Ülök az erkélyen és várom a virradatot, amely természetesen óramű pontossággal el is jön. Kezdenek elválni az ég színei a föld színeitől, az ég megszürkül (helyenként felhős), ill. megkékül, a gáztorony villanyórája bekapcsol, hogy reggel meg kikapcsoljon. A kert és a rét zöldje egyre nyilvánvalóbbá válik, s ami eddig csak sejlett, most teljes valóságában megmutatkozik, az orromtól három méterre cikázik fel-alá egy denevér, amely nem nagyobb, mint egy jókora lepke. Tudom, hogy kiáltozik, miközben ide-oda csapkodva rója légi útját, mégis teljes némaságban teszi a dolgát. Ultrahang az ő frekvenciája. (Szerencsére csak én látom, Levi nem, aki a lepkét is utálja, mert kiszámíthatatlan a mozgása.)
A bőregérről bevillan az a fiatalkori történet, amit HF-nek mesélt denevérológus barátja indiai útjáról. Megérkezett Bombay-be. Igen, akkor még így hívták, nem Mumbay-nek. Megérkezvén felkereste a téren ácsorgó riksakulikat, s megszólította az elsőt: Vinné-e a szállodába őt magát és a kofferjeit. Ám az tagadólag rázta meg a fejét. A hasára mutatott, jelezvén, hogy ma már evett, s mutatott maga mögé társaira, akiknek még aznap üres volt a gyomruk. Vegye az úr igénybe azoknak a szolgáltatásait. Meglepte a kutatót a kuli szociális érzékenysége.
Visszatérve a hajnalhoz – a denevér után a feketerigó tér magához, szerelmes nótákat trillázva, majd a galambok, cinkék, verebek, s ki tudja mifélék. A természet ébredezik. A gázgyári óra számlapja újra sötét. Kezd reggel lenni.
Még arra gondolok, hogy az itt lévő unokáknak este nem kellett mesélni. Önellátók lettek bizonyos fokig. Mind elfoglalta magát az este. „Kockultak.” A szót tőlük tanultam. Mind a kütyüjével szórakozott. Egyébként nyitottak a párbeszédre. Nem biztos, hogy elsősorban az érdekli őket, hogy mi volt akkor régen, de szívesen beszámolnak saját életük epizódjairól, ha odafigyelünk rájuk.
Elindult közöttünk az információcsere.
Azt hiszem, H. Fonda a főszereplője egy filmnek, amelyben a tóparti házába fogadja lánya élettársának kiskamasz fiát, hogy a fiatal felnőttek magukban lehessenek valamiféle utazáson. Emlékezetes, ahogy kialakul közöttük a párbeszéd a két emberöltőnyi életkorkülönbség ellenére, és közös cselekedetekbe, élményekbe torkollik. Az én mozgékonyságom már nem olyan, mint az ismert színészé, de mégis, mintha az ő szerepe kísértene itt, most.
Azon kapom magamat, hogy próbálom az ő derűjét, humorát, kapcsolatteremtő készségét utánozni.
***
Zene. Legyen egy Illés-szám, mert aktualitása van: Újra itt van.
https://www.youtube.com/watch?v=mBPfJMkugV0
2020.06.23. 05:01 emmausz
Hajnalban
komment
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr7415910248
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek