Mickey webnaplója

Véleményem a valóságról, annak egy-egy kiragadott darabkájáról. Főleg irodalomszeretetem, vallásom, kedvelt zenéim, saját élettapasztalataim lenyomatai ezek a rövid írások, amelyeket naponként megfogalmazok. Tehát egyfajta napló, füves könyv, önéletírás, (családi) eseménytár, benyomásaim laza szövésű összegzése mindarról, ami körülvesz. Reményeim szerint fotóimmal tarkítva.

Friss topikok

  • gond/ol/a: nálunk dörög-villámlik újabban eső nélkül :) (ezt hivják száraz zivatarnak?) (2018.08.26. 11:19) Hazaérkeztek
  • Klári Bodó: Sajnálom, hogy elment. Nagyon szerettem őt. Nyugodjon békében. (2018.08.03. 21:48) Mi újság?
  • Klári Bodó: Kedves Mick! Remélem, a Kútvölgyi szórakoztató programjait hamar befejezed. Legyél otthon minél el... (2018.07.11. 20:22) Kútvölgyi
  • exbikfic: Talán a kiküldött tudósító csak akkor tud megszólalni, amikor hallja a stúdióból jövő mondat végét... (2018.07.09. 20:56) x y z α
  • MGracchus: En is Isten tenyeren vagyok, es ez a letezo legjobb, ami tortenhet velem. (2018.06.11. 08:42) Mi lesz veled, világ?

Utolsó kommentek

  • gond/ol/a: nálunk dörög-villámlik újabban eső nélkül :) (ezt hivják száraz zivatarnak?) (2018.08.26. 11:19) Hazaérkeztek
  • gond/ol/a: Ja, máshol...:) (2018.08.26. 11:18) Hazaérkeztek
  • gond/ol/a: 8 fok? Jól lehült... (2018.08.26. 11:16) Hazaérkeztek
  • Klári Bodó: Sajnálom, hogy elment. Nagyon szerettem őt. Nyugodjon békében. (2018.08.03. 21:48) Mi újság?
  • emmausz: Lehet, hogy megtette, bár váratlanul érhette a halál. R.I.P. (2018.08.03. 19:09) Mi újság?
  • Utolsó 20

2018.08.28. 09:51 emmausz

Mennyi az annyi?

Ma elolvastam egy parabolát. Annyira megtetszett igazságtartalmánál fogva, hogy saját poszt helyett idemásolom, mert jobban alkalmas mások gazdagítására, mint ha én okoskodom össze valamit.
Példázat az önbecsülésről 
Egyszer egy fiatalember meglátogatott egy bölcs mestert. Azért kereste fel, hogy tanácsot kérjen tőle: „Mester, azért jöttem el hozzád, mert olyan kicsinek érzem magam, hogy nincs erőm semmihez. Azt mondják, semmit sem érek, semmit sem tudok jól megcsinálni, esetlen vagyok, és meglehetősen ostoba is. Hogyan fejlődhetnék? Mit tegyek, hogy jobban becsüljenek az emberek?”, kérdezte a fiatalember.
A Mester, anélkül, hogy ránézett volna, így szólt: „Annyira sajnálom, fiacskám, de nem tudok segíteni, először meg kell oldanom egy problémámat, majd talán utána…”, szünetet tartott, és folytatta: „ha segítenél, gyorsabban meg tudnám oldani ezt a problémát, és akkor talán érted is tehetek valamit”, fejezte be a bölcs.
„Szívesen, Mester!”, dadogta a fiatalember, aki ismét leértékelve érezte magát, mert az ő igényei ismét csak második helyre kerültek.
„Jól van”, mondta a mester.
Ezután levette a gyűrűjét, melyet a kisujján hordott, és átadta a fiúnak: „Fogd a kinn álló lovat, és lovagolj el a piacra. El kell adnom ezt a gyűrűt, mert ki kell fizetnem egy tartozást. A lehető legtöbb pénzt kell kapnod érte, de egy aranytallérnál ne fogadj el kevesebbet. Indulj, és térj vissza az arannyal a lehető leggyorsabban!”
A fiatalember fogta a gyűrűt, és útnak indult. Amikor a piacra érkezett, elkezdte kínálgatni a gyűrűt a kereskedőknek, akik nagy érdeklődéssel nézegették.
De amint meghallották az árát, rögvest meggondolták magukat. Amikor a fiatalember elmondta, hogy egy arany az ára, némelyek elnevették magukat, mások faképnél hagyták, csak egy bácsika volt annyira kedves, hogy elmagyarázza a fiatalembernek, hogy egy aranytallér túl sokat ér ahhoz, hogy elcseréljék egy egyszerű gyűrűért. Valaki felkínált érte egy ezüsttallért és egy rézedényt, de mivel a fiatalember emlékezett a pontos utasításra, melyet kapott, elutasította az ajánlatot.
Mennyire szerette volna, ha neki magának lett volna egy aranytallérja, és ő maga odaadhatta volna a mesternek, hogy segítse megoldani a gondját, hogy aztán tanácsot és segítséget kaphasson tőle. Szomorúan lóra szállt, és visszatért a mesterhez.
„Mester, sajnos nem tudtam elintézni, amit kértél tőlem. Talán kaphatnék érte két-három ezüstpénzt, de nem hiszem, hogy sikerülne bárkit is megtévesztenem a gyűrű valós értékét illetően”, mondta a fiatalember.
„Ó, milyen fontos dolgot mondtál, fiatal barátom! Először is meg kell tudnunk a gyűrű valós értékét. Pattanj lóra, és menj el az ékszerészhez. Ki tudhatná nála jobban? Mondd meg neki, hogy el akarod adni a gyűrűt, és kérdezd meg, mennyit tudna adni érte. De nem érdekes, mennyit tud ajánlani érte, ne add el neki! Térj vissza a gyűrűmmel”, felelte a bölcs.
A fiatalember ismét lóra szállt, és elment az ékszerészhez.
Az ember megvizsgálta a gyűrűt a lámpa fényénél, nagyítóval, pár percig gondolkodott, majd így szólt: „Fiam, mondd meg a mesterednek, hogy ha azonnal el akarja adni, nem tudok érte többet adni ötvennyolc aranynál.”
„ÖTVENNYOLC ARANY?!” – kiáltott fel döbbenten a fiatalember.
„Igen, ha lenne még egy kis idő, biztosan tudnék adni érte hetvenet is, de nem tudom, mennyire sürgős neki, hogy eladja…”, válaszolta az ékszerész.
A fiatalember boldogan vágtatott vissza a mester házába, hogy elmesélje, mit mondott az ékszerész.
Miután meghallgatta a fiatalember szavait, a mester így szólt hozzá: „Te épp olyan vagy, mint ez a gyűrű: nagy értékű, egyedülálló kincs. Ezért csak igazi szakértő engedheti meg magának, hogy az értékedről nyilatkozzék. Ne hidd, hogy életed során bárki meg tudná mondani, mekkora a te igazi értéked!”
Sose engedd, hogy mások szavai miatt elveszítsd önbizalmad és önbecsülésed!
(Tőzsér Endre fordítása)

 

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr3414207397

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.