Mickey webnaplója

Kocsis Zoltánnak nem okozott sem fizikai, sem szellemi megterhelést, hogy egy operát vagy szimfóniát megszólaltasson annak gazdag hangzásában zongorán. Kérdésre elmondta, hogy miféle cifrázásokból építkezik egy darab, amit képes volt híven tolmácsolni.
Bárdos Lajos elmondta, hogy nem akarták felvenni a zeneakadémiára, ezért, hogy hallását próbára tegyék, egy oktáv tizenkét hangját egyszerre szólaltatták meg. Ám ő kihallotta hangonként és néven nevezte valamennyi megszólaló hangot. Felvették.
W. A. Mozart kisgyerek volt, amikor valahol játszott valaki érdekes hangzásvilágú hegedűjén, amit W. A. M. csak vajhegedűnek nevezett. Hazaérve sajátján játszott, majd azt mondta, az Ön vajhegedűje negyedhanggal alacsonyabbra van hangolva az enyémnél. Ez olyan merész kijelentés volt, hogy ellenőrizték helyességét. Mozartnak igaza volt.
Kodály első hangszerét maga fabrikálta 4 éves korában. A lyukas tésztaszűrőbe madzagokat fűzött, s a nyélen megrögzítette, felhangolta és gitározott rajta. Iskolában kitűnt hangszeres tudásával. Zongorázott, hegedült, gordonkázott, zeneelmélettel foglalkozott és sokat komponált. Tizenhét éves korában írt gyönyörű négyszólamú Stabat Materét mindmáig szívesen éneklik a kórusok.  
Ugyancsak Kodályról, az ő figyelmességéről maradt fenn a következő epizód: Werner Alajos, nem csak zeneszerző volt, hanem regnumi pap is, akit több évi börtönre és vagyonelkobzásra ítéltek. Zongoráját elárverezték. Kodály megvette, majd szabadulása után visszaadta WA-nak hangszerét.
Kodály politikai bátorságát fémjelzi az a történet is, hogy Rákosi Mátyás igen szerette volna Kölcsey-Erkel himnuszát egy kommunista ihletésűre lecseréltetni. Kodályról lepattant a kérése. A mester azt válaszolta, hogy nagyon értékes himnuszunk van, és hogy ő képtelen volna még jobbat komponálni.
****
Miénk már minden
Varga László a keresztényeket aranyhegyen ülő koldusokhoz hasonlítja: „Isten egészen odaadta magát nekünk Krisztusban, megkaptuk a teljes és tökéletes Szeretetet magát, és mégis szeretetmorzsákért könyörgünk: sikerekért, fontosságunk és nélkülözhetetlenségünk tudatáért, önmagunk elfogadtatásáért. Ha e morzsákat megkapjuk, önteltek és gőgösek leszünk, ha pedig nem kapjuk meg, depressziósokká válunk. Mindkét állapot közös jellemzője az örömtelenség…
Isten irgalma és irántunk való szeretete sokkal, de sokkal nagyobb, és végtelenül nagyvonalúbb annál, mint ahogy azt egy-egy borús óránkban elgondoltuk… 
Miénk már minden, keljünk föl és járjunk!”
(In: A főparancs)
Sokáig visszhangzik bennem: vélt vagy valós sikerek, vélt vagy valós gőg, vélt vagy valós depresszió kísértése. Helyette belső béke, hiszen „miénk már minden”.