Mickey webnaplója

Utoljára szeretnék a nyughatatlan ellenzéki megmozdulásokra reflektálni. Ezt is csak azért, mert a tévéhírek még mindig arról számolnak be, hogy folytatódik a túlórabővítés ürügyén kezdett morgolódás. Óhatatlanul is rég eltűnt fiatalkoromra emlékeztet ez a fogyni nem akaró ellenségeskedés. Amikor én még kis srác voltam, akkor két szalonképtelen kiszólást tartogattunk azoknak, akikkel nem értettünk egyet. Az elsőt befogott füllel kiabáltuk bele a híg levegőbe: „Egyik fülem sós, a másik meg paprikás, nem hallom, hogy mit dumálsz.” Természetesen hallottuk, hogy mit dumált a másik, azért is fogtuk be a fülünket, hogy tiltakozzunk a másik replikája ellen.   
Ha ez nem használt, jött a durvább formula, immár bedugott fül nélkül: „Hülyékkel és marhákkal nem tárgyalok.” Hogy aztán sikerült-e különvéleményünk megőrzése, a másikénak az elfogadása, avagy kompromisszumra jutottunk-e, ki tudja… Vélhetően hol így, hol úgy. Bár amennyire emlékszem, meglehetősen akaratos természetűek voltunk. Én legalábbis az. Egyszer bevertem a konyhaajtó üvegét, mert kulcsra zárták előttem az ajtót a többiek. Az üvegcsörömpölést követően azonnal kinyitották az ajtót, nekem meg nem volt kedvem a konyhába menni.
Gyerekek esetén az ilyen alighanem bocsánatos bűn, hiszen nem tudják, mekkorát kell az üvegre verni ahhoz, hogy az még éppen ne törjön be. De egy felnőttnek vannak már tapasztalatai. A politikusoknak ne volnának?  
Jól is néznénk ki.
A demokrácia arról szól, hogy az ember veszi a fáradságot, elmegy szíve szerint szavazni, aztán megnyugszik. Az anarchia egészen másról. Aki magát demokratikus ellenzéknek nevezi, nem lehet anarchikus ellenség. Vagy ha az, akkor mást hirdet és mást csinál.  
Mostantól fogva nem akarok a kérdéssel foglalkozni. Hitem szerint két síkon folyik a küzdelem: itt a földön és ott a mennyben. Itt a földön véges erők feszülnek egymáshoz. Nekünk meg tudomásunk van róla, hogy Jézus mit mondott: „Nélkülem semmit se tehettek.” A világ sorsa kegyelmi kérdés. A mi sorsunk, földi életünk pedig arról szól, hogy spirituálisan fejlődnünk kell. Életutunk során be kell látnunk törékenységünket, és függetlenül attól, hogy a regnálók éppen hülyére vesznek, vagy a közjót szolgálják, esetleg párhuzamosan mindkettőt teszik, sorsunk, felelősségünk kulcsa nálunk van. A tökéletességre figyelve-irányulva kell fejlődnünk. Írva van: „Legyetek tökéletesek, mert a ti mennyei Atyátok tökéletes. Vagy ahogyan Deák Janó mondta egykor a feleségének: A kereszténységben a fejlődési lehetőség a csillagos ég.
Hát van még mit fejlődnünk. Ezt segíti a belső csend, amelynek éppen most van itt az ideje.
Nem szép, hogy belepiszkálnak a karácsonyfa-gyújtogatók és a szánkókkal dobálózók.
Több eszük lehetne már.