Szokásom, hogy gyermekkori zenei emlékeim után kutatok. Így találtam rá nagyon régen a Gyermekszimfóniára, amit a diákkoromban zenekarban játszottunk, s amit Haydn-szimfóniának mutatott a kottánk, s amelynek valójában Leopold Mozart a szerzője. Véletlen folytán jöttem rá a dologra. Vettem egy L. Mozart lemezt, rácsodálkozva arra, hogy, ő is írt egy gyerekszimfóniát. Ám nem ez történt. Egy és ugyanaz a muzsika, csakhogy szerzőségét illetően megoszlanak a vélemények.
Másik kedvelt találkozásom Händel Messiása, amelynek nyitótételét (Grave) és Pifa-tételét egykor játszottuk, s mindmáig igen szívesen hallgatom meg őket.
Adós maradtam tegnapig Haydn egyik zongorakoncertjével. Mi kísértünk anno egy fiatal virtuóz zongoristát. A zongoraverseny dallamára emlékeztem, a beazonosításhoz szükséges adatokra nem. Tegnap előkaptam a Brockhaus Zenei lexikont, és elolvastam mindazt, amit Haydnról ír. J. Haydn igen termékeny szerző. Munkáit A. v. Hoboken lajstromozta. Így jutottam el a zongora-koncertekhez, amelyek a Hob. XVIII. szám alatt találhatók. A youtube-on rákerestem ezekre, s találtam is. Az egykor általunk kísért koncert, a 4. számú, G-dúrban írt darab. Annak is az utolsó Presto-tétele. A meglepetésem akkor vált teljessé, amikor az igen gyors előadású darab dallamát azonosítottam. Gyorsnak tűnt a mi interpretálásunkban is, de nem ennyire. Csaknem kétszeres tempóban játszotta a művész ahhoz képest, ahogyan egykor mi.
Jártam már hasonló módon máskor is.
Ugyancsak Haydn-darabot játszott I- húgom, egy szonátát. Évtizedek teltek el, mígnem egy CD-n meghallottam ugyanezt a darabot egy pianista előadásában, aki „aprította a zongorát”.
Egy alkalommal meg egy Scarlatti-zenéket tartalmazó CD-t vettem. Annak egyik szonátáját fiunk játszotta annak idején. A lemezen hasonlóképpen kb. feleannyi ideig tart a szonáta lejátszási ideje, mint kisdiák fiunk előadásában.
Még egy ilyen meglepetést rögzíthetek. Bartók Gyermekeknek írt sorozatából a tanulók legtöbben játsszák a Kanásztáncot. Tőlük már ismertem. Ám amikor Ránki Dezső előadásában hallgattam, az is legalább kétszeres tempóban lüktetett az általam ismerthez képest.
Ezek a nagy tempóban előadott művek szinte újjá születnek a ritmusváltás folyományaként.
Egyes vélemények szerint L. van Beethoven tempóelőírásai elhibázottaknak bizonyultak. A jeles szerző tévesen használta a metronómot. A tologatható súlynak nem a tetejénél levő értéket olvasta le a skáláról, hanem az alján levőt. Ezzel akaratlanul felgyorsította saját műveinek lejátszási idejét.
Hogy mik vannak!
Utolsó kommentek