Kedves, feltételezett blogolvasó!
Eh, a fene egye meg, majdnem leírtam: kedves nárciszmező. Óhatatlanul feltolakodik bennem, és ismételten: a blogban van valami nárcisztikus. Noha kedvelem a műfajt, e miatt a stichje miatt ellenérzésem is van iránta.
Az előző bejegyzések tutcatjai azt sejtetik – és joggal –, hogy vallásos közegben telik-múlik életem, beleértve a hétköznapokat és a foglalkozásomat is. Valahogy úgy, mint egyszer, amikor is ifjú haverjaimmal sörözni indultunk Zuglóban. Akkor, ott a Csalogató söröző pincére is megsejtette, hogy mi alighanem ministránsok vagyunk, merthogy a kerthelységben pipára gyújtottunk, s egyikünk tömjént szórt a dohány közé. Hát bodorodott, bodorodott az a szent füst. Napi füstölgéseim során ígyvalahogy jelentkeznek a témák.
Ma pl. Kanisiusra emlékezve a hegyi beszéd vége olvastatott fel. Mint a villám fénye, olyan éles, olyan pontos az alkalmazott két kép. Az egyik: A jövendölőket (próféták), ördögűzőket, a csodatévőket elkergeti az ítélet alkalmával Jézus. Másutt azt mondta: megkapták tetteik jutalmát. LJ pedig azt fejtegette: ma mindenki mester szeretne lenni, s nem tanítvány. Márpedig a mester az, aki mondja, a tanítvány, aki gyakorolja. (Jézus is többet gyakorolta, mint mondta.)
A másik kép emebből nő ki: Nem a kulipintyó számít, hanem az alap. Nem a vár, hanem az, hogy homokra avagy sziklára épül-e. Másutt a szőlőtő az alap a szőlővessző a felépítmény. Megint másutt a fa az alap, a gyümölcs a felépítmény. Emlékeztetőül: szednek-e tövisekről szőlőt, bogáncsról fügét?
Ha tehát a gyakorlat számít, minden reggel azzal a kérdéssel illik kelni: És én mit tegyek? Ettől kezdve befelé figyelek, s amire a Lélek indít, megpróbálom követni és kész. Ez a felelősségem és pont. Az értékelés Istené.
Tegnap este csípőből tüzeltem a távirányítóval a tévére. Néztem a választékot. Az RTLKlubhoz érve megállt bennem az ütő. A bemondónő nyakláncán piros – talán üveg – ötágú csillag lógott. Mein Gott!
Érdeklődve várom, feljelenti-e valaki tiltott jelképek viselése miatt, s megbüntetik-e ugyanúgy, mintha horogkeresztet viselt volna. Utóbbi azért érdekes, mert gondoljuk el, a mai lapokban mekkora felháborodással kezelnék a témát az újságírók. Figyelni fogom, megírja-e valaki? Érkezik-e feljelentés az ORTT-hez ekkora neveletlenség, arcátlanság, a nézők türelmével packázó szemtetlenség láttán. Soha életemben nem jelentettem fel senkit, de ezegyszer talán kivételt kellene tennem. Mert ha nem állítja meg senki, holnap pártgyűlést tart a munkahelyén, holnapután pedig behívja ideiglenesen az orosz csapatokat.) Azért nem a szovjetet, mert érdektelenség miatt formálisan megszűnt a birodalom.) Mindez az EU-hoz húzó Magyaroprszágon, mindez az 1956-os forradalom és szabvadságharc 50. évfordulója évében. Normálisak vagyunk mi egyáltalán?
Még kinn lógnak a póznákon a választási plakátok. Még ott áll a szlogen: „Most csak Magyarország számít!” Maliciózusan jegyzem meg:
Már az se! Nyertek a sárkányfattyak.
Eh, a fene egye meg, majdnem leírtam: kedves nárciszmező. Óhatatlanul feltolakodik bennem, és ismételten: a blogban van valami nárcisztikus. Noha kedvelem a műfajt, e miatt a stichje miatt ellenérzésem is van iránta.
Az előző bejegyzések tutcatjai azt sejtetik – és joggal –, hogy vallásos közegben telik-múlik életem, beleértve a hétköznapokat és a foglalkozásomat is. Valahogy úgy, mint egyszer, amikor is ifjú haverjaimmal sörözni indultunk Zuglóban. Akkor, ott a Csalogató söröző pincére is megsejtette, hogy mi alighanem ministránsok vagyunk, merthogy a kerthelységben pipára gyújtottunk, s egyikünk tömjént szórt a dohány közé. Hát bodorodott, bodorodott az a szent füst. Napi füstölgéseim során ígyvalahogy jelentkeznek a témák.
Ma pl. Kanisiusra emlékezve a hegyi beszéd vége olvastatott fel. Mint a villám fénye, olyan éles, olyan pontos az alkalmazott két kép. Az egyik: A jövendölőket (próféták), ördögűzőket, a csodatévőket elkergeti az ítélet alkalmával Jézus. Másutt azt mondta: megkapták tetteik jutalmát. LJ pedig azt fejtegette: ma mindenki mester szeretne lenni, s nem tanítvány. Márpedig a mester az, aki mondja, a tanítvány, aki gyakorolja. (Jézus is többet gyakorolta, mint mondta.)
A másik kép emebből nő ki: Nem a kulipintyó számít, hanem az alap. Nem a vár, hanem az, hogy homokra avagy sziklára épül-e. Másutt a szőlőtő az alap a szőlővessző a felépítmény. Megint másutt a fa az alap, a gyümölcs a felépítmény. Emlékeztetőül: szednek-e tövisekről szőlőt, bogáncsról fügét?
Ha tehát a gyakorlat számít, minden reggel azzal a kérdéssel illik kelni: És én mit tegyek? Ettől kezdve befelé figyelek, s amire a Lélek indít, megpróbálom követni és kész. Ez a felelősségem és pont. Az értékelés Istené.
Tegnap este csípőből tüzeltem a távirányítóval a tévére. Néztem a választékot. Az RTLKlubhoz érve megállt bennem az ütő. A bemondónő nyakláncán piros – talán üveg – ötágú csillag lógott. Mein Gott!
Érdeklődve várom, feljelenti-e valaki tiltott jelképek viselése miatt, s megbüntetik-e ugyanúgy, mintha horogkeresztet viselt volna. Utóbbi azért érdekes, mert gondoljuk el, a mai lapokban mekkora felháborodással kezelnék a témát az újságírók. Figyelni fogom, megírja-e valaki? Érkezik-e feljelentés az ORTT-hez ekkora neveletlenség, arcátlanság, a nézők türelmével packázó szemtetlenség láttán. Soha életemben nem jelentettem fel senkit, de ezegyszer talán kivételt kellene tennem. Mert ha nem állítja meg senki, holnap pártgyűlést tart a munkahelyén, holnapután pedig behívja ideiglenesen az orosz csapatokat.) Azért nem a szovjetet, mert érdektelenség miatt formálisan megszűnt a birodalom.) Mindez az EU-hoz húzó Magyaroprszágon, mindez az 1956-os forradalom és szabvadságharc 50. évfordulója évében. Normálisak vagyunk mi egyáltalán?
Még kinn lógnak a póznákon a választási plakátok. Még ott áll a szlogen: „Most csak Magyarország számít!” Maliciózusan jegyzem meg:
Már az se! Nyertek a sárkányfattyak.
Utolsó kommentek