Ha a kéthetenkénti nyaggatásom tovább folytatódna, ma reggel össze kellene készítenem a pizsamámat, gyógyszereimet, italaimat, stb, fel kellene ülnöm a HÉV-re, a Combinóra, majd a 156-os buszra, leszállni a Kútvölgyinél, besétálni a betegfelvételre, liftezni a 3. emeletre, hogy kijelöljék az ágyamat, szekrényemet, levegyék a véremet, bekössék a branült. Mivel egy tucatszor végigjártam ezt a folyamatsort, mély nyomot hagytak bennem a hozzájuk kapcsolódó élmények. De minderre nincs már szükség. Ha elmennék a Széll Kálmán térre, a 21-es busszal folytatnám utamat, hogy meglátogassam a Svábhegyet. S lenézzek a városra a Normafától.
Mától kezdve remélem, hogy a kemó kiváltotta tünetek halványulnak énemben, s előbb-utóbb meg is szűnnek, mivel újabb rátöltés nem következik be. Szűnjenek meg tehát szemem gyulladása, könnyem rendetlen csurgása, fokozott nyáltermelésem, szájüregem érzékenysége, bőröm kiszáradása, érgyulladásom csíkjai, émelygésem, a szélgörcsök és alkalmi hasmenésem úgyszintén.
Rövidre fogom.
A kutya is örül annak, ha abbahagyják ütlegelését. Én is örülök, hogy egy etap lezárult életemben. Remélem lábadozási időm nem tart sokáig.
***
Tegnap két tartalmas előadást néztem meg az interneten. Varga sógorét, aki többek között elmondta, hogy az Isten néhány kiváltságos helyen lép be az életünkbe. Az Eucharisztiában, a templomok csendjében, ahol ketten-hárman összejönnek Krisztus nevében, a szentségimádásban, de persze nincs megkötve a „keze”, csupán csak ahogy a földalatti vizek se hozzáférhetők mindenütt, csak a kutaknál és a forrásoknál, ugyanúgy léteznek ezek az Úr által meghatározott dús források. A Lélek egyebekben ott fúj, ahol akar.
A másik előadó, Csókay prof. arról számolt be többek között, hogy ha egy műtét sikerét magáénak tudja, és előre iszik a medve bőrére, jobbára kudarcos. Ha viszont kellő alázattal fog hozzá (előtte megimádkozza), általában nem marad el a siker. Következtetése, ne essünk hasra a magunk nagysága előtt, ne legyünk gőgösek, és meglesz ennek az áldásos következménye.
***
Ha jól értem Szabó Feri emalijét, arra buzdít, hogy egy-egy szépen sikerült fotómhoz applikáljak verset. A látvány és az írás egymást erősítenék. Abból indult ki, hogy kedves hozzátartozóim a 70. születésnapomra képeimet és verseimet párosították egy kamarakiállítás erejéig. Én voltam a szerző, de mégse én voltam, hiszen nem az én ötletem volt a két műfaj párosítása.
Mindenesetre meggondolkoztat az ötlete. Majd meglátom, megihlet-e ez a dolog.
2018.11.14. 05:58 emmausz
Elmozdulások
komment
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr1614371353
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek