Az Ószövetség embere számára a föld lapos valami volt, a menny, az „ég bakacsinja” pedig egy félgömb, amiből helyenként világítók látszottak éjszaka. Ha a föld lapos volt, akkor a menny fölfelé jelentkezett. Ha minden világítót összeszámoltak, kb. 5000-es számot kaptak. Az ő Istenük valahonnan onnan, „felülről” vigyázta a földet.
Ma nem gondoljuk laposnak a földet, mert hogy az geoid, nem gondoljuk, hogy csak ötezer csillag motoszkál az égen. Ameddig „ellátunk”, csillagrendszerek milliárdjait számoljuk össze, a galaxisokon belül is „csilió” csillag él, keletkezik és alakul át. A fölfelé kiterjed a gömb minden sugárirányára, a Teremtő immár mindezeknek a megalkotója, és ki tudja, hogy még mennyié és milyeneké. Gondviselője az egész világmindenségnek és fenntartója, ura és szerető gazdája. Következésképpen sokkal nagyobb hatalmasság, mint azt a régiek elképzelhették.
A mai ember nemcsak a hatalmas távolságokat cserkészi, hanem a végtelenül parányiakét is. Az atomok monstrumok az őket alkotó részecskékhez képest. Ha van határtalan nagyság, úgy lehet, hogy van határtalan kicsiség is, amely gazdagságban az univerzummal vetekedik.
Saját testünk szervezettsége is olyan automatizmusokat követ, amelyekről csak halvány sejtelmünk van. Minden élő egy-egy csoda, felfoghatatlan valami, amelynek a belső vezérlése, szervezettsége bámulatra méltó, és alig követhető ésszel: Hogyan képes végbevinni öntudatlanul mindazt a bonyolult tevékenységet, mozgást, amelynek összhangja teszi lehetővé, hogy az egyén életét fenntartsa.
Isten egyre nagyobb a mi szemünkben, mi meg következésképpen eléggé kicsik lettünk az ókoriakhoz képeset.
Mégis hiszünk.
Nem segít, ha elképzeljük, hogy alig vagyunk kevesebbek az isteni udvartartáshoz tartozóknál (Zs. 8,6). Mert annak is igaza van, aki azt állítja, hogy nagyobb különbség van az ember és Isten között, mint a porszem és a Csomolungma között.
Hatalmasabbakká lettek a magasságok és a mélységek.
Ezek között lavírozunk, és gyakoroljuk magunkat, játsszuk el életünk szereposztását, fejtjük ki emberségünket.
Ez most egy kicsit nehéz volt.
***
Anyagaimban turkálva találtam G. szójátékára 2010-ből.
Azt írja a francia: qui tu ne veux,
úgy ejti, ki-tű-nő vő.
és azt jelenti magyarul: akit te nem akarsz.
Igazi szellemesség. Talán még a tőle hallott egyéb szellemességeken is túltesz.
Pl. én nem vetem meg az ágyamat,
most megyek, és megvetem az ágyamat.
Húúú.
Utolsó kommentek