Korábban megírtam, hogy szabadulnunk kell könyvtárunktól. Mondhatom annak, hiszen egy szobafalat megtöltöttek a roskadó könyvespolcok. Egy csomagtartónyi könyvet vittük az eklézsiába azzal, hogy bizton gazdára találnak a tartalmas anyagok. Ma nyolc műanyagszatyornyi könyvet tettem ki a könyvmegállóba, és még négy szatyor vár a garázsban elszállításra.
Mit mondjak?
Meglehetősen skizofrén valami ez a gyakorlat. Amit eddig birtokoltunk, most önkezünkkel eresztjük szélnek. Azért ez nagy törést nem okozott, inkább csak furcsa volt.
Honnan ez a könyvbirtoklási ösztön? Tudja csoda.
Van olyan barátom, aki fél évszázada folyamatosan gyűjti a könyveket azzal, hogy halála előtt valamelyik erdélyi iskolának adja. De vajon kell-e majd nekik?
Egy másik lakásban találkoztam azzal az alig hihető helyzettel, hogy a polcokon túl a szobákban derékmagasságig álltak a könyvek, s a köztük lévő folyosókon közlekedtek a lakás tulajdonosai.
A legcifrább esetet egy nyelvész írja le, aki helyiséget bérel lakásában már el nem férő könyveinek.
Egy antikváriumban is időbe telik, mire a kívánt kötetet megtalálja az ember. Még a szépirodalom csak-csak rendezett, mert abc-rendben követik egymást az írónevek, de már a témakörönként elhelyezett polcokon igencsak nehéz a keresés. Elképzelem, amint az előző esetekben a tulajdonos megpróbál az általa támasztott dzsungelben megtalálni egy keresett könyvet.
Hááát?
Nem irigylem.    
A rövid szösszenettel arra akarok rávilágítani, hogy a könyvek valóban jó barátaink, de nem uralkodhatnak rajtunk. Nem sajátíthatnak ki akkora helyet, amelyet már képtelenek vagyunk áttekinteni.
Az előbbi szokások ellenkezőjével is találkoztam. VD, akire meglehetős gyakorisággal szoktam hivatkozni, a fegyelmezettség mintaképe. Bár nagyon szereti a könyveket, kivált a költeményeket, élete során tartja magát ahhoz, hogy egy méternyi polcán kell minden könyvének elférni. Ami kilóg, menthetetlenül a kuka tetején végzi.
Bámulom az önmagával szemben alkalmazott következetes szigorát.
PS. Ma jött postával egy megrendelt könyvcsomagunk 11 000 ft értékben. Mondom az asszonynak, Milyen bolondok vagyunk! Most nyomtuk ki a könyveink zömét, s máris beengedjük az újabb adagot.