Pihenésképpen végigolvastam Szeghalmi Elemér novelláskötetét (Borjú bécsi D-dúrban).
A novellafüzér megmutatja, hogy hogyan látta a Rákosi-diktatúrát, aki áldozata volt annak a rendszernek. Ami meglep, az a határozottság, amellyel a szereplők visszaszólnak kínzóiknak. Ez aztán nem volt tanácsos. Arra gondolok, hogy a vágyak vezérlik az írót, amikor különös bátorsággal ruházza fel hőseit. Abban az időben ugyanis akár csak egy Rákosin csattanó poénért öt évet lehetett kapni.
Nem véletlen a korabeli vicc:
A Bányász moziban a melósok nézik a híradót. Egyszer csak felpattannak, és tapsolnak: „Éljen Rákosi!”
Egy köpcös alak marad csak ülve. A munkások elhűlve mondják neki:
„Tapsolj kopasz te is, mert elvisz az ÁVO.”
Vagy: A cigányhoz éjszaka becsöngetnek. Álmosan az ajtóhoz megy, s megkérdi:
- Ki azs?
- Én vagyok a halál. Érted jöttem.
- Jajjjjj, már ast hittem, hogy azs ávó.
***
Olvasom tovább a lassan hömpölygő Vásáry visszaemlékezést saját életére, neveltetésére, szokásaira, kapcsolataira, bontakozó házasságára, szüleihez fűződő kötődésére is. Meglehetősen furcsa szokásai vannak, ami a szüleit illeti. Az ő életében fordítva jelenik meg a mamahotel. Ő tartja el szüleit abban a házban, amit örökbe követelnek tőle, és ágyukba bújik még harmincévesen is. Nekem nehéz ezt követni - és főleg elfogadni. Talán jó, hogy kiírja magából idős korában a művész, de hogy szerencsés-e kiadnia a család drámáját, hát a csuda tudja.
Érdekes lehetne pszichológusi véleményt hallani ábrázolt komplexusairól. Ami problémás nekem: a feltétlen kötődés eleihez, a felnőtt gyerekes szófogadása, aki nem tud nemet mondani szülei egyetlen kérésére sem, ha mégis, akkor az hisztérikus viselkedésben csapódik le.
Nekem furcsák a vallásról írtak, mert ismereteimhez képest pontatlanok, és kétségbevonhatók is olykor. Különösen is zavar a lélekvándorlásról szóló fejtegetés, ami szerintem nonszensz.
Igazán azokat a részeket várom és szeretem, amelyek a zenélésről, zenészekről, a zenei világról szólnak. Ezek láttatók, érdekesek, és elviszik az olvasót a kulisszák mögé. Különösen is azok a történetek érdekesek, amelyek máshonnan nem ismerhetők meg. Pl. Kodály kijelentései, pl. Széll György megnyilvánulásai, pl. a Dohnányi Ernőről feljegyzett gondolatok.
Tetszik a háborúról adott korrajza is.
Persze az előzőek inkább csak marginális jegyzetek, hiszen felénél sem tartok a négy kötetnek.
2019.10.30. 06:18 emmausz
Szeghalmi és Vásáry
komment
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr5915272074
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek