izgulna. Akkor meg minek az izgulást egyáltalán elkezdeni.
Utolsó kommentek