Késő estig meccset néztem. Nem is egyet. A távkapcsolóval legalább négy mérkőzés között szörfözhettem. A meglepetés a Liverpool immár sokadik elvesztett mérkőzése. Valami megbomlott a Poolban. Korábban nagy sikereik voltak, mára visszaestek. Nem érdekelne túlságosan a dolog, de két magyar is játszik a csapatban Kerkez és Szoboszlai. Nem gondolom, hogy az ő felkészültségükkel volna hiba.
***
Az órákat visszapödörtem egy órával az össznépi hülyeséget szorgalmasan követve (téli időszámítás).
Aztán lefeküdtem.
Hajnali álmom igen zagyva. Próbálom felidézni.
Kórházban fekszem. Foglalt a vécé. Ezért titkon végzem el szükségemet elég hülye módon. Vissza a kórterembe. Valami ünnep közeledhet, mert nagy a gyüszmékelés a folyosón. Egy nővérke skótmintás ruhában szalad. Hogy miért, nem tudom.
Majd beterelnek a saját szobánkba. Ott sokaság. Bíboros az intézményvezető, aki bejelentésre készül. Egy lapról olvassa fel, hogy huszonkilenc felújítást végeztek el a kórházban. Kezdi sorolni őket.
Magam úgy döntök, hogy meglógok a koriból.
Ki a folyosóra. Keresem, de nem találom a cipőmet. De további két pár is az enyém. Az ócskábbakat felveszem, belebújok ruháimba és kiiszkolok. Eljutok húgomhoz egy toronyházba. Rövid látogatás után búcsúzom azzal, hogy igyekeznem kell, mert biciklivel akarok hazamenni. Sietnem kell, mert nagy út áll előttem. Felkapom a cangát, majd csaknem hanyatt esek egy fadobozban. Csalódottan látom, hogy kezd sötétedni. Így nem tudom a száz kilométert letekerni, mert se dinamóm, se elemlámpám.
Most mit tegyek?
Vonatra kellene szállni, de nincs nálam pénz. A korábban már bevált módszert követem: felébredek. Egy magyar nóta szól bennem: (Mához egy hétre márt nem leszek itt.)
A sötétség még fennáll, mert kora hajnal van. De hamarabb világosodik a szokotthoz képest. Reggel köd üli meg a rétet. Gyorsan lefotózom.
Most, hogy a posztot gépbe vertem, a köd köddé vált, egyszerűen eltűnt.
Hétágra süt a nap.
2025.10.26. 07:08 emmausz
Téli időszámításra váltva
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr8518979307
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.

Utolsó kommentek