Mickey webnaplója

Újabban megsokasodtak őrült álmaim. Okát nem tudom, csak tapasztalom. Íme, a korahajnali: Nálunk találkozik a csoportunk, a Nomádok. Elég szép számban összejönnek. Ülnek és várják, hogy történjék valami. Remélem, beszélgetnek egymással, mert nem készültünk a találkozásra előzőleg. A konyhában próbálunk összeszedni ehető kajákat. Kenyeret vágunk, kenjük őket, hagymát pucolunk és így tovább, és így tovább. Kissé feszült a hangulatunk, mert esküövőre is hivatalosak vagyunk, volnánk, unokahúgunk lagzija lesz, nem kötelező a részvétel, de hát mégis. Nincs idő a megyünk vagy nem megyünk kérdésén törni a fejünket, mert lassan sötétedni kezd. Kapcsolom a villanyt, nem működik. Nem baj, felhúzom a redőnyt, de ettől se lesz világosabb. (Mondom, hogy sötétedik.) Próbálgatom a kapcsolót, de semmi. Összenyitok két szobát, de az ottani csillár sem működik, viszont a fali vezeték kezd szikrázni. Ennek a fele sem tréfa. Még szerencse, hogy ott van nálunk (hogy hogy került hozzánk, a csuda tudja) a D. nevű fiatalember, aki telefonon felveszi a kapcsolatot anyjával (aki valójában már régen meghalt), és tolmácsolja, hogy ő tud nekünk féláron 750 ft helyett 375 ft-ért új kapcsolót szerezni.
Nos, ennyi elég.
Felkeltem, felkapcsoltam a konyhában a legkevésbé zavaró villanyt, a szagelszívó alattit. Működött. Vizet öntöttem a gyorsforralóba.  Működött. Megittam egy bögre kávét, majd bekapcsoltam a számítógépet. Lám, az is működött, különben nem tudnám prezentálni ezt az írást.
Minden rosszban van valami jó. Hát nem? A rossz álmokat ott lehet hagyni, és az ébrenlét kontrasztosan örömmel tölt el. Nincs itt semmi baj. Mármint a bajokat leszámítva.  Mert lehet, hogy földi életünk nem tökéletes, de az se számít. Hihető ígéretünk van a halál utáni boldog életre. Egy tüdőrákos öregasszony szavai tudatosulnak bennem (már évtizedekkel ezelőtt meghalt), aki a halállal szembeszállva megírta: Odaát van a legtöbb barátom, barátnőm, az egész korosztályom: Mit keresek még itt a földön egymagam?   
És egy tegnap látott kép is erre erősít rá. Egy állatkát mutatott a vedlést követő percben. Mit számít már neki életének éppen levetett régi kerete? Semmit. Örül a vadonatújnak.    
Mi is így vagyunk az élettel, amelyen átsuhanunk. Van folytatás. Örömünk, reményünk alapos. Jó, ha örömben élünk, tudomásul véve, hogy ez kegyelmi állapot, de ettől még valós.
A Teremtő öléből körbenézve minden rendben van, minden elfogadható, minden a szép jövő felé mutat.
PS.: Nem beszéltünk össze Laci atyával, aki mára ezt a három mondatot tette fel: Elindultál már a vélt szabadság adta szolgaságokból az atyai házba? Ott, a mennyei Atyánál a feltétel nélküli szeretet öröme és az igazi szabadság vár rád! Élj vele!