Mickey webnaplója

Lakásunknak hat üvegezett nyílászárója van. Három északra néz. Egy közülük ajtó franciaerkéllyel. Három meg délre, közülük egyik kétszárnyú ajtó – az erkélyre néz. Mi meg felváltva nézünk ki ezeken meg azokon.
Menjünk sorjában. A lilaszoba méretes ablakszemén hányszor néztem ki Ágoston unokával, később Levivel, s Domival, Ritával, hogy lessük, jön-e valamilyen színű, márkájú autó, fékez-e vagy elhalad, megáll-e, vagy kanyarodik. Ugyanebből az ablakból az Őrlő köz jobb oldali járdájára látni, kiváltképpen télen, de a lombok is láttatni engedik valamelyest, hogy jönnek-e a Máltai játszótérről az unokák szüleik kíséretében. Ha olyan helyen parkolnak, távoztukban innen integetünk nekik. Innen fotóztam le M. fiút, amikor kiszállt újszülöttjével és feleségével a kocsiból a szülészetről jövet.  Még meg kell jegyeznem, hogy a sárga autót mindig meg kellett nézni, s a kukás autót is. A kukásoknak pedig integetni kellett.
A konyhaablak előtt pult áll, az üvegen vitrázs, így kilátni is, meg nem is. Csak korlátozottan látjuk ugyanazt, amit sokkal jobban a lilaszobából.
A franciaerkély is északra nyílik. Üvegajtaján az Őrlő köz bal oldali járdáját lehet látni. Ezen az oldalon közlekedtek az unokák, ha átjöttek hozzánk a Torma Károly utcai lakásukból, vagy az óvodából. Ha tőlünk távoztak, innen látszottak legtovább. Még arról is nevezetes az ablakos ajtó, hogy nyakamban nemegyszer itt strázsáltunk egyik-másik unokánkkal, hogy mielőbb észrevegyük, ha ígérete szerint időszerű volt szüleinek felbukkanása.
A déli oldal hátsó szobaablaka szintén tágas. Ha a gyerekek a rétre mentek, jól látszottak labdázás közben. De jól megfigyelhetők voltak az előttünk elhaladó piros, utóbb kék vonatszerelvények, amelyeket éppolyan figyelemmel kísértek, mint a légifolyosón közlekedő repülőket. Megjegyzem, hogy a legesztétikusabb kilátás ebből a szögből esik a rétre, a vasúti töltésre, a gázgyári tornyokra. Nagyon sok fotót készítettem innen, azt remélve, hogy visszaadják a képek azt a látványélményt, amelyet szemem rögzített.
A nappali ablaka ugyanúgy tágas perspektívát nyújt, mint a hátsó. Innen az erkélyre is jól látni, és onnan meg ide. Ha a társaság egyik fele az ablakban lóg, a másik fele integethet neki az erkélyről. Egyszer megtréfáltam az ablak mögül nézegető unokákat. Az erkélyről szódásüvegből az ablaktáblára spricceltem. Nagyon meglepődtek. Mind spriccelni akarták a drága nedűt.
Az ablaktáblák másképpen is tanúskodtak a gyerekekről. Kicsi praclijuk nyomát otthagyták emlékül öregszüleiknek.
Az erkélyajtónál állt Levi unoka pöttöm korában, és különféle témákra gitározó mozdulatokkal énekelt. Csoda jól állt neki a szereplés.
Az erkélyről is van mondandóm, s nem az, hogy hányszor üldögéltem könnyvel a kezemben, s olvastam. Mennyit néztem a madarak, denevérek lepkék szárnyalását. Amit meg kell említenem, hogy sokáig attól tartottam, hogy a kétemeletnyi magasságból kieshetnek a felelőtlen apróságok.  Még inkább emlékezetes, hogy amikor a pandémia első hulláma tartotta sakkban az országot (és a világot), a tőlünk házukba költözött fiatalok eljöttek meglátogatni a nagyit és a nagypapát. Az utcáról integettek, onnan folytattak dialógust, hogy semmiképpen s fertőzzenek meg minket. Ez márciusban-áprilisban lehetett. Ki gondolta volna, hogy az egész év ennek a borzalomnak a jegyében telik el.
A fél világ azért imádkozik, hogy dögöljön már meg a COVID-19.
***
Zene. Állatok farsangja, a hattyú. Hintahorogra szerelt gyerekkosárban ringattuk az unokákat, akik először elaludtak erre a zenére, utóbb egyáltalán nem. Hangosan és kitartóan tiltakoztak ellene.    
https://www.youtube.com/watch?v=NbhijFnVryA