Mickey webnaplója

Véleményem a valóságról, annak egy-egy kiragadott darabkájáról. Főleg irodalomszeretetem, vallásom, kedvelt zenéim, saját élettapasztalataim lenyomatai ezek a rövid írások, amelyeket naponként megfogalmazok. Tehát egyfajta napló, füves könyv, önéletírás, (családi) eseménytár, benyomásaim laza szövésű összegzése mindarról, ami körülvesz. Reményeim szerint fotóimmal tarkítva.

Friss topikok

Utolsó kommentek

2020.06.30. 16:25 emmausz

IDŐ IDŐ IDŐ . . . (időtlenség)

Legkisebb unokánk nemrég múlt két éves. Intelligenciájáról árulkodik, hogy szókincsének kiegészítésére új szavakat teremt (gyerekszáj). Ma pl. a tévé képernyőjén megjelent egy pap, s Rita mutatja: „imabácsi”.
Szavak kreálása persze a felnőtteknek is sajátja, ha a körülmények úgy hozzák. Egy külföldi, ha szegényes is a magyar szókincse, megpróbálhatja kivágni magát valahogyan. Líbiai arab kérdezte tőlem: Jó (magyarul), or (angolul) nem jó (magyarul, a jó ellentétpárja)?
Jó, or nem jó.
Francia vejem szintén többször él az ellentétpárokból fakadó lehetőségekkel. Mivel nem tudta azt mondani, hogy ráér még a dolog, ezért azt mondta: nem mindjárt. Ha ügyesen forgatja a szavakat, jó részük megtakarítható az ellentétpárokkal való gazdálkodással.
Talán a legmaradandóbb megfogalmazása ez volt: „Nem tied katona” – mondta egy számítógépes játékkal összefüggésben, ezzel azt állítva, hogy „az én katonám”.
A meleg nem hideg,
a jóllakott nem éhes,
a lebarnult nem fehér,
a margarin nem vaj,
a fiú nem kislány,
a rossz nem jó,
a világos nem sötét. Stb. Stb.
***
Az idő múlása – idősödésem érzése ez – újabban felgyorsult. A legkacifántosabb dimenzió ez a matériához (így hát mozgáshoz) kötött kiterjedés. Egyirányú utca, amelyen mindnyájan menetelünk. Mit menetelünk? Szinte futunk kifulladásig.
Főiskolai némettanárunk elvárta, hogy egy valaki tízpercenként jelentse: „Tanár úr, a második tíz letelt.” És hiába jelentett bárki, neki mindenről eszébe jutott valami, el is mondta nekünk, s szétforgácsolódott az idő, amellyel tehát nem tudott gazdálkodni. Mivel most az első félév letelt, egy pillantást vetek arra, hogy mit mond Newman bíboros a (rövid és hosszú) életről:
Az élet mindig ígér, és sohasem teljesít. S ezért bármily hosszú legyen is, napjaink száma kevés és mostoha…
Túl kell élnie lelkünknek ezt az életet…
Ha egy kiváló személyiséget látunk holtan, bármily hosszan élt is, úgy képzeljük, hogy a szelleme sohasem jutott el a végcéljához…*
Ám a másik élet kilátása adja meg ennek az életnek a méltóságot és az értéket, amelyet a másik ígér, és így [egyszerre] nagy és kicsi az élet....
Időtől és tértől független halhatatlan szellemek vagyunk, és ez az élet csak olyan, mint egy színpad, amelyen játszunk egy ideig, ami csak arra elegendő, hogy próbatételünk legyen: Akarunk-e Istennek szolgálni, vagy sem.  
*(Bartók mondta: Tele kofferrel megyek el.)
Az örökkévalósághoz képest a két napot megért csecsemő élete és az aggastyánkort megérté  elhanyagolható különbség. Odaát valamiképpen kiesünk az időből. Éteriekké leszünk (ha eszünk, ha nem).
***
Zene. Egy 1876-ban keletkezett country-szám meséljen most az idő múlásáról.
Címe: The grandfather’s clock.
https://www.youtube.com/watch?v=su7IECXoKLg

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr2115974898

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.