Mickey webnaplója

Közös témánk másokkal a vonat. Ma álljon itt posztként, amit a témáról írtam.
A vonat és a vonatozás téma kapcsán két határélmény jut eszembe. Egyik olvasmányélmény. Emlékezetem szerint Borsos Miklós írja élettörténetének egyik epizódjaként, hogy beutazták az országot gőz-vontatta személyvonattal. A vonat alig haladt gyorsabban, mint a négyökrös szekér, de ez nem zavarta a fiatal képzőművészt. Leült a vagon falépcsőjére, szívta a jó levegőt, élvezte a napfényt és kellemesen vonult el előtte a hazai táj. A vonat megállt, s ő leszállt szilvát szedni a vonat melletti fáról. Idilli.
A másikat nemrég láttam (újra) a FB-on. Egy gyorsasági kísérlet, amelyet a franciák mutatnak be. Egy kísérleti TGV fut-repül a vasbeton-talpfákon, és hajmeresztő 574 km/h-s tempót ér el a nyílt pályán. A – tán kétszáz méterre eső oszlopok tak-tak-tak-tak ütemben repülnek mögé. Szédült látvány ez a rohanás. Gondolom, nem sokat láthat a tájból, aki rászánja magát a repülőgéppel vetélkedő sebességű vonaton való utazásra.
E két élmény közé teszem a számos saját utamat. Nem poszt méretű ezeknek élményszerű megosztása. Inkább csak felvillantok közülük néhányat.    
Elsők között (alsós koromban) Bp-Békéscsaba (gőzös), Bcsaba-Lökösháza, majd L-háza-Kétegyháza (motorvonat). Onnan busz. Egész nap utaztunk Dombegyházáig.
Még mindig alsós korom: Balatonra indulunk. A 424-es hatalmas kerekei a Kelenföldi p.u-on. Fújtat a gőz mindenhonnan. Beszállunk. Fapados. Hatalmas a meleg. Lehúzott ablaknál élvezkedem. Szembe fúj a füst, benne bőségesen szénpor. Mint apró nyilak támadják meg szememet. Sokáig kínlódom, mire sikerül újra látni.
Katonakoromban: Pápa-Tatabánya szárnyvonal. Igyekszünk haza. Mínusz 15 fok, erős nyugati szél. A kocsik közötti átjáróban egyik társunk kimenő sapkáját elfújja a szél. Egy percen belül lop helyette másikat. A fülkében is süvít a szél, mert egyik ablak lehúzva. Meg se mozdul. Hatalmasat ütök az alu-fogantyúra. Azonnal letörik. Az ablak pedig továbbra is ellenáll.
Vissza Pápára a Déliből. Színházi vonatnak nevezik. Éjjel megy Szombathelyre. Mi Celldömölkig vele. Egyik társunknak nincs jegye. Felkuporodik a csomagtartóba, ahol katonaköpenyekkel borítják, így potyázik. Mi lent ülünk, és alszunk, ha tudunk. Én ébren vagyok. Egy tinilány bóbiskol mellettem. Majd ráborul a köpenyemre és elalszik. Hagyom. Elcsöppen a nyála. Pihen.
Egy későbbi élmény. Balt-Orient-Expressz. Bulgáriából indul és Németországba tart. A kalauz mindenképpen pénzt akar tőlünk hálóneműkért. Nem kértük. Végül megegyezünk. Négy gyerekkel utazunk. Éjjel útlevélellenőrzés. A határőr ránéz négyéves kisfiunkra. Tört magyarsággal mondja: „Hadd aludjon a legényke”.
BZMOT. A csehszlovák-magyar csoda. Mondom francia unokáinknak: Ez a magyar TGV. Mais non! – tiltakoznak. Paksra indulunk vele. Az ablakokon alig lehet állítani valamit. A kocsiban negyven fokos a hőség. Hogy mit ki nem bírtunk.
Aztán jött az áramvonalas Siemens. Alakja miatt az egyetemisták egymás között csak tamponnak hívják. Komfortos, kényelmes. Biztonságos. Ennél jobb már csak a villanyvonat lesz. Az esztergomi vonalon a közeljövőben ez váltja fel a dieseleket.
Egyik legjobb ma a Rail-jet. A helyrepofozott vágányokon 160-nal megy. Alig van hangja az utastérben. Hamar célba ér. Csak az nincs megoldva, hogy a külföldiek bárhova leülhetnek, a belföldiek pedig helyjegyük birtokában kénytelen felállítani a bitorlókat. Hogy a logisztika miért nem rendezi ezt az állandósuló konfliktust…A Rail-jettel visszük haza unokáinkat. Győrben felszáll öt afrikai. Mivel hely nincs, a padlóra ülnek. Nagy táskákkal, unokákkal alig férünk el közöttük. Végül gond nélkül leszállunk. Egyszer csaknem fennmaradtam a vonaton. Mosonmagyaróváron nem nyílt az automata ajtó, hiába nyomkodtam a gombot. sikerólt átszaladni a következő ajtóig. Ki fizette volna a túlutazást és visszafelé az utamat? Ki fizette volna, ha a vészféket meghúzom? Csupa megválaszolatlan kérdés. 
A vonatkozó Illés-szám tegnap óta motoz a fejemben. Nem is olyan rossz, bár már elegem van belőle.