József Attila jutott eszembe, a balos, a lázadó szegedi egyetemista, aki egy délszláv roma dal utánérzését rótta papírra: Tiszta szívvel címmel.
Ha belegondolok a paralmenti győztes szoclib elénekelheti nagyjából, mert tényleg
Nincsen apjuk, se anyjuk,
se Istenük, se hazuk,
se csókjuk, se szeretjük
se sírjuk se szemfedjük.
Akiknek tényleg semmijük sincs, nem tudnak veszíteni.
Nem is tudhatnak, mert ha hatalmuk se volna, semmijük nem maradna.
Ha nekünk nincs is országirányító hatalmunk, sorolom az ennél sokkalta fontosabb értékeinket:
Van apánk és van anyánk,
Van Istenünk s van hazánk,
csókunk van és szeretőnk,
sírunk is meg nevetünk!
Van Apostolunk, aki egyként tudott bővelkedni és szűkölködni.
Vannak szentjeink, akik gyakorolták az indifferenciát.
Van Krisztusunk, akit követhetünk.
Van kinyilatkoztatásunk, amely reménnyel tölt el.
Van Istenünk, akihez imádkozhatunk.
Ha Isten velünk, ki ellenünk?
Más. Talán a MN-ben olvastam múlt pénteken:
A bal (és csatlós ideológusa) ötven év óta úgy tudja, rendben csak az van, ha ő gyakorolja a politikai hatalmat.
Ehhez képest, ha a jobboldal győz, azt valamiféle megszüntetendő rendetlenségnek érzékeli, és addig csahol, szűköl, vinnyog és támad, ameddig a szerinte egyetlen elképzelhető rendhez, saját agressziójához vissza nem térhet.
Hát így nem lehet demokráciát építeni.
Még szűkebb környezetem sem érti, hogy miért kapcsolom ki a tévét, tekerem el a rádiót, ha Gyurcs.-t meghallom.
Azért, mert tanúja voltam számos alkalommal, hogy OV-t olyan mértékig lekutyázta, hogy az már az ember rongálásának számít. OV lassú gyilkosának tekintem. Ez engem olyannyira felbőszít, hogy egészen addig egyetlen szavára sem vagyok kíváncsi, ameddig sűrűn és éppoly nagy nyilvánosság előtt bocsánatot nem kér tőle gazember rágalmaiért. Ameddig élek, soha nem fogom meghallgatni, sem olvasni locsogását. Nem gyűlölködöm rá, de meghallgatni nem vagyok hajlandó.
Ha belegondolok a paralmenti győztes szoclib elénekelheti nagyjából, mert tényleg
Nincsen apjuk, se anyjuk,
se Istenük, se hazuk,
se csókjuk, se szeretjük
se sírjuk se szemfedjük.
Akiknek tényleg semmijük sincs, nem tudnak veszíteni.
Nem is tudhatnak, mert ha hatalmuk se volna, semmijük nem maradna.
Ha nekünk nincs is országirányító hatalmunk, sorolom az ennél sokkalta fontosabb értékeinket:
Van apánk és van anyánk,
Van Istenünk s van hazánk,
csókunk van és szeretőnk,
sírunk is meg nevetünk!
Van Apostolunk, aki egyként tudott bővelkedni és szűkölködni.
Vannak szentjeink, akik gyakorolták az indifferenciát.
Van Krisztusunk, akit követhetünk.
Van kinyilatkoztatásunk, amely reménnyel tölt el.
Van Istenünk, akihez imádkozhatunk.
Ha Isten velünk, ki ellenünk?
Más. Talán a MN-ben olvastam múlt pénteken:
A bal (és csatlós ideológusa) ötven év óta úgy tudja, rendben csak az van, ha ő gyakorolja a politikai hatalmat.
Ehhez képest, ha a jobboldal győz, azt valamiféle megszüntetendő rendetlenségnek érzékeli, és addig csahol, szűköl, vinnyog és támad, ameddig a szerinte egyetlen elképzelhető rendhez, saját agressziójához vissza nem térhet.
Hát így nem lehet demokráciát építeni.
Még szűkebb környezetem sem érti, hogy miért kapcsolom ki a tévét, tekerem el a rádiót, ha Gyurcs.-t meghallom.
Azért, mert tanúja voltam számos alkalommal, hogy OV-t olyan mértékig lekutyázta, hogy az már az ember rongálásának számít. OV lassú gyilkosának tekintem. Ez engem olyannyira felbőszít, hogy egészen addig egyetlen szavára sem vagyok kíváncsi, ameddig sűrűn és éppoly nagy nyilvánosság előtt bocsánatot nem kér tőle gazember rágalmaiért. Ameddig élek, soha nem fogom meghallgatni, sem olvasni locsogását. Nem gyűlölködöm rá, de meghallgatni nem vagyok hajlandó.
Utolsó kommentek