Visszatértem a Szolzsenyicin-kötetekhez, folytatom A GULAG szigetcsoport olvasását. A földi pokolról szóló részletező leírás nyomokban hasonlít a magyar szerző, Hetényi Varga Károly munkájához, aki hasonló terjedelemben állít emléket azoknak a papoknak, szerzeteseknek, akiket a XX. sz. szélesőségesei támadtak, elítéltek, zaklattak (Papi sorsok a horogkereszt és a vöröscsillag árnyékában). A hasonlóság persze elsősorban terjedelmi hasonlóság, továbbá abban hasonlít a két mű, hogy mindkettőt hatalmas gyűjtőmunka előzte meg. Nem tudom, hogy az orosz író mekkora stábbal dolgozott munkáján, HVK feleségével összeműködve hozta össze az öt kötetet. Nem hasonlítanak abban, hogy Szolzsenyicin Nobel-díjat kapott könyvéért (1973), HVK pedig nem. Továbbá a könyvek szerkezete is teljesen eltérő. Szolzsenyicin folyamatában szemléli a tömegek elhurcolását, az előzetes letartóztatás, a vizsgálati fogság, a bírói ítélkezés, a rabok utaztatásának a kínjait, a munkatáborok életének a bemutatását. Hetényi Varga pedig arcról arcra haladva, az utolérhetőktől interjút kérve rögzíti, kivel mit tettek az ideológusok, zömmel a kommunisták. Az ő kötetei egyházmegyénként dolgozza fel a papi sorsokat abc-rendbe szedve a benne szereplő személyeket.
Mivel most az oroszokról szóló könyvet olvasom, ebből ragadok ki teljesen önkényesen két epizódot.
„Milyen jó orosz szó ez is: osztrog (börtön, fegyház) – írja –, micsoda erő árad belőle! Milyen remekbe van kovácsolva! Benne van a börtönfalak erőssége, melyek közül nem lehet kitörni. S mi mindent idéz fel ez a hat betű. Szigort (sztrogoszty), szigonyt (osztroga), metsző élt (osztrota) – mint az ember képébe hasító tüskék, mint a fagyos arcba csapódó hóvihar, mint a lágerövezet kihegyezett karói vagy a drótkerítés szögei, aztán közeli asszociáció a vigyázatossághoz is (osztrozsnoszty)… no meg a szarvhoz (rog).”  Meglep, hogy nem említi a sziget értelmű osztrov szót. De hát az ő dolga.                       
Másutt azt írja, hogy „egy társadalmilag rokon és egy társadalmilag idegen elem konfliktusában az állam nem állhat az utóbbi pártján.”  Időben megelőzi őt észrevételével Orwell, aki az 1984-ben megismertet bennünket az „újbeszél” kategória tartalmával, de ő is megelőzi tán a ma oly divatos political correct fogalmát, amely nem kívánt elemnek, persona non gratá-nak tekint mindenkit, akinek a gondolkozása bizonyos mértékben eltér a „mainstream” (főáramú) gondolkozási trendektől. A politikailag korrekt meghatározás ugyanúgy magában foglalja a kétségbevonhatóságát, mint a hasonló szerkezetű hatóságilag tilos szókapcsolat. Utóbbi azt jelenti, hogy hatóságilag ugyan tilos, egyébként azonban szabad. Az előbbi pedig nekem ezt mondja: politikailag korrekt, ám egyébként nem igaz, vagy nem teljesen az.