Mickey webnaplója

Nagyhét. Húsvét. Kegyelmi állapot. Isten jelen van. És mi is. Tisztán, boldogan, amikor már semmi sem számít, akármi jöhet. Kegyelmi állapot. Isten megerősítései. Nem akarom belemagyarázni azt, hogy üzen, de megteszi. Legutóbb akkor éreztem, amikor kéretlenül megáll előttem egy szerezetes, és egyik hozzám tartozó kapcsán gratulál, hozzátéve, hogy ő nem szokott dicsérni, hacsak ki nem buggyan belőle. De meg kellett tennie, hogy elmondja. Nem sok idő telik el, jön a következő. Nem találok szavakat - írja SzM egy keresztút miatt. S írja, Isten áldjon meg. Vén vagyok, mégis megkapott ez a kendőzetlen jókívánság. Persze válaszoltam, hogy a feltámadás felszabadító öröme járja át mindnyájukat. Ezek olyan méltó dolgok a közeledő ünnepek előtt. Isten üzen. Üzeni, hogy valami jól van, hogy köze van hozzánk, ha közünk van egymáshoz. A szertartások alatt az ötlött eszembe, hogy a negyedik dimenzió talán nem az idő, hanem annak hiánya. Isten szellem. A Fiú és a Lélek is az. Nem időben, hanem az örök jelenben élnek. Mint ilyen egyszerre van utolsó vacsora, pünkösd, világ teremtése, az elmúlt évek ezrei és a világ végéig minden. Csak az anyag mozgásai darabolják az örök jelent múlt és jövőre a jelen szempontjából. Nem mi vagyunk, Isten van. Mindig van. Sose volt, lesz, mert Ő az, aki van. Nehéz ezt belátni, inkább csak elfogadni lehet. Mégis igaz. Attól nekünk még meg kell küzdenünk az idővel, bár jobban tennénk, ha folyamatosan jelen lennénk, Neki és egymásnak. Azt akarom kifejezni ezzel, hogy csak a mi szempontunkból számít egymásutáninak minden. Isten szempontjából nem. És ha ő a független, mi pedig a függő változók vagyunk, nekünk kell hozzá igazodnunk.