Mickey webnaplója

Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér? – skandálja Kölcsey. Kérdése a levegőben kóvályog. Nem tudom, mit ér. Mindenesetre a múlt azért érdekes, mert az már a mienk. Az már megvolt, annak egyszer már részesei voltunk. Rá emlékezni talán éltet is.
Valamit kerestem a korábbi fotók között, és átlapoztam a virtuális albumok közül a 2011-est. Hogy mi minden történt akkor, hogy miféle témák fogtak meg engem, hogy unokáink miket csináltak, hogy néztek ki, hogy magunk is mennyivel virgoncabbak voltunk… Lehet, hogy a múlt nem tesz hozzá konkrét történéseket jelenünkhöz, de vigaszunkra szolgál, egyfajta idill érzetét táplálja bennünk. Amikor az ember jó évtized óta nyugdíjas, óhatatlanul leegyszerűsített képletek szerint él. Sokunkat életben tart – ameddig életben tart – az orvoslás és a gyógyszeripar.
Életminőségünk azért változik – hogy finoman fogalmazzak. Szinte naponta találkozunk betegségükről beszámoló kortársakkal. Kinek a csontjai kopnak el, kinek az ízületei mondják fel a szolgálatot, ki kezdődő alzheimeres. Mindenképpen a hanyatlás időszaka ez, ha kapálódzunk ellene, ha nem. Ma egyik ismerősünk elmondta, hogy mindketten milyen jól nézünk ki. Igazán örültünk neki, persze magamban tartottam a hírt, hogy rendszeresen kemó-kezelésre járok. Inkább azt válaszoltam neki, hogy ő is igazán jól néz ki.
A jövő…
Elgondoltam a múlt képeit nézegetve, hogy akkor még nem számoltam azzal, hogy miféle eü.-i problémákkal kell szembenéznem a jövőben. Igaz, hogy ötven évig nem feküdtem kórházban, igaz, hogy nem volt műtétem a mandulaeltávolításon kívül, de sejtelmem se volt róla, hogy milyen gyökeresen meg fog változni ez a gyakorlat. Már nem számolom, hányszor feküdtem be ezért vagy azért kórházba. Inkább örülök minden itthon töltött napnak. A kemó két nap és két éjszakát igényel. Már befekvésem percében az foglalkoztat, hogy mikor tűzök haza.
Magamra ismerek az ócska viccben: A kopasz katona dilisnek mutatja magát. Mániája, hogy minden papírfecnit felszed a földről, megvizsgálja, és azt mondja: Ez nem az. Megunják felettesei, és kivizsgáltatják, melynek eredményeként leszerelik. Megy boldogan hazafelé a leszerelési papírral a kezében, lobogtatja a lapot és bekiabál a drótkerítésen bakatársainak: Ez az. Ez az!
Nekem a harmadik nap reggele ilyen. Az az a pillanat, amire 48 órán át vártam.