Mickey webnaplója

Aki szeret olvasni, annak a könyvek éltető kincsek.
Amikor én még kissrác voltam, a villamosra várakozva az újságárus kirakatában nézegettem az olcsó könyvtár három vagy négyforintos köteteit.
Persze csak a címlapokat láttam, azokon is az igényes néhány vonalas ábrát.
Nyilván a könyv valamelyik jellemző jelenetét mutatta.
Ám három forintom se volt, hogy megvegyem a zsákbamacska tartalmú könyveket.
Különben is egy kötet lehet érdekes, lehet összeszedett mondandójú, lehet félrevezető, lehet izgalmas, lehet szellemes, lehet hanyagul megírt stb. valami.
Pusztán a cím (és a szerző neve) alapján nem lehet megmondani, hogy mit takar egy könyv.
A tegnap kapott könyvek nekem tényleg kedvesek. Az elsőről mindjárt egy szójáték ugrott be.
Ha a Nótás könyv kettészakadna, lenne két félnótás könyvem.
A komolyzene anekdotakincse mindjárt a címlapján hoz egy anekdotát.
Sibeliusét, aki azt mondta: Kritikusnak még sosem állítottak szobrot.
Valószínűleg igaza volt, bár a mai világban már semmi sem meglepő.
A címről a bevezetésben ezt olvasom: Az anekdota francia eredetű szó, mai jelentése: jellemző eset, egyéni mozzanat.A könyv tele van hosszú és rövid anekdotákkal.
Gondoltam, egyet most itt megosztok közülük. Na nem egy hosszút:
Egyszer a díszpáholy mögötti folyosórészen álltam – mesélte Sullivan–, és az aznap műsoron lévő darabomból dúdolgattam egy dallamot.
– Ide figyeljen! – fordult hozzám egy érzékeny öregúr. – Én Sullivan muzsikájára fizettem be, nem az önére!