Mickey webnaplója

Újra belenéztem egy nekem egykor oly kedves filmbe (La belle américaine).
Gyerekkoromba visz vissza.
A film 1961-ben készült.
Ennélfogva tinédzser voltam, amikor vetítették.
Egyszer biztosan moziban láttam, de nem zárom ki, hogy kétszer is. A szép amerikai egy elegáns, fehér Cadillac. Hatalmasan elterülő, lenyitható tetős autó. Bosszúból adja el gazdája – igen olcsón.
Egy gyári munkás veszi meg.
A film tele van gegekkel, zenéje könnyed, szereplői kedvesek.
Az autó dudáját időnként megnyomják.
Szolmizálom a hangját: msdm msdm.
Mivel E. barátommal néztük meg egykor, füttyjelünknek választottuk ezt a dudahangot.
Csak egymás között használtuk.
Barátom már évekkel ezelőtt elhunyt. Talán odaát is meghallja, ha hívom.
Amiért érdekes nekem ez a film, a saját történetem hasonlósága.
Miután cserbenhagyott öreg Mitsubishink, csaknem teljesen lemondtam arról, hogy valaha lesz még autónk. Ám egyszer csak igen kedvező ajánlatok kaptunk, ha nem is Cadillac-re, de egy elegáns Chevroletre. Nem munkásként, hanem nyugdíjasként jutottam hozzá.
Nem válás, örökség vagy bosszú állt eladása hátterében, hanem korábbi tulajdonosa igen idős lett, és mivel a családban egykor életét vesztette valaki autósbaleset következtében, az úr el akarta kerülni, hogy egyetlen unokáját az ő kocsija vezetése során érje baleset, ezért sürgősen meg akart szabadulni szép autójától, és ismeretlen valakinek akarta eladni.
Nos, ez sikerült is.
Mi meg örülünk a jó karban tartott működő és elegáns autónak.
Jó lenne még sokáig vezetni.