Tartalmas nap a mai. Bányászom a korábbi évek anyagait. A posztokban sok-sok pozitív meglátással találkoztam. Ami szembetűnő, hogy nincsenek a posztok strukturálva. Mindnek van címe, és ezek nagyjából kijelölik a napi témát, de bárminek a visszakeresése leginkább az ismert keresőprogram szerint lehetséges. Már máskor említettem, hogy meglepett engem is, mennyi ismétlődést tartalmaz a csaknem kétévtized anyaga. Ez kisebb részben tudatos (Ismétlés a tudás anyja), zömük pedig az időközbeni felejtés járuléka.
Olvasásakor megáll az idő, sőt visszafelé pörög, és rávilágít arra, hogy unokáim voltak kicsik is, és közöm volt hozzájuk. Jól esik az emlékezőnek a lelki buksijukat megsimogatni.
Anyagaim általában szóltak valamiről és kerültek mindenféle formalizmust. Amit sajnálok, hogy többet olvashattam egészségi állapotom milyenségéről, mint szerettem volna. Ha valakik olvassák utóbb, azoktól máris bocsánatot kérek.
A kigyűjtésnek se szeri se száma, ha a lehetőségeket veszem számba. Persze ezekre aligha kerül sor. Mindenesetre jót szórakoztam a visszaolvasások alkalmával, s alaposan el is fáradtam.
Azt hiszem, a humoros dolgok csokorba szedése nem egészen fölösleges. Annyit jegyeztem fel, hogy egy könyv kitelne belőlük. És még nincs vége.
Ami a verseket illeti, a bökversektől a kétsorosokig, a gondolatritmusoktól a nyelvelésekig, a parafrázisoktól, a nevekkel való játékokig sokféle rendszerezés elképzelhető.
***
A fotózást sem hagytam abba. Mivel mozgásköröm meglehetős, inkább a természet és az időjárás változásait fényképezem. Nem kizárólag, de főleg. Ezeket rendre megmutatom. Ma is készült néhány felvétel.
***
Zárásképpen a válogatásból két poént ide teszek:
- Tábornok úr, fölakaszthatom a kabátját?
- Tőlem, akár agyon is lőheti.
***
Ketten jönnek kifele az erdőből. Az egyik futva, a másik medve.
2025.10.27. 17:37 emmausz
Dolgozom
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr3418980377
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.

Utolsó kommentek