Mickey webnaplója

Véleményem a valóságról, annak egy-egy kiragadott darabkájáról. Főleg irodalomszeretetem, vallásom, kedvelt zenéim, saját élettapasztalataim lenyomatai ezek a rövid írások, amelyeket naponként megfogalmazok. Tehát egyfajta napló, füves könyv, önéletírás, (családi) eseménytár, benyomásaim laza szövésű összegzése mindarról, ami körülvesz. Reményeim szerint fotóimmal tarkítva.

Friss topikok

Utolsó kommentek

  • emmausz: Köszönöm. Remélem. (2019.09.18. 14:13) Kontrollon
  • Tiborné Kaposi: A google maps-szal körbejártam a János Kórház területét. Patinás épületek. Kívánom, hogy minél ritkábban kelljen látogatnod, lehetőleg félévente se! (2019.09.18. 11:48) Kontrollon
  • emmausz: Jogos. Kiegészítem a posztot. (2019.08.20. 14:35) „Miért mindig a rosszat?”
  • exbikfic: Azért szerintem a gyászos öltözet és a hétköznapi viselet közt még van néhány fokozat, és az ünnepi(bb) viselet sem azonos a gyászos öltözettel. Persze ne sírjunk és búsongjunk egy ünnepnapon, ezzel... (2019.08.20. 12:35) „Miért mindig a rosszat?”
  • emmausz: Nem tudtam. Kedves vagy, köszönöm. Megnézem. (2019.08.02. 19:26) Egy perc bürokrácia
  • Utolsó 20

2018.11.07. 16:36 emmausz

A könyvekhez való rendetlen ragaszkodás

Korábban megírtam, hogy szabadulnunk kell könyvtárunktól. Mondhatom annak, hiszen egy szobafalat megtöltöttek a roskadó könyvespolcok. Egy csomagtartónyi könyvet vittük az eklézsiába azzal, hogy bizton gazdára találnak a tartalmas anyagok. Ma nyolc műanyagszatyornyi könyvet tettem ki a könyvmegállóba, és még négy szatyor vár a garázsban elszállításra.
Mit mondjak?
Meglehetősen skizofrén valami ez a gyakorlat. Amit eddig birtokoltunk, most önkezünkkel eresztjük szélnek. Azért ez nagy törést nem okozott, inkább csak furcsa volt.
Honnan ez a könyvbirtoklási ösztön? Tudja csoda.
Van olyan barátom, aki fél évszázada folyamatosan gyűjti a könyveket azzal, hogy halála előtt valamelyik erdélyi iskolának adja. De vajon kell-e majd nekik?
Egy másik lakásban találkoztam azzal az alig hihető helyzettel, hogy a polcokon túl a szobákban derékmagasságig álltak a könyvek, s a köztük lévő folyosókon közlekedtek a lakás tulajdonosai.
A legcifrább esetet egy nyelvész írja le, aki helyiséget bérel lakásában már el nem férő könyveinek.
Egy antikváriumban is időbe telik, mire a kívánt kötetet megtalálja az ember. Még a szépirodalom csak-csak rendezett, mert abc-rendben követik egymást az írónevek, de már a témakörönként elhelyezett polcokon igencsak nehéz a keresés. Elképzelem, amint az előző esetekben a tulajdonos megpróbál az általa támasztott dzsungelben megtalálni egy keresett könyvet.
Hááát?
Nem irigylem.    
A rövid szösszenettel arra akarok rávilágítani, hogy a könyvek valóban jó barátaink, de nem uralkodhatnak rajtunk. Nem sajátíthatnak ki akkora helyet, amelyet már képtelenek vagyunk áttekinteni.
Az előbbi szokások ellenkezőjével is találkoztam. VD, akire meglehetős gyakorisággal szoktam hivatkozni, a fegyelmezettség mintaképe. Bár nagyon szereti a könyveket, kivált a költeményeket, élete során tartja magát ahhoz, hogy egy méternyi polcán kell minden könyvének elférni. Ami kilóg, menthetetlenül a kuka tetején végzi.
Bámulom az önmagával szemben alkalmazott következetes szigorát.
PS. Ma jött postával egy megrendelt könyvcsomagunk 11 000 ft értékben. Mondom az asszonynak, Milyen bolondok vagyunk! Most nyomtuk ki a könyveink zömét, s máris beengedjük az újabb adagot.

1 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr7514358577

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gond/ol/a · http://lineas.freeblog.hu 2018.11.07. 16:45:28

Váli Dezső? (kapott egy verskötetet, ,,nem lányomtól de az övét!) izgulok, ott végezte-e :)
Egyébként van egy olyan érzésem, hogy csak győzködöd magad....