Mickey webnaplója

Sok jó ember kis helyen elfér. Hogy mennyire vagyunk jó emberek, nem az én dolgom megítélni, de a hétvégén lakásunkban három család tizenegy tagja aludt, ébredt, étkezett, szólította meg egymást, sétált a Duna-parton, s kereste fel a Máltai játszóteret, az tény. Utóbbi helyről most nem hoztam könyvet, bár szemeztem egy francia nyelvű szociológia témájú zsebenciklopédiával. (Hogy mit keres a gyermek-könyvmegállóban, nem igazán tudom.) A 87 m2-es lakásban tehát 7,9 m2 jutott egy főre. Leggyakrabban használt jelzés a psssszt volt. Úgy érezhettük magunkat, mint egykor a Sixtus-kápolnában, ahol a teremőrök tíz másodpercenként pisszegtek ránk. Meg is jegyeztem, hogy ezeknek ereszt a fejük. Egyebekben hogy képzelhető el, hogy a kápolnát zsúfolásig megtöltő embertömeg néma csendben nézegesse a freskókat. Különben is, ha valakik csaknem folyamatosan pisszegnek, már eleve nincs csend. Őket a zaj, engem a pisszegés zavart.
Hogy a szomszédainkat mi zavarta, hála Istennek, nem hozták tudomásunkra.  Hiába állapítom meg, hogy sem mi, sem a szomszédok nem hibáztathatók amiatt, hogy részben aktív, részben passzív részesei a hangicsálásoknak; egyedül a vasbeton épület hangszigetelési hiányosságai a felelősek az áthallásokért. Azért mi egész hétvégén pisszegtünk, hátha csendesebbre fogják a mieink a hangoskodást.
Szép volt, jó volt a találkozás. Zs.-nak megtetszett egy könyv (Zelk Z. ÉS-ben közétett írásaiból egy kötetnyi válogatás). Nekem megtetszett, hogy neki is tetszik, szívesen nekiadtam. Ami mindkettőnknek tetszhetett, a költő retró-történetei, amely a szoc. időkbe, tehát fiatalságunk idejébe visznek vissza, és az, hogy a kerek sztorik közérthető formában fogalmaztattak meg.
Magam nem maradtam olvasnivaló nélkül: Móra tárcanovelláit olvasom, amelyeket újdondászként a Szegedi Naplóba írt kb. az 1. vh. idején. Meglehetősen kritikus még ebben az időben. Csípősen oda-odavág az éppen regnáló kormánynak.
 Nekem ő ma történelem, és érdekes innen visszatekinteni a 100 évvel korábbi társadalomra. Milyen volt az akkori szegénység, milyenek a kilátások, mennyire nem sejthette az író, hogy újabb, még sokkal borzalmasabb világégések jönnek.
Remélem, hogy ezután már nem jönnek.
Bár a kilátások nem túlságosan biztatók.