Mickey webnaplója

Tegnap szekcióülést tartottunk. Plenárisról szó nem lehetett, mert két húgunknak nem volt alkalmas az időpont. Maradtunk négyen, akik összedugtuk a fejünket, és minden unokáról, unokatestvérről elmondtuk, ami hír vert felőlük. Ez az a csevegési mód, ami tetszik nekem, és amit alig tudok másokkal megértetni. Meggyőződésem ugyanis, hogy egy kiscsoportnak nem kell előre meghatározott témákat feldobni. Elég, ha egymásra figyelnek a résztvevők. A közös érdeklődés nyomán kialakulnak azok a gondolati csomók, amelyeket megragadva jöhetnek a hozzászólások, esetleges új felvetések.  
Jó három órát beszélgettünk ebben a kötetlenségben, aztán felpattantunk és hazafelé vettük az irányt. Háromórás együttlétünk meglepetése számomra az volt, hogy közben végig nem került elő egyetlen mobil sem, senki nem volt kíváncsi rá, hogy milyen érdekes képek kerültek fel a FB-ra.
Beszélgettünk. 
Szó esett rejtvényfejtési módokról, különféle nehézségű rejtvényekről, a rejtvények standardjairól, és arról, hogy némelyik rejtvény akkora időigényű, hogy már nem éri meg vele foglalkozni. (Korunknál fogva szó esett természetesen gyógyszerekről, kockázatokról és mellékhatásokról is.)
Egy másik érdekessége a találkozásnak, hogy I.-nek hamarosan elközeleg a névnapja. Vittem hát neki egy tábla csokit és egy rejtvényfüzetet. Meglepetéssel mégis ő szolgált, mert meggratulálta blogomat, amelyben a posztok száma elérte az 5000-et. Egyáltalán nem számítottam rá, hogy ez valakit is izgat, nem is azért írtam róla. Csak éppen a számláló kijelezte, hogy éppen kerek 5000-nél tartok. Ennyi.
Azért jól esett ez a váratlan gesztus.