Mickey webnaplója

Az ószövetségi ember úgy fogalmaz, hogy Isten a vesékbe lát.
A keresztények szimbólumrendszere a megismerést az agyhoz, az érzelmeket a szívhez rendeli.
Egy Lackfi János által megidézett amerikai lelkész azt mondja, hogy az Isten megismerése még nem jelent kapcsolatot, érzelmi befogadása a szívben van. Mint fogalmaz, Isten csak 30 centire van tőlem, az agy és a szív távolságára.    
Egy orvosnő tovább pontosít. Közvetlen közelségről ír, ami az agy thalamusa és az amygdala közötti távolság.
Utóbbi az érzelmi feldolgozások helye.
Az agyban találkoznak a tudás és az érzelmek.
Én tovább lépek.
„Senki sem ismeri az Atyát, csak akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni” (vö. Mt 11,27) – mondja Jézus.
Kérdés, hogy mi, akik vesszük Őt az Eucharisztiában, mekkora távolságra vagyunk az Atyától?
Másképpen: Krisztus vajon ki akarja-e nyilatkoztatni az őt vevők részére az Atyát?
Ha igen, nem beszélhetünk távolságról. Ha nem, akkor várnunk kell az Atya közelségével.
Az egyház tanítása szerint minden kegyelem, de hogy a kegyelmekből ki mennyit kap, az az Isten titka és döntése.
Azt is tanítja az egyház, hogy Isten kivétel nélkül mindenkinek megadja az üdvösséghez szükséges kegyelmeket. De a közvetlen istentapasztalatot nem kapja meg mindenki e világban. Csak akiket fogékonysággal áldott meg az Úr, ők is csak többé-kevésbé – gondolom én.
Felmerülhet még, hogy Isten hogy válaszol-e megkeresésünkre, és hogyan.
Alighanem szavakkal ki nem fejezhető módon. Az se biztos, hogy azonnal, de az biztos, hogy a körülményeket úgy alakítja, hogy végül hozzá térjünk.
Egy biztos.
A hozzá hűségesek tudhatják, hogy végül is mi lesz, de azt nem, hogy addig mi lesz.
A Gondviselés valamilyen módon tetten érhető, csak érzékeny lélek kell hozzá.
Na, eleget fecsegtem.