Esteledik. Hét óra is elmúlt. A kripta csendje az utcán. MIndenki a tévé képernyője előtt ül és nézi, mivé fajulnak a számok. Milyen négy év vár rájuk. Nem idegesítem magam vele: Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet. Ha lehet, kerüljön el engem ez a kehely, de ne az én akaratom teljesüljön, hanem a Tiéd.
Mica azt blogozza, hogy milyen írástudók szövik a szavakat családunkban, és hogyan. Egész jól ír arról, hogy milyen rosszul ír. Szerintem - hangsúlyozom újra -, jól ír. Minden írásnál van jobb írás, minden kornál van érettebb kor. Czakó G. azt írja az írásról, hogy az író munkája napi ujjgyakorlatokat feltételez. Mindennap kell írni. Mert az írás az egyfajta gyakorlati készség, mely csak így fejlődik. Ezt sokáig kétségbe vontam. Ma már inkább hajlok igazára. Tehát skálázni, etüdöket gyakorolni, ujj- és újgyakorlatot követni, írni s írni, sírni mindhalálig...
Délután Mica szülinapját ültük. Nekem néhány hemina különféle töménységű szesz, és különféle színű bor legurítása után elég sok részlet előjött A Tisza c. versből. Előszedtem a Petőfi összeset. Az ő megfogalmazása még komfortosabb. Én meg tudok verset szavalni. Egész jól, ha nyomás alá kerülök. Persze meglehet, hogy csak a kontrollom gyengébb. Mindegy, még mindig tetszett a vers.
Zsuzsának üzenem: Ha az ember elmélkedést gyárt, akkor ne rejtse véka alá, mert onnan nem hat. Ki kő vele rukkóni. Na azé!
Utolsó kommentek