Nem régen, valamikor az ötvenes években zsebpénzben részesültünk. Illetve mégsem. Inkább prémiumnak nevezném a gesztust, anyagi ösztönzést, amellyel apánk megörvendeztetett bennünket. Minden ötös feleletért egy forint jutalmat helyezett kilátásba.
Mi örömmel vettünk megajánlását, és elég hamar rájöttünk, hogy leggyorsabban az énekórákon söpörhetünk be sikert, jó jegyet, s utána pedig az érte járó forintokat. Örömünk azonban nem tartott sokáig, mert hiszen a jó hallással megáldott família tagjainak nem jelentett semmiféle nehézséget akárhány énekötöst kiérdemelni. Mivel „túlteljesítettük a normát”, apánk kénytelen volt a feltételeken szigorítani. Az általa deklarált és egyoldalú szerződésmódosítás elég könnyen megjegyezhető volt: „Énekötös nem ötös.”
Ez az elv kiterjeszthető valamennyi olyan készségre, amiben az ember az átlag felett teljesít. Teszem azt az ügyes gyerekek esetén tornaötös nem ötös. A magolós gyerekek esetén: Felmondott tananyag után járó ötös nem ötös. És így tovább.
A jól szavalók esetében: szavalás ötöse nem ötös. A fizika iránt affinitást mutatók vonatkozásában:
Fizikaötös nem ötös.
Bioszötös nem ötös.
Vegytanötös nem ötös.
Föciötös nem ötös.
Töriötös nem ötös…
Aki pedig könnyen ír, az átlagnál összeszedettebben fogalmaz, azok számára
Írásötös nem ötös.
És ugrik a prémium,
magyaroknál a forint,
tatároknál pedig:
Ugrik a tugrik.
2018.02.10. 05:51 emmausz
Forintos célprémium
komment
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr6213651082
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek