Varga Laci atya és püspök, igaz és rokon tegnap késő este a rádióban arról szólt, hogy át kellene gondolnunk érett fejjel, hogy mik történtek csecsemőkori megkeresztelésünk alkalmával. Bizonyos tekintetben kár, hogy önérzetünk teljes hiányában történik a gyermekkeresztség. Még akkor is, ha az érvelés úgy hangzik: Egy szülő gyermekének minden jót megad. A beavató szentség ilyen. Hát megadja neki. De vajon tudatosul-e benne, amiről tegnap este szó esett? A keresztségben belépünk Isten országába. Belépünk azok közé, akik keresik és építik Isten országát, keresik Krisztust és vele közösségre lépnek. Ezt jelenti az Isten országa, ami nem egy hely, hanem egy személy. Aki nélkül semmit sem tehetünk. Nála – az ő ingyenes szeretetében – viszont egész életünkben, halálunkban biztonságban vagyunk. Nem érdekesek a jópontok, legalábbis nem azok a legfontosabbak, hanem az, hogy elhisszük, hogy már megkaptuk az örök életet. S ha nem utasítjuk el, vele leszünk örökre.
Ez a biztos, nem az Állami Biztosító és rendszerváltozás utáni kinövései. Jóllehet nekik fizetjük a kötelező biztosítást, a lakásbiztosítást, biztonságunk nem bennük van, hanem abban a hiteles Valakiben, aki Van, aki nem téved és nem téveszt meg senkit, és aki kinyilatkoztatta, hogy aki hisz benne, annak örök élete van.
Mi van akkor az érdemszerző cselekedetekkel?
Annyi, hogy a szeretetből végrehajtott cselekedetek a hit bizonyságai. Ha úgy tetszik: munkák, amelyeket nagyon gondosan és szeretetből kell végezni, szolgálatnak tekinteni. (Vö. J.H.-Matláry)
Ez azért kapott meg este, mert másodlagosnak tekinti a mi erőfeszítéseinket. Nem az a fontos, hogy szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeret minket.
Ezek szerint nincs olyan, hogy valaki tele kofferral megy el az életből. Pont annyit hagy hátra az emberiségnek, amennyit Isten elgondolt róla. Tudni lehet ugyanis, hogy a gondviselés a világegyetemben mindenre odafigyel, és ennek megfelelően dönt életről-halálról.
Tudni lehet, ha érteni nem is.
Ízelítő a Jel 5. f.-ből:
A hétpecsétes könyv
A trónon ülő jobbjában egy kívül-belül teleírt könyvtekercset láttam, amely hét pecséttel volt lepecsételve... egy angyal: „Ki méltó rá, hogy kibontsa a tekercset, feltörje pecsétjeit?” … a vének közül az egyik: „Íme, Júda törzséből, Dávid sarja. Ő majd kinyitja a könyvet, feltöri hét pecsétjét.”
A Bárány
…a Bárány, mintha leölték volna. Hét szarva volt és hét szeme – ezek az Isten hét szelleme... A Bárány átvette a trónon ülő jobbjából a könyvet… a négy élőlény és a huszonnégy vén: „Méltó vagy, hogy átvedd a könyvet és feltörd pecsétjeit, mert megöltek, és véreddel megváltottad (az embereket) Istennek, minden nyelvből, népből és nemzetből, Istenünk országává és papjaivá tetted őket, és uralkodni fognak a földön.” sok angyal, élőlények és a vének hangja (számuk tízezerszer tízezer, és ezerszer ezer volt): „Méltó a Bárány, akit megöltek, hogy övé legyen a hatalom, a gazdagság, a bölcsesség, az erő, a tisztelet, a dicsőség és az áldás.” Minden teremtmény a mennyben, a földön, a föld alatt és a tengerben levők: „A trónon ülőnek és a Báránynak áldás, tisztelet, dicsőség és hatalom örökkön-örökké!” A négy élőlény: „Ámen!” A vének leborultak és imádták. Közöm. Jelképrendszere. A könyvtekercs határozat a világról. Dávid sarja: a Messiás, a hét szarv: Mindenható, a hét szem: mindentudó, a hét szellem: a Szentlélek. Az egész ég hódol a Krisztusnak (égi istentisztelet). Az utolsó ítéletet a Bárány tartja (amit tettek a legkisebbeknek, nekem tettétek). János ezt „látja”.
2017.10.31. 09:19 emmausz
Biztosítás
komment
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr1513119754
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek