Mickey webnaplója

A nap meglepetése:
A reggeli szemerkélő esőben odalépek a kocsimhoz, s a szélvédőn találok egy kézzel írt cédulát:
Megvenném az autóját!+telefonszám.
Majdnem elnevettem magamat.
Minek neki egy 26 éves Mitsubishi?
A kasztnija rozsdásodik már.
Mondják: öregember nem vénember. Igaz volna autóra is?
Öreg kocsi nem vén kocsi?
Vajon mennyit érhet ez a jószág? 30 000-t, 100 000-t? Fogalmam sincs.
Ráadásul nincs még egy autóm, hogy ettől megváljak.
Talán jövőre, ha lejár a forgalmija.
Nem meglepő, hogy én és azt autóm sorsa valamennyire párhuzamos, és valamennyire összenőtt.
Sokszor eszembe jut a Virágot Algernonnak c. könyv két főszereplőjének a sorsa: Charlie versenyben áll az egérrel. Sorsuk összekapcsolódik. Ilyen a mi kettősségünk is.
Én is „rozsdásodom”, a Colt is rozsdásodik. Vajon meghosszabbítanák-e még egyszer a műszakiját? Nem valószínű. Vajon megkapnám-e még egyszer a két évre szóló eü-alkalmassági igazolást? Ki tudja?
Nem is nagyon kapaszkodom utána.  
Majd másfél év múlva, ha Isten is úgy akarja.
Ma rövidre fogom, mert be akarom fejezni Bíró püspök interjúkötetét.
***
Tegnap megosztottam egy kedves szamárságot, egy klipet, amelyen egy idős házaspár kő-papír-ollót játszik.  De nem számolnak, mint a magyarok: egy, kettő, három, hanem ezt mondják:
EE-BA-BOO. Hát ez se rossz, amolyan csecsemő beszédnek hat.
Akkor mára ennyi.