Mickey webnaplója

Weöres Sándor 66 c. versében az idősödéssel foglalkozik, „amikor az ember a szemétől nem lát, a fülétől nem hall, a lábától nem jár, a kezétől nem fog”.
Szó se róla, szép felsorolás.
Ráadásul meglehetősen találó is.
Kétségtelen, hogy kopásaink ellenére még próbálkozunk ezzel-azzal.
Ott még nem tartunk, hogy a lábunktól nem járunk, a kezünktől nem fogunk, de életterünk szűkebb, mint ifjonti korunkban.
A költő ajánlást is közöl.
Elsorolja, hogy mit tehetünk továbbra is.
Azt írja, hogy „ekkor végleg befelé kell fordulni”.
Majd hozzáteszi: „Belül sétálni, belül figyelni.”
A belül sétálás alighanem a múlt felidézését jelenti.
A visszaemlékezést azokra az időkre, amikor még hatókörünk – szakkifejezéssel akciórádiuszunk – sokkal szélesebb, sokkal tágasabb volt.
A belül figyelés pedig életünk és környezetünk, világunk dolgain való el-elgondolkozást takarhatja.
Alighanem az olvasás is ide értendő, meg a tájékozódás a különféle csatornák igénybevételével.
Hozzáteszi még Weöres mintegy figyelmeztetve:
„Csak a belső táj ne legyen barátságtalan.”  
Ez pedig arra utalhat, hogy gondolkozásunk legyen pozitív, vegyük észre a szépet és a jót, olvassunk értékes irodalmat, töltekezzünk, ameddig csak megtehetjük.
Magam próbálok azonosulni a kedves ajánlásokkal, s figyelni arra, hogy a belső táj csakugyan ne legyen barátságtalan.
PS. WS bő 75 évet élt, jómagam meg nem rég a 80.-ba léptem.