Mickey webnaplója

Az éjszaka folytatásokban még villámlott meg dörgött néhányat, és néhány csepp eső is esett.
Nyári záporként akart még mutatkozni?
De már nem hitte el neki senki.
Erőtlen, utolsó próbálkozása lehetett a nyári zivatarnak.
Mindenesetre kellemes klímát teremtett.
Nincs se hideg, se meleg.
Az iskolaév elkezdődött. 
Egy tévéműsorban szülők szólaltak meg ennek kapcsán.
Az egyik apuka elmondta, hogy gyereke fantasztikus élményekkel jött haza első nap.
Szerette az iskolába menést még a második napon is.
A harmadik nap is elindult az iskolába, ha nem is mutatta a rajongás jeleit.  
Egyelőre Levi is állja a sarat.
Jókat mesél az iskoláról, lehet, hogy cserkész lesz.
Unokatestvére, Bl., lánycserkész lett. Talán ez is lelkesíti.
Azt láttam tegnap, hogy új helyre költözésük nagyon jót tesz a gyerekeknek.
Önként és dalolva részt vesznek az őszi kerti munkákban, szívesen tartózkodnak a kertben, jól érzik magukat a rendelkezésükre álló megnagyobbodott térben.
Hazaindulva megkérdeztem őket, hogy velünk jönnek-e a Lőpormalom utcába?
Domi mosolyogva azt válaszolta, hogy neeeeeeeeeeeeeeeem.
Levi pedig igen diplomatikusan, hogy ő szeretne, de nem lehet.
Ebben maradtunk.
***
Veni Sancte a plébániánkon. A tanév hittanév is egyben.
Plébánosunk évek óta valamiféle lózungot köt a lelkünkre, valami fontosat, amin érdemes dolgozni az év folyamán.
Idén a felfakadó örömöt helyezte érdeklődésünk középpontjába.
Pál leveléből idézte:
„Vigasztalás tölt el, és minden bajom közepette túlárad bennem az öröm.” (2Kor 7,4b)
Óhatatlanul a régi gyerekszáj munkál bennem. Az egyik tesó a másikhoz: „Ha nem tudsz örülni a fagyinak, legalább löhögjél!”